Fazekas László püspökkel, a szlovákiai Révkomárom gyülekezetének lelkipásztorával a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház áprilisi zsinata után beszélgetett a szlovákiai magyar reformátusságról, az egységes magyar református egyházról, és a misszió szerepéről a Reformátusok Lapja. Ezt a beszélgetést adjuk közre az alábbiakban.
– 1945 után hét egyházmegyébe rendeződött a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház. 1995-ben még két szlovák egyházmegye is létrejött, amikor a keleti, két vegyes ajkú egyházmegyéből kiváltak szlovák ajkú gyülekezetek. Egyházunk vezetésében egy-egy szlovák nemzetiségű lelkészi és világi főjegyző is helyet kap. Körülbelül 210 anyaegyházközségünk van és 110 leányegyházközségünk. A lelkipásztorok száma 230-ra tehető. A 2001-es statisztika szerint 110 ezren vallották magukat reformátusnak. A két szlovák egyházmegyében számításaink azt mutatják, hogy körülbelül 9-10 ezer református él, de a statisztikai adatok szerint a reformátusok 27 százaléka vallotta magát szlovák nemzetiségűnek. Az asszimiláció általában felgyorsul olyan időszakokban, amikor nyomás nehezedik az itt élő magyarságra. A magyarlakta vidékeken is vannak olyanok, akik szlováknak vallják magukat, bár otthon magyarul beszélnek, magyar istentiszteleteket látogatnak.
– Az asszimilációt okozhatja például a nyelvtörvény, vagy a szlovák nyelvű mesekönyvek tervezett kötelezővé tétele a szlovákiai magyar óvodákban?
– A kormány ezt a saját jóindulataként tünteti fel. Mint mondják, ha minden magyar megfelelő módon ismeri a szlovák nyelvet, akkor könnyebb lesz az elhelyezkedésük, és nem lesz semmiféle megkülönböztetés velük szemben. Azonban ennek a hatása egy rejtett módon történő lassú asszimiláció.
– Ezt az asszimilációt tudja lassítani az egyház?
– A mi lehetőségeink korlátozottak. Csak azokkal tudunk foglalkozni, akik a gyülekezeten belül vannak, és ezen a téren a lelkipásztorok mindent megtesznek, hiszen úgy is forog közszájon, hogy a református vallás – magyar vallás. Az egyházunkhoz tartozó felvidéki magyarok vallják magyarságukat. Úgy gondolom, hitünk által tudjuk megérteni, hogy kik vagyunk valójában. Az Isten embernek teremtett minket, belehelyezett egy kultúrkörnyezetbe, és ott adott nekünk feladatokat. Magyarságomat Istentől kapott ajándékként kezelem, amit semmiképpen sem tagadhatok meg. Ezt próbálom a gyülekezetekben is elmagyarázni az embereknek, így tudjuk erősíteni magyarságtudatukat.
– A szlovák nemzetiségű reformátusok és a szlovák nemzetiségű két egyházmegye hogyan áll ehhez a kérdéshez?
– Hála Istennek azt mondhatom, hogy jó a viszony a szlovák egyházmegyékkel és a szlovák testvérekkel. Ők őrzik a maguk szlovákságát, hiszen szlovák kultúrkörnyezetben élnek. Persze, ahogy az etnikai határ tolódik egyre délebbre, gyülekezeteink úgy szlovákosodnak el. Ha megszüntetik a magyar iskolákat, akkor világos, hogy a szlovák iskolába járnak a magyar gyerekek. Ezáltal könnyebben teremtenek kapcsolatot a szlovák társaikkal, és egy idő után, amikor ez az etnikai határ lejjebb tolódik, többen kezdik beszélni a szlovák nyelvet.
– A közéletben megjelenő szlovák-magyar ellentét a gyülekezeti tagok szintjén érezhető?
– Nincs az emberek között nemzetiségi ellentét, hogy ha nem gerjesztik a nagypolitika színteréről. Azonban újra és újra előveszik a magyar kártyát, ami akkor kerül elő, ha valamiről el akarják terelni a figyelmet. Ha az emberek erre a konfliktusra figyelnek, akkor feszültséget okozhat köztük. De városi vagy gyülekezeti szinten ez nem érezhető. Komáromban is vannak olyanok, akik ökumenikus módon találkoznak esténként különböző felekezetekből és különböző nemzetiségekből.
– A februári püspöki beiktatásán elődje, Erdélyi Géza hangsúlyozta, hogy a szülőföldön kell szolgálni. Veszélyezteti a magyarságot az elvándorlás?
– Igen, és ezt nagyon szomorú jelenségnek tartom. Nem illethetem kritikával azokat, akik elmennek, hiszen fontos a megélhetés. Nagyon sokan mennek Csehországba vagy éppen Magyarországra is. Nagy probléma az elvándorló ifjúság és az értelmiség. Ha valaki középiskolában például Magyarországon tanul, akkor szinte biztos, hogy ott is marad főiskolán, és utána ott próbál munkalehetőséget találni, és ott telepszik le. Ezzel szegényíti az itt élő magyarságot.
– Az egyház hogyan tudja megtartani a fiatalokat?
– A legfontosabb a megfelelő misszió. Ha valaki meghallja az Isten Igéjét, biztos, hogy Isten a Szentlélek által munkát végez benne. Amikor már valakit megszólított Isten, odafigyel az igéjére, akkor tudjuk táplálni az életében azt az indulatot, hogy erősebben kötődjön ahhoz a nemzethez, amelybe beleszületett. Továbbá az egyháznak ki kell építeni az iskolarendszerét. Míg kezdetben a fordulat után állami részről is biztatást kaptunk arra, hogy indítsuk be az egyházi iskolákat, ezt követően a fejkvóta rendszer bevezetésével nagyon nehézzé tették az iskolarendszerünk fenntartását, mivel iskoláink általában kis létszámúak. Alapiskolánk Alistálon, Martoson, Érsekkétyen, Rozsnyón, Vajánban, gimnáziumunk Rimaszombatban és Léván működik.
– A legutóbbi zsinatukon tárgyalták a Magyar Református Egyház közös alkotmányát. E szerint támogatják az egységet, részt vesznek a május 22-i alkalmon, de az alkotmányt nem írják alá. Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök józan és bölcs döntésnek nevezte a zsinatuk döntését.
– Egyházunkban voltak, akik gyorsnak tartották a folyamatot. Az utóbbi egy-két évben nem tudták, nem tudtuk megfelelően megbeszélni a lehetőségeket az egységesülésre. A mi egyházunk kétnyelvű, kétnemzetiségű, ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Eleinte az volt az érzésem, hogy senki sem akarja megérteni a problémánkat. Nekem arra is törekednem kell, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egységes maradjon. Zsinatunk nem ratifikálta az alkotmányt, mert azt egyházunk jogrendjébe ebben a formában nem tudjuk beilleszteni. Az egész folyamatnak azonban mindenképpen részesei voltunk és vagyunk, tehát a hitbeli és nemzetbeli egység számunkra nem kérdés. Kezdettől fogva egynek érezzük magunkat a Kárpát-medencei magyar reformátussággal. Éppen ezért biztatjuk a híveinket, hogy vegyenek részt a május 22-i alkalmon, ahol egyházunk vezetősége is jelen lesz.
– A szlovák egyházmegyék mit gondolnak erről?
– Ők egy kétoldalas nyilatkozatot adtak át, amelynek a lényege az volt, hogy érzésük szerint csak nemzeti vonalon fut az egység gondolata. Bár hálásak azért, amit a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a Magyarországi Református Egyháztól kapott, a szlovák egyháztagjaink magyar egység helyett Kárpát-medencei református egységet tudnak elfogadni. Bölcskei Gusztáv püspök úr a szlovák nemzetiségű egyháztagokat is meghívta május 22-re, Debrecenbe.
– Már püspökké választása előtt is feladatként tűzte ki a gyülekezetek anyagi megerősítését.
– Mindennek alapja a misszió. Tudatosítani szeretnénk az emberekben, hogy az egyháznak is szüksége van anyagiakra, és az egyházat csak mi tarthatjuk fenn. Sajnos vannak gyülekezeteink, amelyek a parókia rezsiköltségét sem bírják fizetni. Annyira kicsivé zsugorodtak, hogy egymaguk nagyon nehezen bírják hordozni a saját gyülekezetük terheit is. De fontos, hogy ne csak azokra koncentráljunk, akik ott vannak a gyülekezetben, hanem körül kell nézni, hogy miért nem jut el sokakhoz az Isten Igéje, miért nem tudnak bekapcsolódni a gyülekezet közösségébe és munkájába. A gyülekezetek megerősítését követheti az egyetemes egyház anyagi megerősödése, mivel nagy szükségünk van arra, hogy megfelelő pénzalapjaink legyenek ahhoz, hogy összegyházi szinten is tudjuk végezni ezt a missziói szolgálatot. Nagyon jó munkát végez például a Fiatal Reformátusok Szövetsége, de jól működik az egyházzenei osztályunk is. Ahol élet van, ott megindul a mozgás, a lendület, az építkezés.
– A Kálvin-évforduló pedig, gondolom, a lelki megerősödést segítheti. – Az egyházmegyei és gyülekezeti alkalmakról szeretnénk egy kis füzetet kiadni. Összegyházi alkalmat szeptemberre tervezünk. Ezek az események tudatosíthatják, mit jelent számunkra a református identitás. A református hit tisztasága megköveteli tőlünk, hogy mi ezt továbbítsuk, valamint ebben éltessük és erősítsük meg gyülekezeteinket.
Felvidék Ma, T. Németh László, sk
