A kombinát egyik raktárában a németek előtti evakuáció után úgy 1000 villanymotor maradt. A raktárt meneküléskor felgyújtották, de most a kombinátban nagy villanymotorhiány keletkezett. Persze, a tekercseléshez hiányoztak a huzalok és a segédanyag. Ám egy nap megbíztak a tekercselőműhely megszervezésével.
Előbb szétszereltem pár leggyakrabban használt típust, felrajzoltam a háromfázisos tekercselősémákat, de nem voltak szakembereim – villanyszerelőim. Aztán találtam megfelelőket Svitből, Rózsahegyről és Gölnicbányáról. A kombinát kiküldte értük teherautóit, s pár nappal később elkezdtük a munkát.
Mint mindenütt, itt is csodát vártak tőlünk, de nem bírták megérteni, hogy különböző teljesítményű és tervezésű motorokhoz különböző vastagságú huzalok kellenek. Így megint veszélyes helyzetbe kerültem. A kombinát Moszkvából várt ellenőrzést, mert anélkül, hogy velünk egyeztették volna, írásban megígérték, hogy egy nagy flotációs rendszert (dúsító eljárás érc vagy szén hasznos alkotórészeinek elválasztására a meddőtől oly módon, hogy a finomra aprított és vízbe helyezett anyagból a hasznos részt vegyszerekkel a felszínre csapatják ki) egy bizonyos dátumig üzembe helyeznek. Ehhez ellenben hiányzott egy óriási motor, melyhez nem volt megfelelő huzalunk. Feleslegesen magyaráztam nekik, hogy a huzalnak, amely rendelkezésünkre állt, a keresztmetszete sokkal nagyobb, mint amire szükségem van, hogy a tekercseknek nem lesz elég menete és az ampérban mért áramerősség akkora lesz, hogy a motor rövid időn belül túlmelegszik és elég.
De mit tegyünk? A bizottság érkezése közeledett. Tudni akarták, mit jelent a „rövid időn belül”? Maximum 20 percet garantáltam nekik, s ez megnyugtatta őket, mert a berendezés beindításához és bizottság általi átvételéhez ez elég volt. Aztán így is történt. A bizottság meggyőződött róla, hogy minden forog, s utána gyorsan elhívták őket egy másik helyiségbe, ahol aláírták a jegyzőkönyvet. A legfontosabb az volt, hogy a sikeres beüzemeltetést alaposan meg lehetett ünnepelni. Az már senkit sem érdekelt, hogy a motor pontosan az előrejelzésem szerint túlmelegedett, rövidzárlatos lett, s elégett. „Nyicsevó!” – mindenki elégedett volt, hiszen biztosították prémiumaikat és senkit sem csuktak le a terv nem teljesítése miatt. S ezután csak megírtak s aláírtak egy új jegyzőkönyvet, egy szerencsétlen balesetről, de most már a moszkvai bizottság nélkül.
Elképzelhetetlen volt, hogy a javítást a munka ünnepe alatt csináljuk meg
Hasonló sorsra jutott egy alacsony fordulatszámú, de nagy átmérőjű olasz motor (ez a sűrített levegő föld alatti ventilátorát hajtotta) váratlan balesete is. Épp május 1-je előtt keletkezett rövidzárlat az egyik menetében, s elképzelhetetlen volt, hogy a javítást az ünnep alatt csináljuk meg. Ezen a napon – mint az akkori vörös nagyhatalom legnagyobb ünnepén – betartották a munkatilalmat. Még a következő napon sem lehetett dolgozni, mert az embereknek ki kellett aludniuk magukat és ki kellett józanodniuk.
Így tehát két nap maradt a javításra. De hogyan oldjuk meg a munkatilalmat? Senki sem merészelt utasítást adni, így a kombinát vezetősége, miután konzultált az NKVD-vel, engedélyt kért Moszkvától. Megkapták, de az utasítás szerint a javítóosztagnak egész idő alatt a munkahelyen kellett maradnia. Ott voltak kénytelenek aludni és étkezni, hogy senki se lássa őket, s jelenlétük a munkahelyen senkit ne háborítson fel. Nevetséges formaság. Hiszen köztudott volt, hogy hosszú évekig feketemunkát végeztünk szabad napjainkon is. Így hát elindultam a villanyszerelő osztagommal az ünnep előestéjén a munkahelyre, ahol felvilágosítottak, hogy abban az esetben, ha a motor május 3-án reggel nem fog működni, szabotázs miatt bíróság elé állítanak.
Nem vettek emberszámba, hiszen csak rabszolgák voltunk
Tehát megint fejem fölött Damoklész kardja! S eközben a hibás motort nem is láttam eddig, nem tudtam felbecsülni a kár nagyságát! A zárlat a tekercs egyik profilmenet fázisában keletkezett, ezeket valamilyen prés segítségével csinálják. A szétszerelés két hétig is eltartott volna. Már a börtönben láttuk magunkat, hacsak csoda nem történik. Olyasmit kockáztattam meg, amit otthon semmilyen körülmények közt nem tennék: a motor hibás tekercsét kettéfűrészeltettem, s áthidaltam egy egész tekercselést egy rézidommal.
Az oroszok annyiban betartották ígéretüket, hogy annyi ennivalót hoztak, amennyit egyszerre csak otthon láttunk néha. Úgy éreztük magunkat, mint a halálraítéltek, akik utolsó kívánságukként még egyszer jóllakhatnak. Harmadnap reggel a műszak kezdete előtt összegyűlt a motor mellett nemcsak a kombinát vezetősége, hanem az NKVD is. Letérdeltünk, keresztet vetettünk. Aztán reszkető kézzel elfordítottam a főkapcsolót. A motor az oroszok óriási ujjongásától kísérve beindult, hibátlanul működött, s talán még ma is megy. Az elvégzett munkáért persze nem kaptunk jutalmat, sőt még csak szabadot sem kaptunk aznap, hogy kipihenjük a lelki feszültséget és a sokkot.
Hiszen nem vettek emberszámba, csak rabszolgák voltunk…
(Folytatjuk…)
