A Rákóczi Szövetség hagyományos és jól bevált nyári táborainak sorában idén újdonságként szerepelt az iskolaigazgatóknak, vezető tanároknak szóló tábor, amelyet augusztus 6. és 10. között a Várpalotához közeli Nagy-Magyarország Parkban tartottak. A szakmai programok mellett természetesen ebből sem hiányozhattak a kirándulások. Az egyik színhelyén, a balatonfüredi Jókai Emlékháznál beszélgettünk először Pálinkás Barnabással, a Rákóczi Szövetség vezető munkatársával.
A nyolcvanegynéhány iskolaigazgató, vezető tanár nemcsak a határon túli magyar iskolákat képviseli, hanem a hazai intézményekből is érkeztek, ugye?
Igen, és valamennyien aktív szereplői a Rákóczi Szövetség életének, hiszen több mint 300 középiskolai szervezetünk működik a Kárpát-medencében, és ezeket az ifjúsági csoportokat szervező, mentoráló pedagógusoknak hirdettük meg új táborunkat. Minden táborunknak az a célja, hogy valamennyi nemzetrészt bevonja, most mintegy harminc százalékot képviselnek az anyaországi kollégák.
Csak az interjú alatt van ideje leülni Pálinkás Barnabásnak (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Végignézve az egyhetes programon, érzékelhető, ezúttal is törekedtek arra, hogy az ország vezetői, ismert közéleti szereplők előadásai mellett célzott szakmai foglalkozások is legyenek, és persze a szabadidő is változatosan teljék. Most, az utolsó előtti napon már elmondhatják a szervezők, hogy minden elképzelésük szerint alakult?
Igen, megtisztelte a tábort Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, előadást tartott Nógrádi György egyetemi tanár, de nagyon gondolatébresztő volt a szakmai műhelymunkát bevezető előadás Vass Vilmostól, a Selye János egyetem tanárától a kreativitásról és a motivációról. Ez adta meg az alaphangot a tábor szakmai céljához, de emellett különböző közösségépítő programok is vannak, mert a közösségépítés és a kapcsolatépítés voltaképpen minden táborunknak célja. A jelenlévő tanárokból egy élő hálózatot szeretnénk létrehozni, hogy határon, sőt, adott esetben több határon is átlépve létesüljenek emberi és intézményi kapcsolatok. Fél füllel már hallottam is, hogy közös kirándulásokat terveznek régi ismerősök is, meg az újak is bekapcsolódnak, iskolák látogatják egymást nemzeti ünnepeinken, adott esetben egy-egy tantestület a Szövetség Kárpátaljai Utaztatási Programja segítségével meglátogat egy-egy kárpátaljai iskolát. Az itteni nyolcvan kollégából tucatnyit tudok, aki már idén részt vett ilyen programban, mások pedig még ebben az évben készülnek Kárpátaljára, de a tábor további komoly célja, hogy megbeszéljük közös dolgainkat, vagyis a Rákóczi Szövetség jelenlegi programjait, mi az, ami jó, mi az, amit fejleszteni kell, vagy éppen már idejétmúlt, és a diákokat másképpen kell megszólítani, mint ahogyan az elmúlt 20-30 évben tettük. Eddig is igyekeztünk évről évre csiszolni, de most nem árt, ha a „frontvonalból”, a diákokkal napi kapcsolatban álló tanároktól hallunk véleményt.
Nyilván sokféle visszajelzést kapnak, hiszen országrészenként más-más körülmények között dolgoznak a pedagógusok, sőt: az sem mindegy, hogy elszakított területen ugyan, de ott többségben élnek vagy szórványban. Az anyagi hátteret már nem is említve.
Így van, és nekünk sem árt tudni, hogy ha szervezünk egy tábort, akkor mivel kell számolnunk, hiszen vannak olyan bürokratikus akadályok, amelyeket figyelembe kell vennünk. Például egy erdélyi diák csak közjegyzői felhatalmazással, felnőtt kíséretében hagyhatja el szülőföldjét. Egy-egy esemény szervezésénél az ilyen akadályok nagy logisztikai feladványt jelenthetnek. Tehát időben ki kell küldeni a meghívókat, egyéb papírokat, hogy felkészülhessenek.
Vagy a határátkelés Kárpátaljáról…
Már nemcsak az ukrán határon, de újabban a román határon is többórás átkeléssel kell számolnunk. A szerbről nem is beszélve.
Ennyit a valaha ígért légies határokról!
A Felvidékkel kapcsolatban valóban légies. Amit még szeretnék elmondani ezzel a táborral kapcsolatban, hogy szerveztünk különböző csapatépítő, közösségépítő programokat, ez a mai is azt szolgálja: megtekintettük a Tihanyi Bencés Apátságot, itt Füreden a csoport egyik fele éppen bent van a múzeumban, a másik fele ebédel, aztán váltják egymást, majd együtt megyünk a strandra, vagy aki akar, inkább a reformkori Füreddel ismerkedik. Voltunk kirándulni egy bakonyi szurdokban, volt éjszakába nyúló kvízjáték, de borkóstoló is. Az utolsó napot holnap megkoronázza a várpalotai Trianon Múzeum meglátogatása és utána a táborzáró beszélgetés.
Sörös Angéla tanárnő „földije”: Jókai szobrával (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Itt, a Jókai Emlékház kertjében a tábor felvidéki résztvevőjével, a Nagymegyerről érkezett Sörös Angéla tanárnővel is beszélgettünk.
Magyar-történelem szakos tanárként most először ragadta meg a lehetőséget, hogy találkozzon az itteni és a Kárpát-medence más területeiről jött kollégákkal, bár mindkét szakterület számára rendszeresen szervez nyári táborokat a Rákóczi Szövetség.
Igen, mert amíg nagyon kicsi volt a lányom, nem akartam egy hétre sem eljönni tőle, de már 6 éves, és úgy éreztem, hogy ennyi időre eljöhetek. Már nagyon szerettem volna, ugyanis nem sokkal azután, amikor az egyetemet elvégezve Nagymegyerre kerültem, az egyik kolléganő kért, hogy én vezessem tovább a Rákóczi Szövetség helyi alapszervezetét. Így kerültem kapcsolatba a Szövetséggel, és amennyit az ottani munka révén megismerhettem a tevékenységéből, azt adtam tovább a diákoknak is, például szerveztem őket a különböző rendezvényekre. A mi középiskolánkban három szakot tanulhatnak a diákok: kereskedelem, könyvvitel az egyik, idegenforgalom a másik, s a harmadikat, az informatika, közgazdaság szakot nemrég indítottuk. Történelmet és magyar irodalmat mindegyiken tanulnak.
Nagymegyer lakossága többségében magyar, így az iskolában a tanítás nyelve is, ugye?
Nagymegyer sokáig a legmagyarabb felvidéki városok közé tartozott. Nem is az a kérdés, hogy magyarul vagy szlovákul tanuljanak, hanem hogy ugyanezeket a szakpárokat kínálja a többi iskola is, így elég nagy a verseny a diákokért. Egyébként évfolyamonként van egy szlovák nyelvű osztály is, de a magyarok többségben vannak, és évfolyamonként tudunk 2-3 magyar osztályt indítani és egy szlovákot.
A szlovák osztályban tanulnak magyarul?
Nem, de a folyosón azért magyarul beszélnek. Nekik vagy a családi hátterük szlovák, vagy úgy vélik, hogy könnyebben jutnak be az egyetemre.
Mint első „táborozónak” milyenek a tapasztalatai?
A helyszín remek, nagyon jó a társaság, látom, hogy az évek során kialakult egy mag, ők többnyire a diákok utaztatásában is részt vesznek, ami pedig az előadásokat illeti, magyar-történelem szakos tanárként nagyon sokat kaptam tőlük, a szervezők nagyon jól választották ki az előadókat és a témákat.
Hallottam, hogy egyik cél volt a pedagógiai munka segítése a gyakorlati előadásokkal. Mit tapasztal, valóban egyre nehezebb felkelteni a fiatalok érdeklődését?
Igen, nem könnyű megragadni a figyelmüket. Szinte minden órára kell valamilyen érdekességgel készülnöm, olyasmivel, amiről nem olvashattak, vagy az általános iskolából nem hozták magukkal. És nagyon fontos a szemléltetés. Ma már egyre gyakrabban használunk videókat, hanganyagot, ami nekem történelemből jó, mert olyan sok adatbázis van, amihez nyúlhatok, még egy-egy csatajelenetet is be tudok mutatni. Az iskola felszereltsége is lehetővé teszi, hogy egyre gazdagabb legyen a szemléltetés, és a diákok maguk is alkalmazzák.
Itt született az Aranyember c. regény (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Azt hiszem, a felvidéki tanárok ilyen tekintetben jobb helyzetben vannak számos más országrész magyar pedagógusaihoz képest. Mit tapasztalt a személyes beszélgetések során?
Hát igen, a tankönyvek hiányát, vagy az ilyen interaktív eszközökét sokan említették. De azért próbálnak mindenhol felzárkózni, vagyis a módszereket ismerik, csak nem mindig van módjuk, hogy alkalmazzák is.
A Felvidéken nincs tankönyvprobléma?
Hááát…a történelemkönyvekről lehetne mesélni!
Gondolom, másutt, sőt, még itthon is.
A kollégákkal beszélgetve azt látom, hogy mindenki részben a saját szemléletét, részben a hivatalos tananyagot adja át. Én például egy-egy kényesebb témánál elmondom a valós tényeket, ismertetem a magyar szemléletet és ismertetem a szlovákot. Próbálom mindenhonnan megvilágítani, legyen akár Trianon, akár Csehszlovákia felbomlása a téma. Trianont bemutathatom, mint magyar katasztrófát, de mindig elmondom azt is, hogy a szlovák nemzettudat elnyomottnak érezte magát, és megérthető, ha ki akartak szakadni a magyar tömbből. De nem véletlenül vagyunk a Rákóczi Szövetség tagjai, nem véletlenül jövünk egy ilyen táborba, mert mindenekelőtt az a célunk, hogy a nemzethez tartozást, magyarságunkat próbáljuk megőrizni, bárhonnan is jöttünk a történelmi Nagy-Magyarország területéről. Szerintem az itteni kollégák mind szabad szellemben tanítanak, próbálják önálló gondolkozásra nevelni diákjaikat.
Örülök, hogy találkoztunk, nem akarom tovább feltartani, mert a kollégái a fák alatt már hallgatják a muzeológust. Sok érdekes történetet mesél Jókaiék füredi életéről.
Azért hadd mondjam még el, hogy amikor megérkeztem a táborba, meglepve tapasztaltam, hogy egyedül vagyok felvidéki, pedig számos iskoláról tudom a Csallóközben, de Kelet-Szlovákiában is, hogy működik náluk a Rákóczi Szövetség alapszervezete. Mégis mi vagyunk az a gyenge láncszem, amely kevésbé kapcsolódik be ezekbe a rendezvényekbe. Én buzdítanék minden kollégát, hogy legközelebb jöjjön, mert rengeteg érdekes előadás van, nagyszerű lehetőség a kapcsolatépítésre, hiszen olyan kollégákkal találkozunk, akikhez aztán bármikor elmehetünk egy-egy osztálykirándulás kapcsán, mert tudják, hogy kapni is jó, de adni is, tehát várnak bennünket, és ők is szívesen jönnének hozzánk.
