Hazaszeretet nélkül nem lehetünk sem európaiak, sem világpolgárok – mondta dr. Klinghammer István professzor, a Magyar Örökség Bizottság elnöke az MTA dísztermében a 96. díjátadó ünnepséget megnyitó beszédében. A kitüntetettek méltatása csak akkor ér valamit, ha mindannyian tanulunk belőle: értékőrzést, hűséget és hazaszeretetet. Mert a haza nemcsak táj, hanem nyelv, kultúra és történelem.
Az első kitüntetett Snétberger Ferenc, aki sokoldalú gitárművészetéért és a hátrányos helyzetű roma fiatalokat segítő zenei tehetséggondozó munkásságáért részesült a kitüntetésben. Ő maga csak a vetítőn volt jelen, Berlinben él, egyik tanítványa, Gulyás Sándor vette át a díjat, amelyet több évtizedes művészi munka és a 2011-ben Felsőörsön alapított központ támaszt alá. A nemzetközileg is elismert intézmény évente 60 tanulóval köt ösztöndíjszerződést – tudtuk meg Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész méltatásából.
Snétberger Ferenc a kivetítőn (Fotó: Cservenka Judit)
Tudvalevő, hogy nemcsak személy, hanem intézmény, szervezet munkássága is bekerülhet a magyarság láthatatlan múzeumába. Ilyen az 1989-ben sok akadályt leküzdve megalakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is, amelynek küzdelmeiről ki mondhatott volna többet és pontosabbat, mint dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola rektora. A szövetség első elnöke, az azóta elhunyt Fodó Sándor kezdte kiépíteni a kárpátaljai magyar közösség védőhálóját, majd csatlakoztak a fiatalabb nemzedék tehetséges és politológiailag is képzett tagjai.
Óvodák, magyar nyelvű elemi iskolák nyíltak, közadakozásból megszületett a sztálini lágerekbe hurcoltak emlékműve, a magyar közösségek visszakapták templomaikat, magyar nevüket a falvak, és a Szovjetunió széthullásának utolsó pillanatában sikerült magyar színházat is létrehozni. Az Ungvári Állami Egyetem vezetése azonban elzárkózott attól, hogy magyar kar induljon, így az egész magyarság összefogásával Beregszászban 1996-ban megkezdhette működését a magyar felsőoktatási intézmény. Minden bomlasztási kísérletnek ellenállva a KMKSZ működik, szava elhallatszik Brüsszelig, New Yorkig, mert vezetői, Brenzovics László elnökkel az élen, nem egyéni érdekeket, hanem a sokat szenvedett kárpátaljai magyarokat képviselik.
Brenzovics László átveszi a díjat Vári Fábián Lászlótól (Fotó: Cservenka Judit)
Egészen más, jóval derűsebb világban, a 19. századi történelmi Magyarországon ívelt magasra báró Eötvös Loránd világhírű fizikus és geofizikus pályája, akinek a magyar tudományt és oktatást szolgáló életművét dr. Gazda István tudománytörténész foglalta össze. Bár a később világszerte elismert tudós felmenői között Szapáry, Haller és Károlyi grófok, s anyai ágon a hadvezér Zrínyi Miklós is szerepel, a családfát nem közlik a róla szóló könyvek.
Az 1870-ben summa cum laude eredménnyel doktoráló fiatalember megfogadta apja, Eötvös József kultuszminiszter figyelmeztetését: „A név, mely kezdetben segített, később, ha annak nem felelsz meg, csak teherré válik.” Eötvös Loránd megfelelt a névnek: 30 évesen a Tudományegyetem Fizikai Intézetének igazgatója, 43 évesen az egyetem rektora. A munkahelyére Pestszentlőrincről lóháton járt be, a hideg hónapokban az egyetemen lakott.
A róla elnevezett, s az egész világon alkalmazott torziós inga megalkotása mellett, apja emlékére megalapította 1895-ben a felsőoktatás tehetségeit gondozó Báró Eötvös József Collegiumot, bővítette a népiskolai hálózatot, és elfogadtatta a zsidó hitgyakorlás egyenrangúságát kimondó törvényt. Ez utóbbi intézkedései vallás- és közoktatásügyi miniszterségéhez fűződnek, mely posztra 1894-ben nevezték ki.
Híres alpinista hegymászó volt lányaival együtt, expedícióit üvegdiákon örökítette meg. Az egyetemen lévő lakásában hunyt el 1919-ben, éppen a Tanácsköztársaság idején, amely mintegy kisajátította a nagy tudóst: Lukács György mondta a gyászbeszédet, amelyben a proletárdiktatúrát dicsérte. A kommün bukása után Eötvös Loránd méltó búcsúztatást kapott, hiszen a Francia Becsületrend lovagja, a Ferenc József-rend nagykeresztjének tulajdonosa volt, háromszor terjesztették fel Nobel-díjra, s az 1948-as londoni emlékkiállításon minden idők legnagyobb magyar természettudósának titulálták. A Magyar Örökség díjat a róla elnevezett egyetem, az ELTE rektora: dr. Borhy László akadémikus vette át.
Báró Eötvös Loránd (Fotó: Cservenka Judit)
A Veres Pálné Gimnázium mögött 150 éves eredményes munka áll, amely elsőként alakult Magyarországon a nőnevelés céljával. A korról és szereplőiről sokat tud és szívesen mesélt dr. Csorba László történész, művelődéstörténész, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója. Megtudhattuk, hogy Madách Imre válása után gyakori vendég volt barátja, Veres Pál vanyarci kúriájában, ahol nagy hatást gyakorolt rá a ház vonzó asszonya, Beniczky Hermin.
A nagy műveltségű asszony vitatkozott Madáchnak a nőkről vallott nézeteivel, és be akarta bizonyítani, hogy megfelelő neveléssel ők is képesek magas színvonalú szellemi alkotásra. A beteg Madách iránti tapintatból csak annak halála után írta meg Felhívás a nőkhöz című röpiratát, amely Jókai Mór Hon című lapjában jelent meg 1865-ben.
Ezt szervező, pénzgyűjtő munka követte, s 1869 októberében megnyílt, akkor még egy Múzeum körúti lakásban, az Országos Nőképző Egyesület felsőbb leányiskolája. 1882-re készült el az iskolaépület a közeli Zöldfa utcában, amely 1905 óta Veres Pálné utca, míg a gimnázium az államosítás óta viseli a magyar nőnevelés ügyét megmozgató asszony nevét.
Egyébként Veres Pálné Beniczky Hermin felvidéki származású: a Losonc melletti Lázi-pusztán született.
A Veres Pálné Gimnázium igazgatója: Korompay Bálint (Fotó: Cservenka Judit)
Ugyancsak a Felvidéken, a Léva melletti Szentjánospusztán született Féja Géza író, akinek kapcsolatát szülőföldjével bizonyára sokan csak most, dr. Medvigy Endre irodalomkutató laudációjából ismertük meg, hiszen Féját többnyire csak a Viharsarok című szociográfia szerzőjeként, és a népi írók mozgalmának tagjaként tartjuk számon.
A régi felvidéki nemesi családból származó írót megdöbbentette Békés, Csanád és Csongrád megye, azaz a Viharsaroknak nevezett tájegység népének kiszolgáltatottsága és nyomora. Az ebből született szociográfia eredménye per lett: a könyvet elkobozták, szerzőjét öt hónap fogházra ítélték.
1937. március 15-én az egyik vezetője volt a zászlót bontó Márciusi Front mozgalomnak, tizenkét pontba foglalt követelésükben a pánszláv és pángermán törekvésekkel való szembehelyezkedés is szerepelt.
Féja Géza egyik legjelentősebb műve háromkötetes irodalomtörténete, amelyben keleti gyökereinkre és a közép-európai irodalmakkal való kölcsönhatásra is súlyt fektet. 1945-től 1957-ig nem jelenhetett meg könyve. Békéscsabán élt, és sokat tett a felperzselt főúri kastélyok könyveinek megmentéséért. 1957-től sorra jelennek meg művei, köztük a Bölcsődal szülőföldjéről, Léváról, valamint egyik legszebb, legmaradandóbb regénye: a Visegrádi esték, amely Görgei és Kossuth képzelt vitájáról szól. A Magyar Örökség díjat Féja András, az író unokája vette át.
Féja Géza
Ha van magyar örökség, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert az, amiről nem hallani kell, hanem látogatni. Dr. Fejérdy Tamás építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök laudációja és jól választott vetített képei nyomán valószínűleg mindenki megfogadta, hogy gyakrabban és alaposabban járja be a Széchenyi István által javasolt „Nemzeti Üdvlelde”, panteon útjait.
1847-ben nyílt meg a Kerepesi temető, de rövidesen úgy döntött a főváros vezetősége, hogy ez legyen a nemzet nagyjainak nyughelye. Az első, akit ide temettek 1855-ben, Vörösmarty Mihály volt. Batthyány Lajos, a mártír miniszterelnök hamvait 1871-ben helyezték itt valóban végső nyugalomra, s ezután javasolta Feszl Frigyes építész, hogy a párizsi Pere-Lachaise temető mintájára szűnjön meg a köztemetői jelleg, és csak a nemzet nagyjai és családtagjai számára legyen fenntartva. Szélesebb, nem fizikai értelemben a Nemzeti Sírkert fogalma más itthoni, vagy külföldi temetőkben nyugvó nagyjaink sírjait is magába foglalva, például Kőrösi Csoma Sándorét Dardzsilingben, Czetz Jánosét Buenos Airesben vagy II. Rákóczi Ferenc és társaiét Kassán.
Vidnyánszky Attila Juhász Judittól veszi át a díjat (Fotó: Cservenka Judit)
Hogy Vidnyánszky Attila színházteremtő művészete magyar örökség, az aligha vitatható, de Balog Zoltán református lelkész, miniszteri biztos méltatása ennek néhány lényegi vonására is rámutatott. Például arra, hogy Vidnyánszkynál magyar művésznek lenni kevésbé állapot, inkább feladat és hivatás, mely képes költői színházat teremteni Beregszászon, Debrecenben, a fővárosban, sőt Európa bármely vidékén.
A nemzet egyetemes színházát kormányozva is tud lokálpatrióta maradni, vállalva Kárpátalja magyarságáért a lármafa szerepét. Vannak, akik visszautasítják a színház „nemzeti” feladatát. Vidnyánszky viszont tudja, hogy az embernek dolga van azzal a nemzettel, nyelvvel, amelyhez tartozik.
Hősiesen művelt művész, aki megérteti, hogy a magyar színháznak nem más nemzetek hagyományaihoz kell igazodnia, hiszen nyelvünk zeneisége, költészete, a magyar tánc világa, a népzenei hagyomány olyan kincsesbánya, amelyből építkezve a magyar színház megállja helyét a világ pódiumain is. A színház számára misszió, amely által a magyarság életre és jövőre ítéltetik.
Az ünnepség végén a kitüntetettek nevében Korompay Bálint, a Veres Pálné Gimnázium igazgatója mondott köszönetet.
