Örömmel nyugtázzuk, hogy Felvidék-szerte legnagyobb nemzeti és keresztény ünnepünket, Szent István napját egyre többen megtartják különböző formában. Ahol én élek, Párkány környékén (megjegyzem: a legmagyarabb településeken) még mindig nem merik, nem tartják fontosnak e magyarok számára oly jelentős ünnepet megülni. Érdemes lenne vele foglalkozni: vajon miért?
Igaz, generációk tudatából irtották ki mind a keresztény, mind a magyar nemzeti ünnepek gondolatát, de azért 20 éve már láthatunk, olvashatunk, elmélkedhetünk, első, államalkotó királyunk életéről, példájáról. Nemcsak az iskolai oktatásban (ráadásul még iskolai szünetben is van az ünnepe) nem foglalkoznak vele, de sok közösségben még a legszentebb helyen – melyet épp István királynak is köszönhetünk -, a templomban sem. Mert ha napján nincs szentmise, úgy két nap múlva már a megyei püspök körlevelét kell felolvasni kötelezően, ami persze nagyon pontosan „eltereli a figyelmet” a templomainkat ( is) építtető királyunkról. S ha a magyar lelkiatya éppen szófogadásból jelesre vizsgázik, akkor ott bizony nem hallanak Szent István királyunk máig érvényes intelmeiről sem. Ez – sajnos – így volt errefelé is.
Nánán a Csemadok szervezésében 20 éve megemlékezünk erről a szép ünnepről. Ez évben úgy gondoltuk, egy bensőségesebb megemlékezést tartunk, hisz annyi a szórakoztató, evő-ivó program, hogy néha el kell csendesedni, befelé fordulni, és elmélkedni cselekedeteinken.
Szent István imája után Márk atya beszéde, és a magyarok litániáját együttmondva is erre kérte a nagy létszámú ünneplő gyülekezetet. Amikor a fiatal, 16 éves kántorunk, zeneszáma felhangzott, talán könnyebb volt elmélyedni az elhangzott gondolatokban. A megemlékezést az éneklőcsoport a legszebb vallási énekekkel és a Himnusszal zárta, majd Nánán egy új szokást honosítva Márk atya osztotta szét a megszentelt, felszeletelt új kenyeret.
DE, Felvidék Ma