Volt idő, amikor a reklám egyszerűen csak tájékoztatott. Megmutatta, hol lehet megvásárolni egy terméket, milyen szolgáltatás érhető el a közelben, vagy milyen újdonság jelent meg a piacon. Mára azonban úgy tűnik, hogy a reklám kilépett a saját keretei közül, és lassan az életünk minden szegletét „elfoglalja”…
Nem csupán az újságok hasábjain, a rádióban vagy a televízióban találkozunk vele. Ott van az interneten, a közösségi oldalakon, a telefonunk képernyőjén, az utcákon, a buszmegállókban, a sportpályákon, a mozikban, sőt, olykor még a gondolataink között is. Mintha a modern ember egyik legnagyobb kihívása már nem az információhiány, hanem éppen az információtúlterhelés lenne…
A reklámok története hosszú évszázadokra nyúlik vissza.
A piaci árusok hangos kiáltásaitól az óriásplakátokig, a nyomtatott hirdetésektől a személyre szabott online kampányokig hosszú utat tett meg. A technológiai fejlődés azonban nemcsak hatékonyabbá, hanem sokszor tolakodóbbá is tette ezt az eszközt.
Elég megnyitni egy internetes oldalt. Egyes portálokon a cikket már szinte keresni kell a reklámok között. Villogó bannerek, felugró ablakok, automatikusan induló videók próbálják felhívni magukra a figyelmet. Néha az embernek az az érzése támad, hogy a tartalom csupán ürügy, a valódi főszereplő pedig a hirdetés.
Amikor a film „szakítja meg” a reklámot…
A televízió sincs jobb helyzetben. Egy játékfilm megtekintése a tévében ma már gyakran türelemjáték. Sok néző joggal érzi úgy, hogy a reklámblokkok összesített időtartama „vetekszik” magával a filmmel. Nem véletlen, hogy – személy szerint – évek óta én is egyre ritkábban kapcsolom be a televíziót. Egyszerűen nem érzem úgy, hogy egy történet élvezetét tízpercenként meg kellene szakítani azért, hogy megtudjam, melyik mosópor fehérebb a fehérnél…
Számomra azonban talán a YouTube „változása” a legbeszédesebb. Emlékszem, amikor a platform elindult: az emberek videókat töltöttek fel, zenéket hallgattunk, és legfeljebb elvétve találkoztunk hirdetéssel.
Ma pedig szinte lehetetlen úgy elindítani egy dalt vagy videót, hogy előtte ne kelljen végignézni egy reklámot – vagy kettőt.
Különösen ironikus a helyzet, amikor valaki éppen egy motivációs előadást hallgatna, meditálna vagy relaxációs zenére próbálna ellazulni. Néhány másodperc múlva azonban már azt tudja meg, mennyibe kerül a csirke a Tescóban, melyik zöldség akciós a Lidlben, vagy éppen milyen kedvezmény várja a Kauflandban. A nyugalom keresése közben így gyakran a heti bevásárlólista talál meg bennünket…
Persze lehet azt mondani, hogy aki fizet az előfizetésért, annak nem kell reklámokat néznie. Ez igaz. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy egyre több szolgáltatás esetében nem a reklámmentesség a természetes állapot, hanem a reklámoktól való „megváltás” válik külön termékké.
A futball sem „menekült” meg…
A most zajló labdarúgó-világbajnokság egyik legtöbbet vitatott jelensége – a számos egyéb probléma mellett – az ún.„hidratációs szünet”. Hivatalosan a játékosok egészségét szolgálja, a szurkolók jelentős része azonban úgy véli, valójában újabb reklámfelületet teremtett a televíziós közvetítések számára.
Jürgen Klopp, a Liverpool és a Borussia Dortmund korábbi német sikeredzője különösen kemény szavakkal illette ezt a folyamatot. Szerinte a futballt „légkondicionált irodákban ülő vezetők ejtették túszul”, és fennáll a veszélye annak, hogy a játék lassan a reklámok háttérzenéjévé válik. Egy világbajnoki találkozónak úgy kellene folynia, mint egy folyónak – mondta –, ehelyett gátakat építünk bele, hogy a hirdetések átjuthassanak rajta.
Nehéz nem egyetérteni vele. A futball szépsége éppen a folyamatosságban rejlik.
A sport világában egyébként sem nehéz észrevenni, merre haladunk. Egyre több mérkőzés, egyre hosszabb sorozatok, egyre drágább jegyek, egyre költségesebb utazások. Régi mondás, hogy valaha a szegények játszották a futballt, a gazdagok pedig nézték. Ma mintha egyre inkább az ellenkezője lenne igaz (a VIP-páholyok világát leszámítva).
Ősszel a politikai reklámok újabb „évada” következik…
Az előttünk álló önkormányzati és megyei választások kapcsán külön fejezetet érdemelnek a politikai reklámok. Néhány hét múlva ismét megtelnek az utak menti felületek mosolygó jelöltekkel, ígéretekkel és szlogenekkel.
Illusztráció
Négy évvel ezelőtt volt olyan jelölt, akivel szó szerint minden „sarkon” találkozhattunk. Óriásplakáton, kisebb plakáton, szórólapon, internetes hirdetésben, YouTube-videók előtt. Néha már attól lehetett tartani, hogy a hűtőszekrény kinyitásakor a tej és a joghurt között is ő fog visszanézni ránk.
A történet érdekessége, hogy a választási eredmény végül messze elmaradt a várakozásoktól. A kampány annyira intenzív volt, hogy végül már inkább fárasztóvá vált, mint meggyőzővé.
Az eredmény pedig messze elmaradt a várttól. Talán idén a marketingesek is tanultak belőle: a túl sok reklám nem mindig hoz több szavazatot.
Merre tovább?
Nem szabad ugyanakkor „démonizálni” a reklámokat. Némely esetekben valóban hasznos információt közvetítenek. Segíthetnek eligazodni a termékek és szolgáltatások között, és számos vállalkozás számára létfontosságúak. Az internet jelentős része reklámbevételekből működik. Az egyes hírportáloknak, videómegosztóknak, közösségi platformoknak finanszírozniuk kell magukat. Ahogy mondani szokták: a pénz nagy úr.
A kérdés nem az, hogy szükség van-e reklámra. Bizonyos mértékig igen. A kérdés az, hol van az a határ, amikor az információ még hasznos, de már nem válik zajjá. Amikor a hirdetés még segít eligazodni, de nem uralja el az életünket. És talán éppen ezért lenne feltenni az egyszerű kérdést: valóban nekünk szólnak még ezek a tartalmak, vagy már csak a hirdetőknek?
A közösségi médiában ma már influenszerek, tartalomgyártók és véleményvezérek ezrei építenek márkákat és népszerűsítenek termékeket. Ez önmagában nem probléma. Sokan ebből élnek, és egyes esetekbenértékeket is teremtenek. Ugyanakkor a reklám egyre kifinomultabb formákat ölt. Nem mindig különül el világosan a tartalomtól, és gyakran éppen a tudatalattinkra próbál hatni…
Lehet, hogy hamarosan valóban eljutunk oda, amikor már a csendnek is „szponzora” lesz. És talán éppen ezért kellene időnként tudatosan keresnünk azokat a pillanatokat, amelyek még reklámmentesek.
Mert a figyelem ma már ugyanolyan értékes termék lett, mint bármi, amit el akarnak nekünk adni…
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
