Karácsony ünnepe mára egy nagyon idillikus, meghitt, családias szeretettől áthatott ünnep lett.
Jézus születésének történetében az angyali szó biztatta Józsefet:
„Ne félj magadhoz venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút szül, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.”
Nem a római elnyomásból, a heródesi zsarnokságból, hanem saját, személyes bűneikből. Ez az igazi öröm alapja, hogy erre lehetőséget ad Isten. Hogy Jézus Krisztusban megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden bűnös embernek. Ezt a nagy szabadítást a résztvevők mégis sokszor harcként élik meg, s nem békességként. Nézzük meg, hogy élte át ezt József és Mária, amikor a világtörténelem legcsodálatosabb eseménye történt, az Isten Fia földre jött, hogy megváltsa a bűnöktől megterhelt emberiséget, s adjon örök életet azoknak, akik hisznek benne.
Mária: Egy eljegyzett lány kisbabát vár. Ez ma már nem újság, erről már nem is írnának, de ez akkor nem így volt. Egy eljegyzett lány életében ez egy hatalmas probléma volt. Nem véletlen, hogy Lukács evangéliumában az angyal úgy kezdi mondanivalóját, hogy ne félj…
József: Egy igen erkölcsös jóra való vőlegény. Ő is nagyon nehéz helyzetbe kerül. Tulajdonképpen most ő is szégyenkezhet. Az első számú gyanúsított mégiscsak ő lehet. József szereti Máriát. Nem akarja szégyenben hagyni, de nem is akar egy ilyen kapcsolatban maradni. El akarja bocsájtani, de titokban, mert ennek ellenére is szereti. A szeretett lánynak pedig nem akar ártani, hiszen ha nyilvánosságra hozza és ráfogja, hogy hűtlenkedett, annak a megkövezés a büntetése. Inkább titokban, csendesen, de menjen…
Názáret elég kicsi község volt ahhoz, hogy innen kezdve ők legyenek a falu témája. S mindez miért? Mert Isten kiválasztotta őket. Rajtuk keresztül adja meg a világ megváltóját és ők ezt mégis szenvedéssel, harccal és küzdelemmel élik meg.
Mi a helyzet ma? Sajnos az a tapasztalatom, hogy ma is sokszor harc, küzdelem és szenvedés vár arra, aki komolyan kezdi venni Isten igéjét.
Eleinte talán csak megmosolyogják az embert azért, mert elkezd templomba járni, Bibliát olvasni, vagy mert megtudják róla, hogy rendszeresen imádkozik. Ha ezután is hűségesen olvassa a Szentírást és a gyakorlatban alkalmazza annak tanítását a hétköznapokban, a gúnyt a kritika váltja fel.
A legszomorúbb, hogy sokszor a család vagy az egyház részéről is. Nem kell azt olyan komolyan venni! Mondták a szülei annak a lánynak, aki Harry Potter helyett Bibliát kezdett olvasni, s elkezdett alkalmakra járni. Hogy tehetted ezt?! A családod loptad meg! Ordított apja a fiára, amikor keresete egy kisebb részét misszióra fordította. Neked elment az eszed! Csattant fel az anyuka, amikor lánya egy évre ki akart menni külföldre egy gyerekotthonban szolgálni… Ingyenesen…
Krisztus őszinte követői mindig megkapják a maguk jelzőit ettől a világtól, de Isten mindig melléjük áll és megáldja őket.
Olyan munkát végeznek, aminek az áldásait sokszor az unokáik is élvezik. Ők már „csak” élvezői lesznek az áldásnak. Sokszor nem is tudják, hogy nagyapa ezért mennyit szenvedett, mennyi mindenen kellett keresztülmennie, mennyi akadályt gördítettek eléje, és hányan próbálták lebeszélni arról, hogy Istenben bízva tegye azt a szolgálatot, amit Isten reá bízott.
Megéri ez az út, ha ennyi problémát, vitát, megvetést von maga után? Vajon Józsefnek és Máriának megérte? S vajon Jézusnak megérte lejönnie a mennyei honból, ha ennyi kín és szenvedés várt rá ezen a földön? S nekünk megérte, hogy vállalták ezt az utat? Ha nem vállalták volna, most bűneinkben lennénk, s esélyünk nem lenne a megváltásra, a kárhozat várna reánk. De vállalták és a világtörténelem legnagyobb szabadítása történt meg. A bűnös ember, olyan mint én, új esélyt kapott Krisztusban azzal, hogy bűneimet magára vette és nekem lehet örök életem. Vagy ahogy ezt Pál apostol megfogalmazta: „Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” Kol. 2,14 Megérte? Megérte! Mindezt mennyiért? Ingyen, kegyelemből. Ez a szeretet.
És Krisztust követve őseink közül hányan vállalták, hogy Krisztusba kapaszkodva és reménykedve tegyék azt, amit Krisztus a szívükre helyezett, tűrve a megpróbáltatásokat. Mi lett az eredménye? Munkájuk maradandóvá vált, aminek áldását ma mi élvezzük.
Mersz-e beállni a sorba, Krisztusban bízva, reá figyelve, elkezdeni azt a munkát, amit Isten általad akar elvégezni talán épp ebben a városban? Csak figyelj Reá, olvasd naponta Igéjét és megtapasztalhatod vezetését, áldását.
A szerző református lelkész
