A Váralja Szövetség július 18-19-én egy kétnapos felvidéki kirándulást szervezett Hont vármegye – határok nélkül címmel. Az „országjárás” célja a határon túli magyarsággal való találkozás, a térség megismerése és a kulturális örökség dokumentálása volt. Drégelypalánk, Ipolyság, Ipolybalog, Ipolyhídvég, Korpona, Selmecbánya és Bény fért bele a programba.
Július 18-án reggel indult Budapestről a Váralja Szövetség tanulmányi kirándulása – tudtuk meg a Váralja Szövetség honlapjáról – , amelyen 18 fős delegáció vett részt. Az első program Drégelypalánk várának megtekintése volt. Egy kisebb túra során – a nagy meleget és a hegyet leküzdve – megfáradtan pihentek meg a drégelyi vár romjainál. A vár történetének felolvasása után Lovász Ádám mondott beszédet az 1552-es híres ostrom emlékére. Ezt követően a Váralja Szövetség elhelyezte koszorúját Szondy György emlékművénél. A túra végén a Börzsöny egyik hűsítő forrása mellett elfogyasztották a tízórait. Dél körül lépték át a határt, majd meg is álltak a magyar többségű városkában, Ipolyságon. Ipolyság színmagyar kisvárosként került Csehszlovákiához. A 8000 lakosú település történelmi épületeit megtekintették, és bevállalták, hogy a belvárosról örökségvédelmi regisztert készítenek.
Ipolyság után az Ipoly völgyének falvain át Ipolybalogra vezetett útjuk. A csaknem színmagyar határ menti faluban lelkesedve fogadták a Váralja Szövetséget. A helybéliek tudtukra adták, hogy legnagyobb örömük a szomszédos Ipolyhídvég Ipoly-hídjának visszaépítése lenne. (Mint ismeretes, Trianont követően a csehszlovák állam az Ipoly-hidak zömét felrobbantotta. Jelenleg ezek visszaépítése folyik, ám nem megnyugtató lendülettel.) A helybéliekkel való beszélgetést követően a Váralja Szövetség elhatározta, hogy síkra száll az Ipolyhídvéget Drégelypalánkkal összekötő Ipoly-híd visszaépítéséért.
A délután során a szövetség delegációja a faluban sétált, majd az Ipoly vizében fürdőztek. A természetes „strand” és a gazdag élővilág minden résztvevőt lenyűgözött. Ipolybalogon a magyar iskola bentlakásán szálltak meg.
Másnap reggel még megálltak Ipolybalog legfőbb nevezetességénél, a Felvidék igen régi árpád-kori templománál, amelynek tetejét a Szent Korona másolata díszíti. (Ilyen csak egy van ezen kívül a Kárpát-medencében: a pozsonyi koronázó-templom. A harmadik a Regnum Marianum-templom volt.)
Reggel kilenckor már Ipolyhídvégen voltak, ahol átadták a Váralja Szövetség által alapított Életfa-díjat Szabó Csillának. Az Életfa-díj egy jelképes kitüntetés, amelyet a Váralja Szövetség olyan magyaroknak ítél oda, akik tettükkel, a szervezettel is kapcsolatban állva jelentősen hozzájárultak a nemzet szellemi-kulturális gyarapodásához. Szabó Csilla a Váralja Szövetség kollektív műemlékvédelemért indított folyamodványa kapcsán 2010-ben félszáz aláírást gyűjtött össze az Ipoly menti kis falvakban. Az Életfa-díjat Kiss Bence Álmos kurátor és Lovász Ádám elnökségi tag adták át Szabó Csillának. Szabó Csillánál való vendégeskedésük során kiderült, hogy az ipolyhídvégiek is egyetértenek az Ipoly-híd visszaépítésével. Valójában ez a legfontosabb az itt élő emberek számára: a híd nem csupán jelképes üzenetű, ugyanis így tudják tartani a kapcsolatot az anyaországgal.
Ipolyhídvég után Bozók várát tekintették meg. A bozóki vár érdekessége, hogy egészen a XX. századig lakott épület volt. A várban a második világháború nagy károkat okozott. Bozók után Korponán álltak meg először. A ma már szinte kizárólag szlovák lakosságú városka főterén a mindenhonnan visszaköszönő szocialista múlt és a történelmi épületek siralmas állapota szomorította el a túrázókat. Sajnos Szlovákiában az enyészet mellett a szakszerűtlen épület-felújítások jelentik a legnagyobb veszélyt az örökség számára. A katolikus templom gótikus ablaküvegei mások mellett Szent Istvánt, Szent Imrét, Szent Erzsébetet és Szent Margitot ábrázolják. Korponát elhagyva egyre inkább erdős-hegyes, fenyves tájon vezet az út egészen Selmecbányáig. A hegyek ölelésében fekvő, nagy múltú, csodálatos bányaváros jelenleg a világörökség része. Selmec történelmi utcái, ősi jellege és megkapó szépsége mindnyájukat lenyűgözte. Selmecbányán elsősorban a város nevezetességeit tekintették meg. Megnézték az Újvárat, továbbá az abban kialakított múzeumot, majd a Kopogó (Klopacska) mellett vezetett el útjuk. Megnézték még az Óvárat is, a Nagyboldogasszony-templomot és az evangélikus templomot. Megtekintették az úri temetőt is, ahol elcsodálkoztak a meglepően sok magyar sír jelenlétén. Sajnos Selmecbányán ma már nem lehet magyar szót hallani, így a magyarság szinte kizárólag a temetőkbe szorult vissza. A város főterét jelentő Szentháromság tér felső részén található az evangélikus líceum épülete, amelynek Petőfi Sándor is diákja volt. Ennek az épületnek a falán látható Petőfi Sándor 1896-ban állított emléktáblája. A Váralja Szövetség koszorúját az emléktábla alatti ajtón helyezte el. A Belváros történelmi épületeinek fényképes dokumentálása is sikerült, a képek jelenleg feldolgozás alatt vannak. Legnagyobb sajnálatukra a Kálváriát már nem tudták megtekinteni, ugyanis addigra el kellett indulniuk hazafelé. Útközben a buszból megtekintették még Bakabányát, amely szintén egyike volt a hajdani alsó-magyarországi bányavárosoknak – ám itt sok nevezetességet már nem találtak. Utolsó állomásuk a Párkánytól északra található Bény község volt. Itt az árpád-kori körtemplomot és a kéttornyú nagytemplomot látogatták meg. Legnagyobb lelkesedésükre itt is találkoztak helyiekkel, akik nagy örömmel kalauzoltak őket a 90%-ban magyar falu templomaiban.
A Váralja Szövetség ezen felvidéki kirándulása egyszerre volt munka és nyaralás a számukra. Mindnyájan élményekkel gazdagodva és küldetésükben megerősödve tértek haza az egykori Hont vármegyéből. Legnagyobb bánatukra, ugyanis még szívesen időztünk volna a jó palócok társaságában, ám a szervezet anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. Jövőre viszont innen szeretnék folytatni!
