Mindenki okos. Erről nekem mindjárt Hofi Géza jut eszembe, pontosabban egy szállóigévé vált szófordulata: „Bezzeg a mama! A mama megmondta!” Ezt az én anyósom úgy csinálja, hogy bármit is kérdezünk, mindig mond rá válaszként ezt is meg azt is, sokszor hangoztat homlokegyenest ellentétes dolgokat. Így éri el azt, hogy neki mindig igaza van, mert utólag már csak azokra a válaszaira hajlandó emlékezni, amiket a történtek igazoltak, a többi „hülyeségét” úgy elfelejti, mintha sose mondta volna.
A választások utáni eszmefuttatásokat olvasva mindig ez jut az eszembe. Egy cikket nem láttam, amiben az elkövető arról értekezne pl. ki lesz Komárom polgármestere karácsonykor. Persze ezt oly módon kellene megjósolnia az illetőnek, hogy itt van cca. 30 000 euró, ezt letétbe helyezem arra az esetre, ha tévednék, s akkor ezt az összeget az új komáromi polgármester arra fordíthatja, amire csak akarja. A jóslatom pedig: X.Y., biztosan őt választják polgármesterré az őszi helyigazgatási választásokon. Az ilyen emberrel volna értelme értekezni karácsony tájékán, hogy értelmes kockázatot vállalt-e. Van-e megbízható elemző, akiben az előrelátás ennyire konkrét esetekben már nem okoz problémát? Az összes többi „véleményformáló” viszont beléphetne a mama-klubba, s ott előadást tarthatna a többi mamának, egyébként pedig nem fertőzhetné az étert, sem a papírt, sem más információtároló-szállító terméket magasröptű véleményével.
Érdeklődéssel olvastam azokat a véleményeket is, amelyekben szerzőik a sajtót és a televíziót teszik felelőssé a történtekért. Csak azt kérdezném tőlük: miért nem ők mentek újságírónak, vagy riporternek? Szinte hallom: „Én ezeknél nem rúghattam volna labdába.” Lehetséges, így igaz. Akkor más eszközök után kellett volna néznie nagyokosunknak.
Egyébként a hazai sajtó zászlósának tekintett Öreg Dadogás érdemeiről hallva, nekem mindig a dicső Kardkovács papánk demokráciája idején történtek jutnak eszembe, amikor a kétnyelvű bizonyítványokkal összefüggésben nem voltak hajlandók írást megjelentetni, mondván: ott a Hirdetések rovat, ahol mindenki azt tesz közzé, amit jónak lát. Tehát a kétnyelvű bizonyítványok kérdése nagyjából olyan fontos volt nekik, mint hogy X. Y-nak sikerül-e túladnia ócskavasán, hasznavehetetlen örökségén, bájain, vagy szellemi teljesítőképességén. Hát csak sajnálni tudom azokat, akik még ma is e „szellemi” termék szellentéseiből kívánnak útmutatásra szert tenni bárminemű problémájukat illetően.
A szlovákiai magyarság jövőjével kapcsolatban azt szeretném leszögezni, hogy azt se felejtse el egyik elemző se, hogy Trianontól eltelt közel száz év, volt török megszállás, Habsburg-uralom, de pl. Búcs lakosságának 95 %-a még mindig magyarnak vallja magát. Persze, hallom nagyokosékat: „Hányan vállalják ezek közül valójában nemzeti hovatartozásukat ma?” Sajnos, jelenleg eléggé „növénytáplálék” a helyzetünk, mivel van a falunak egy „korszerű” vezetése, élen a nagyokos polgármesterrel, aki mellesleg pár éve még Bastrnák úrral és Kató nénivel kampányolt, a választási nagygyűléssel félrevezetett összegyűltek előtt, ahol a közönség kérdéseket tehetett fel magának. Pl.: „Ezek fogják megoltalmazni a szlovákiai magyarságot a szlovák nacionalizmus kicsapongásaitól?” Jó vicc, ugye?
A jövőnk elsősorban nevelésünktől és a felnövekvő nemzedékek neveltetésétől függ majd. Engem nagyapám arra nevelt, hogy „egyszer majd eltűnnek ezek innen”, csak ki kell várni. Nos, neki nem sikerült kivárni, bár 91 évet élt – a maga részéről minden lehetségeset megtett a fordulat megünneplése érdekében. Nekem s többi unokájának ez megadatott, de mit fognak várni a mi unokáink? Milyen igazságot? Mi lesz akciós holnap? Műanyagot egyek vagy valódit?
Egyre gyakrabban jut eszembe feleségem intő megjegyzése: Olvassuk el figyelmesen az ötödikes matematika tankönyvet, amelyből megtudhatjuk, mennyi volt Szlovákia lakossága a XI. (tizenegyedik!) században. Nos, aki ilyen kultúrán nevelkedik fel, s nevelését még megtetézik tudós történelemtanáraink olyan magyarságeredet-elméletekkel, amiből szinte semmi sem igaz, akkor bizony nem lenne csoda az sem, ha Búcson a következő akciós polgármester szlovák anyanyelvű lenne.
Mi a jó hír? Hát az, hogy vagyunk, igaz csak kevesen, akik életüket nemcsak és kizárólag a mának élik, akik tudják, honnan jövünk, és azt is tudják, hogy sosem veszünk el, mert nyelvünk, kultúránk olyan gyökerekből táplálkozik, ami minden próbát kiáll. Aki szerint ez kevés, azoknak figyelmeztetésül csak azt ajánlom meggondolni, hogy egyszer valamikor volt egy (egyetlen) Jézus Krisztus, aki nem hiába volt, ma is félik őt milliók, akcióktól függetlenül túlél mindent, pedig próbálták már eltüzelni is, de hiába, mert „kezdetben vala az Ige”, s azt emberek számára lehetetlen feladat eltüntetni, letagadni, kiforgatni… Tetszik vagy sem! Volt, van és lesz, ahogyan a szlovákiai magyarság is, és kikérem magamnak az ilyen bárgyú híresztelést, hogy a szlovákiai magyarság feladott volna bármit is. Kivéve azt a levelezőlapot, amiben a hasonló gondolatok kitalálóit óvatosan figyelmeztetnénk, hogy váltsanak pelenkát, mert kezd bűzleni.
Tisztelettel: Varga Lajos
Felvidék Ma