A magyar színjátszás nagyasszonya, a nemzet színésze, aki jelenleg is tíz darabban játszik. Pártos Géza osztályában végzett, osztálytársa volt Venczel Vera és Koltai Róbert, majd Szegedre és Kaposvárra került. Budapest érintésével ismét Kaposvár következett, egy ideig ingázott a két város között. 2002 óta ismét pesti színésznő, előbb a Nemzeti, majd a Thália Színház tagja.
Karácsony előtt a Bors néni jubileumi előadásán találkozunk, amely 25 éve levehetetlen a Kolibri Színház műsoráról. Bár az interjút előre egyeztettük, az ünnepi alkalom miatt szinte közelharcot kell vívni a televíziós stábokkal az öltözője előtt.
Napra pontosan 25 éve játssza Bors néni szerepét. Azóta szinte már mindenki kicserélődött az előadásban.
Így van, csak a rendező-zeneszerző-közreműködő Novák János maradt, aki annak idején az Egyetemi Színpadra megálmodta Dajka Margittal Bors néni történetét Nemes Nagy Ágnes versei alapján. Nem egyszer jönnek hozzám nézők, akik annak idején látták az előadást, de már a gyereküket, az unokájukat hozták az előadásra.
Ha nem sértem meg, hadd említsem meg, hogy még az ötvenen innen volt a premier idején, s még pár év, s utoléri Bors néni valós korát.
Látta a mai előadást, a gyerekek többsége most először találkozik Bors néni történetével, s nekem úgy kell játszanom, mint a premier napján. A mai előadás után az előtérben a gyerkőcök rajzolhattak is, s ezeket a rajzokat megkaptam tőlük ajándékba.
Látta annak idején Dajka Margittal az ősbemutatót?
Élőben nem, csak a tévében, de személyesen ismertem Margitkát, s nyugodtan mondhatom, számon tartott engem, s nagyon megtisztelő volt, amikor Novák János felajánlotta, hogy játsszam el Margitka után Bors néni szerepét.
Engedje meg, hogy meglepjem egy könyvvel, Lehotai Aladár munkája a málenkij robot áldozatainak állít emléket, s megtaláltam benne az Ön édesapja nevét is.
Ezzel most nagyon meglepett, s meg is hatódtam, a mai napig fájó emlék, hiszen édesapámat személyesen nem ismerhettem. Ő sem látott engem, de azt tudta, hogy útban vagyok, s a születésem híre is eljutott hozzá. Úgy tudtuk édesanyámmal, hogy romlott halat kapott a fogolytáborban, s hastífusz vitte el. Nagyon szeretett volna látni, de ez nem jött össze sajnos. A régi fényképek alapján viszont egyértelmű, mennyire hasonlítok hozzá, s amikor kislányként Keleméren jártunk, nem egyszer megállítottak az utcán, s felkiáltottak: de hisz ez a Molnár Józsi lánya. Apám egyébként Keleméren volt főkertész Putnoki Móritz gróf nyári kastélyában, s amíg én Ózdon születtem, a bátyám Rimaszombatban. S az első éveimben én is olyan palócosan beszéltem, mint most maga.
Kelemérről hogy kerültek Kunágotára, amely Békésben van?
Anyám erdélyi származású, s szerettünk volna visszamenni, de mivel már lezárták a határokat, nem sikerült. Kunágotán viszont rokonaink laktak, így ott maradtunk. Mivel kései gyerek vagyok, s az unokatestvéreim már szinte kész felnőttek voltak, kézről kézre adtak, babáztak velem, így elmondhatom, hogy nagyon boldog gyerekkorom volt.
S az teljesen egyértelmű volt, hogy színésznő lesz?
Igen, amióta tudom, hogy ilyen van, ez nem is lehetett kérdés. Minden héten volt mozielőadás a faluban, s aztán Szegedre jártam középiskolába, ahol már színházba is eljutottam.
S felvették elsőre a Színművészetire?
Igen, s Pártos Géza volt az osztályfőnökünk. Koltai Róbert, a nagyon korán eltávozott Kiss István, a pályát elhagyó Györgyfalvay Péter és Venczel Vera voltak az osztálytársaim, s nagyon jó osztály voltunk, nagyon szerettük egymást, s azóta is megvan a barátság. Ma már csak Robi, Vera és én vagyunk a pályán, de mi hárman kitartottunk.
Amíg Venczel Verát Várkonyi vitte magával a Vígbe, Ön Szegedre került.
Úgy volt, hogy Pártos Géza visz magával a Madách Színházba, de mást szerződtettek, így Pártos felhívta Bozóky Istvánt, aki Szegeden volt főrendező, így odaszerződtem. Nem bántam meg, remek szerepeket kaptam, például Ajtay Andorral játszhattam a Naplemente előtt című Hauptmann-darabban. A város nagyon megszeretett engem, épp most hívtak fel az egyetemről, ragaszkodnak hozzá, hogy tavasszal én adjak át valamilyen díjat, de ha már ott vagyok, szeretnének velem egy élő beszélgetést is készíteni. Ez, valljuk be, nagyon jó érzés.
Mégis otthagyta Szegedet, s az akkor még egyáltalán nem legendás kaposvári társulathoz szerződött.
Igen, de akkor már ott volt Koltai Róbert a feleségével, Pogány Judittal, Kiss István, Zsámbéki Gábor, akinek játszottam a vizsgarendezésében, s nem utolsósorban Komor István, aki előtte főrendező volt Szegeden, s most kinevezték igazgatónak Kaposváron. S így utólag már kijelenthetem, hogy életem legjobb döntése volt. Igaz, ez akkor még nem volt egyértelmű, de most már igen, hogy egy igazi, nagy csapat jött létre, s ha manapság bárhol összefutunk egykori kaposvári színészek, ott folytatjuk a beszélgetést, ahol akkor abbahagytuk.
Amikor Kaposvárra szerződött, adódott egy másik nagy lehetőség is az életében, férjével, Eötvös Péter zeneszerzővel elmehetett volna Németországba, Kölnbe. Egyáltalán nem fordult meg a fejében ez a lehetőség?
Dehogyisnem, nagy dilemma volt, de akkor el kellett volna hagynom a pályát, a férjemtől meg – akiről már akkor tudtuk, hogy világhír vár rá –, nem várhattam el, hogy értem hagyja ott a pályáját.
De a mai napig tartják a kapcsolatot, nemrég fel is lépett az egyik darabjában.
Természetesen, szinte napi e-mail kapcsolatban vagyunk.
Kaposvár után 1978-ban Zsámbékival és más kaposvári kollégáival együtt a budapesti Nemzetibe szerződött.
Igen, előbb jött a Nemzeti, ahol Zsámbéki mellett a Szolnokról odaszerződő Székely Gábor kapott bizonyítási lehetőséget, majd 1983-ban alapítója lehettem a Katona József Színháznak, s ezt követően 18 évre visszamentem Kaposvárra. Volt bennünk félsz, amikor feljöttünk Budapestre, hiszen olyan társulatba kerültünk, akikre úgy néztünk fel mint az istenekre. Nagyon szép korszaka volt az életemnek, hogy ismerhettem, sőt együtt is játszhattam ezekkel a csodákkal.
Egyik interjújában nyilatkozta, hogy a Katonában viszont nagyon sok úgymond főszereplő színész jött össze, ahol nem nagyon jutott játéklehetőség. Megvallom őszintén, nem is nagyon emlékszem abból a korszakából jelentős szerepre.
Nagyon jó társaság jött össze, szívesen részt vettünk minden előadásban, de focinyelven szólva azért minden színésznek az a vágya, hogy ő rúgja be a gólt. Amit onnan ki tudok emelni, az Schwajda György A szent családja, amelyben Gobbi Hilda mellett játszhattam.
A kilencvenes években három legendás kaposvári előadást láttam, mégpedig Budapesten, s emlékszem, hogy a Vígszínházban, illetve a Madáchban a csilláron is lógtak A salemi boszorkányok, Az öreg hölgy látogatása, valamint a Csárdáskirálynő legendás, Mohácsi testvérek megálmodta előadását. Mohácsival kapcsolatban jut eszembe, melyik rendezővel könnyebb dolgozni, aki kész forgatókönyvvel jön, vagy akinél a színész is beleszólhat a végeredménybe? Ha jól tudom, a Csárdáskirálynőbe Ön is írt dalszöveget.
János kikötötte, hogy csak akkor énekelhetem el az egyik számot (Jaj, mama), ha átírom a szövegét, mert neki nem tetszett az eredeti. De hogy a kérdésére válaszoljak, mindegyik rendezővel ki tudok jönni, de jobban szeretem azt, aki hagyja, hogy először én próbáljak, s aztán ezt igyekszik belesimítani az elképzelésébe. De nem becsülöm le azokat a rendezőket sem, akik kész kottával jönnek, s azt kvázi le kell énekelni. Ezt nehezebb, mert sokkal nehezebb magamat belelopni, s eltelik egy idő, amíg a szerepet magamévá teszem.
Kaposvárt másodszor is otthagyta, s ismét a Nemzetibe szerződött.
Véget ért a legendás kaposvári korszak, a társulat jelentős része elszerződött, s elfogadtam Jordán Tamás meghívását, aztán maradtam Alföldi Róbert regnálása idején is.
Vidnyánszky Attila is felajánlotta, hogy maradjon.
Igaz, de konkrét szerepet nem ajánlott, s félő volt, hogy csak ülnék ott, s venném fel a semmiért a fizetésemet. S bár már átléptem a hetvenet, ami egy színész életében is jelentős életkor, otthon ülni még nem szeretnék. Úgy éreztem, olyan típusú színház jön létre a Nemzetiben, amelyben én már nem találnám a helyem, s mivel Bereményi Géza már korábban is hívott, elfogadtam a felkérését.
Ahogy látom, nem unatkozik, zenés darabok, bohózatok, de egy újabb Hauptmann-mű, a Bernd Róza is megtalálta, amelyet egy nagyon tehetséges fiatal rendező, a Salgótarjánból elszármazott Tarnóczi Jakab rendezett.
Imádok fiatalokkal dolgozni, főleg, ha valaki ilyen tehetséges, mint Jakab, aki egy igazi gyöngyszem.
Említsük még meg a nyolcvanas években a Játékszínben létrejött Hippolit, a lakáj című előadást, amelyet én legalább havonta egyszer megnézek az egyik videómegosztón, s nem bírok betelni vele.
Nagyon szerencsés csillagzat alatt született az az előadás; Verebes István, akivel annak idején együtt játszottam Kaposváron, csupa ismert színészt hívott meg, s egy igazi nagy családként vártunk minden egyes előadást, s már legalább egy-másfél órával az előadás előtt benn voltunk az öltözőben.
Ha valaki most azt mondaná, hogy ma este ismét előadás, menne a dolog?
Azt hiszem, minden gond nélkül. Előtte leülnénk, összemondanánk a szöveget, és fel is mehetne a függöny. Nagyobb baj az, hogy már többen, így Bajor Imre, Horváth Tivadar, Hollósi Frici és Várhegyi Teréz is átszerződtek az égi társulatba.
A spárga kivételével…
Úgy bizony (nagyot nevet).
Minden előadásban megvolt a spárga?
Meg bizony, az járt a közönségnek. Egyszer megrándult a lábam, s nem jobbra, hanem balra csináltam meg, s kiderült, hogy megy így is. Ezen egyedül csak szegény Gáti Oszkár lepődött meg.
2011-ben, Komlós Juci halála után lett a nemzet színésze. Őt ismerte személyesen?
Igen, főiskolásként játszottam vele egy darabban a Kazimír Károly-féle Tháliában, s nagyon szerettem őt, hozzá kapcsolódik egy nagyon személyes élményem. Anyám nagybeteg volt, s amikor meghalt, táviratoztam Kazimírnak, hogy lemondom az előadást, de ő ragaszkodott hozzá, hogy az előadás nem maradhat el. Erre Jucika mondta le az előadást. S bár nem hiszek ezoterikus dolgokban, mintha most a mennyből üzent volna, hogy én lettem az utódja a nemzet színészei között.
Nem szokta véka alá rejteni a véleményét, legyen szó akár politikai helyzetről, de társadalmi gondjainkról, én most a #MeToo-üggyel kapcsolatban kérném ki a véleményét. Marton László és Kerényi Miklós Gábor után most Gothár Pétert és Mihályi Győzőt vádolták meg.
Fel van habosítva a dolog, ahogy divatosan ma mondják, túl van tolva a bicikli. Nem mentek én fel senkit, de meg kellene hallgatni a másik felet is. Még azt sem mondhatom, hogy mindig kettőn áll a vásár. Csak azt tudom mondani, hogy az embernek kell annyira bíznia magában, hogy ott, akkor, abban a pillanatban lerendezze a dolgot. Próbálta volna velem bárki azt csinálni, amit én nem akartam, meg is nézhette volna magát. S ha már mégis megtörtént, aminek nem kellett volna, akkor azonnal kellett volna tiltakoznia a sértettnek, és nem évek múlva előhozni a dolgot!
Ünnepek után folytatódnak a színházi hétköznapok, tavasszal is több új szerep várja.
Igen, az anyaszínházamban a Gyilkosság az Orient expresszen című Agatha Christie-krimit Szirtes Tamás rendezi, míg a Belvárosiban Hitler propagandaminisztere, Goebbels titkárnőjét, Brunhilde Pomselt viszem színpadra egy monodráma keretében Máté Gábor rendezésében. Ez egy igazi, nagy kihívás.
S a karácsonyt mivel tölti?
Végre kialszom magam.
