Magyarázat nélkül a most hallott példabeszéd teljesen félreérthető lenne. Ez a példabeszéd azon helyek egyike, melynek értelme első olvasásra aligha tárulkozik fel, csak a türelmes elmélkedő szemnek. Jézus kora embereinek nyelvén és gondolkodásában van megfogalmazva az az örök érvényű üzenet, melyet minden idők, minden krisztus hívőjének szánt az Isten.
A példabeszéd egy intézőről szól, akit hűtlen kezeléssel vádolnak meg. Az intéző nem a védekezésen töri a fejét, ezért minden valószínűség szerint az ellene felhozott vádak helytállóak. Inkább azon töri a fejét, hogy mit tegyen, ha rábizonyítják vétkességét az intézésben és ezzel együtt elbocsátják. Mert azt röviden tisztázza, hogy sem a munkához, sem a kolduláshoz nem fűlik a foga. Némi fejtörés után elhatározza, hogy célja az, hogy barátokat szerezzen, akik szükség esetén befogadják őt. Ezután rafinált módon urának adósait akarja megtenni barátainak újabb csalás, hűtlenség árán. Tulajdonképpen meghamisítja az adósleveleket, ezzel hálára indítva az adósokat.
Maga ez a példabeszéd is elég furcsa Jézus ajkáról, de az ezt követő mondatot aztán végkép nem tudjuk hova tenni első pillantásra: “Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el.”
Kit kell érteni az úr megjelölésen? Legkézenfekvőbb megoldásnak tűnik, hogy a hűtlen intéző urát. De ha utána gondolunk ennek, eléggé ellentmondásossá válik, mert akkor ezek szerint az az úr dicséri meg intézőjét, aki már megkárosította őt? Sőt, ezzel az újabb lépésével még jobban megkárosította. Ha az úr megjelölést az intéző urára értelmezzük, akkor legfeljebb ironikus értelemben vehetjük tőle dicséretét.
Minden valószínűség szerint az úr megjelölést magára Jézus Krisztusra kell érteni, aki a példabeszéd elmondása után megdicséri a hűtlen intézőt. Ebben a megoldásban meg azt nem értjük, hogy Jézus hogyan dicsérhet meg egy ilyen nyilvánvaló csalást? Mert az igaz, hogy Jézus más tanításában világosan kifejezte, hogy veszélyforrásnak tekinti a gazdagságot és bűnnek az elnyomást, de sohasem szentesített semmiféle eszközt a gazdagság, vagy a társadalmi különbség megszüntetésére. Jézus nem volt forradalmár.
Jézus dicsérete a jelen példabeszéd hűtlen intézőjének nem az erkölcstelen cselekedetére, csalására vonatkozik. A dicséretet azért kapja a hűtlen intéző, mert határozottan tudott dönteni és cselekedni a végórában. Ezt világítja meg a következő mondata: “Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” a keresztényeknek hasonló határozottsággal kell cselekedniük, mint a hűtlen intézőnek, mert nekik nem állásuk forog kockán, hanem üdvösségük.
Érdemes megszemlélni azt, hogy az emberek profán, pusztán evilági célokért hogyan tudnak küzdeni és hajtani, micsoda kitartással és határozottsággal, mindent föltéve egy lapra.
Például a sportolók. Aki egy kicsit is versenyszerűen űz, vagy űzött egy sportot az tudja, hogy meg kell dolgozni az eredményért, a győzelemért. Gondoljátok el, hogy egy-egy olimpiai aranyérem mögött mennyi kemény munka, edzés, nélkülözés van. Vagy például egy sikeres üzletember mekkora kitartással, hány meg hány átmeneti kudarc után jut fel a csúcsra. És még sorolhatnám tovább az életből vett példákat, de biztos ti is ismertek környezetetekben olyan embereket, akik hallatlan kitartással küzdenek valami evilági célért.
Az állhatatos cselekvésben és nem a tettekben kell követnünk a “világ fiait”. Tehát nem abban amit tesznek, hanem ahogy teszik. Mert ők hervadó koszorúért küzdenek, mi ellenben a hervadhatatlanért, az örök üdvösségért küzdjünk hasonló kitartással.
“Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.” Ez a jézusi mondás nem azt jelenti, hogy a pénzt kell gyűjteni, hanem azt, hogy azzal – a pénzzel, a vagyonnal – segíteni kell másokat, hogy amikor meghalunk, amikor végleg le kell mondani a hamis mammonról, akkor befogadjanak azok az örök hajlékba, akikkel jót tettünk. Mert végső soron Jézus fogad be minket, mert ő azonosította magát minden rászoruló emberrel: “Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”
“Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, akkor ki bízza rátok az igazi értékeket?” Ha a hamis mammonban, a kicsiben, a rászoruló embertársaink megsegítésében nem voltatok hűek, akkor ki bízza rátok az igazi értékeket, az örök üdvösséget?
S végül a két úrról szóló mondattal zárul a mai evangélium: “Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Talán unalomig hangoztatott szentírási rész ez, de azt hiszem, hogy az elmondottak alapján nyilvánvaló: aki a pénznek él, annak életében nem marad hely Isten számára. Aki pedig Istennek él, az nem állhat szóba a másik úrral, a mammonnal, mert akkor már nem is Istennek él.
Ócsai József, VP
