Túl vagyunk a köztársaságielnök-választás első fordulóján. Leszűrhettük a tapasztalatokat, megfigyelhettük a jelöltek politikai nézeteit és emberi vonásait. Ki-ki kialakíthatta magának a véleményét, erkölcsileg merre tart az ország? Kitalálunk-e az ingoványból, megtaláljuk-e a járható utat, amely még közelebb visz Európához, vagy elmerülünk a kénes iszapban? Megannyi kérdés, amelyre még nem kaptunk választ, amelyre írásainkkal is segíteni kell megadni a feleletet, hogy az emberek még markánsabban lássák a jelöltek közti emberi, erkölcsi különbségeket, segítve ezzel a döntésüket, kire adják a szavazatukat.
Kérdések vannak bennünk is, szerkesztőkben, amikor a hírek között „mazsolázunk”, jó-e, ha megmutatjuk a mocsárt, a veszélyt, az erkölcsi és politikai fertőt, a ficoista demagógiát, a gasparovicsi hazugságokat, a mecsiarista gyűlölködést, a folyton minket, kisebbséget bántó szlotai hőzöngést. Nem kellene-e csak a járható út keresésére összpontosítani? Mint ahogy teszi Iveta Radičová, oldva a görcsöket az ideológiai és politikai szembenállást.
Vitázunk mi is, nem csak a politikusok. Ez így természetes.

Kemény, játék helyett munka, simogatás helyett pofonokon keresztül vezetett az utam, hogy felnőjek, hogy másokkal is megoszthassam tapasztalataimat. Mi a helyes, az etikus ebben a kérdésben. Szólni, vagy nem szólni az ingoványról?
Az én élettapasztalatom az, hogy igen. Igen, szólni kell. Szólni bölcsen, okosan. Nem csak arról, hogy mi az ingovány, de arról is, hogyan lehet kikerülni, hogyan lehet viszonylag szárazon átmenni rajta. Számomra elfogadhatatlan pedagógiai elv, hogy csak a kész utakat mutassuk meg a „katedráról”. Ne foglalkozzunk azzal, hogyan lehet utat építeni a mocsáron át. Ha „félreléptem”, hogyan juthatok vissza a szilárd talajra. Elfogadhatatlan, hogy csak a fényben járjuk, és ne ismerjük a sötétség titkait.
Van még egy keserű tapasztalatom a kisebbségi létben. Számunkra csak akkor van járható út, ha megtanultunk az ingoványon át közlekedni! Én ezt az útravalót kaptam, nagyon tisztelt tanáraimtól. Most, utólag is köszönöm, hogy őszinték voltak hozzám, hogy bölcs tanácsokkal láttak el.
Szóltak arról is, hogy a világ nem fekete és fehér. Nincs jó és rossz ember. Ez a kettő együtt van, az egy emberben. Hozd elő belőlük a jót, hogy elnyomhassák önmagukban a rosszat. Tarts eléjük tükröt, hogy saját maguk vessék meg az „ingoványt” és lépjenek a jó útra. Mert az első lépés a legnehezebb! Ha ezzel segíthetsz az útkeresőn, az iszapba merülőn, tedd meg, hogy ő is megtehesse a legfontosabb lépést, ki az ingoványból a járható út felé.

Felvidék Ma, Debrődi D. Géza