Az 1918-as év eseményei Magyarországon olyan mértékű változásokat indítottak el, amelyekre korábban évtizedekig nem volt példa. A felvidéki magyarok 1918-1920 közötti időszakára vonatkozó ismeretszerzés során, a kortársak visszaemlékezéseit olvasgatva, igazi csemegének számítanak a hétköznapok emberének tollával íródott beszámolók. Ezekben nem a politikát csináló „nagyok” utólagos magyarázatait és értelmezéseit találjuk, hanem a kisember által megélt örömök és keserűségek befolyásolta helyi történések leírását.
Nézzük meg együtt, hogy az ország csallóközi részén, a Duna-parti Bakán miként élték meg az első világháború utáni heteket.
Királyságból a népköztársaságba
A háború utolsó évében az osztrák és a magyar hadvezetés egyre nehezebb helyzetbe került, ami végső soron a lövészárkokban sínylődő bakák harci moráljára is rányomta a bélyegét. Mindeközben a Monarchia gazdasága hanyatlott, ami magával hozta Magyarországon a lakosság életszínvonalának zuhanását. A hadsereg és a hátország egyaránt kimerült, az őszirózsás forradalomhoz pedig tömegesen csatlakoztak az elégedetlenkedő katonák és a civilek. A miniszterelnöki hatalom az egyre népszerűbb ellenzéki politikus, Károlyi Mihály gróf kezébe került (október 31.).
Amikor kinevezésének híre eljutott a csallóközi Bakára, akkor sokan annak a korszaknak a lezárását várták, amelyben a háborút erőltető politikai elit uralta a sorsukat.
Reményeik szerint a Habsburg függőséget felváltja a magyar állami önállóság, és a frontról végre hazatérhetnek a kivezényelt apák és fiúk. Bíztak a rekvirálásokkal és különböző ellenőrzésekkel zaklatott hétköznapok lezárásában is, amelyet az alapélelmiszerek (például cukor, liszt, zsír stb.) hiánya és a nélkülözés (világítás, ruha, lábbeli, szappan) még inkább súlyosbítottak. Óhajuk nem volt éppen alaptalan, hiszen a gróf által még ellenzéki politikusként megfogalmazott követelések között ott volt a háborúból való kilépés és a Monarchiával való szakítás.
A háborús veteránok csalódása
A győztes háború ígéretével harcba vitt csallóközi honvédek lelkesedése ekkorra már végképp elveszett. Az idegen országok csatamezein elhunyt bajtársak hiányából, a rengeteg halálközeli helyzetből és nélkülözésből eredő keserűségüket tovább fokozta a háborús vereség híre. Habár a katonai erőfeszítéseiknek hála idegen hadsereg nem dúlta fel az otthonaikat, ám csupán idő kérdése volt a cseh alakulatok továbbjutása Pozsony térségébe.
Korabeli utcarészlet -Fel-Baka (Fotó: Darnai Zsolt gyűjteménye)
Saját földet követelő bakák
A szülőföldre visszatérő katonáknak, a személyes veszteségeik mellett a hátrahagyott feleségeik és gyermekeik nehéz helyzetével is szembesülniük kellett. Azt pedig néhányan egyenesen igazságtalanságként élték meg, hogy egyes családok kevesebb hadisegélyt kaptak, vagy ami még ennél is rosszabb, támogatásban egyáltalán nem részesültek.
Számukra a szegénység háborúban és békében ugyanazt jelentette: a családjaik jövőjének kilátástalanságát.
Ezt megelőzendő a magyar föld vérrel való megvédésének jogán, az orosz hódítással szembeni sikeres fegyveres védelmezésre hivatkozva, a nagyobb gazdáktól ingyen földek kiosztását követelték. Mindez természetesen konfliktusok egész sorát gerjesztette a község lakói között, a falu pedig egyre inkább forrongott.
A magyar kormány az országszerte tapasztalható zűrzavaros helyzeten kemény kézzel próbált úrrá lenni. A rend helyreállítása érdekében polgárőrségeket és nemzetőrséget szervezett, hogy megszüntesse a rablásokat és a fosztogatásokat. „A Magyar Nemzeti Tanácsnak ellensége az a katona, aki rabol, fosztogat, a közrendet zavarja és a mulhatatlanul szükséges fegyelmet megszegi” – hirdette a Károlyi-kormány. (Pesti Napló)
Éles lőszer a nemzetőröknek
A csallóközi településen az elégedetlenkedők a jegyző és a plébános személyében egykettőre megtalálták az általuk vélt felelősöket. Utóbbiak saját falujukban nehéz napok elébe néztek, hiszen a forrongók kezdetben még „csak” szidalmazták őket, ám idővel agyonveréssel és lelövéssel fenyegették az elöljáróikat. Mindezek után időszerűvé vált a helyzet mielőbbi stabilizálása.
Éppen ezért Baka községben is felállították a nemzetőrséget, tagjait felfegyverezték, és lőszerrel látták el őket.
A hangadók csak ezt követően csendesedtek el, míg a velük szimpatizálók, az ökölrázást befejezve, visszatértek addigi hétköznapi életükhöz. A bakai nemzetőrök sikeresen elejét vették a tettlegességnek és a vérontásnak.
A hervadó őszirózsa
Az új magyar kormány igyekezett lecsillapítani a földnélküli katonákat. Kiáltványában arra kérte őket, hogy összeírásra jelentkezzenek községük hatóságánál, mivel mérsékelt vételár ellenében és hosszabb törlesztési idővel földhöz juttatják őket. „Nem részesül földbirtokban és nem is írható össze az, aki rabol, fosztogat, gyilkol, embert öl vagy megsebesít és az sem, aki dolgozhatna, de nem dolgozik” – tájékoztatta a lakosságot a Győri Hírlap.
A helyi eseményekkel párhuzamosan azonban Magyarország katonai helyzete egyre rosszabb lett, mivel a román csapatok addigra Erdélyben jártak, a szerb erők a Muraközig jutottak, a cseh hódítók egészen Eperjesig és Kassáig vonultak, a francia katonákat pedig már Szegeden szállásolták el. A magyar hadügyminiszterek baklövései tovább mélyítették a válságot, úgy is mondhatnánk, az őszirózsás belpolitikai sikerek ellenére az ország nemzetközi helyzete nem volt rózsás.
Felhasznált irodalom:
Győri Hírlap, 1918.
Pesti Napló, 1918.
Történelemtanítás. Online történelemdidaktikai folyóirat
