Hetek óta zajlik az egyre alpáribb üzengetés a sajtóban (is) az MKP tisztújításával kapcsolatban. A kevésbé szakavatott szemlélő azt látja, hogy bizony egyesek semmitől sem riadnak vissza a céljaik elérése érdekében. Jómagam soha nem tartottam járható útnak az alaptalan fröcsögést – így most sem –, az álprofilokon történő kommentálást vagy üzenetküldözgetést, ez már-már a „szolgálatokra” jellemző dezinformációs kampányokat idéző módszer – de nem ez a lényeg.
Július 18-án döntés előtt állnak majd az MKP küldöttei, szélesebb értelemben: döntést kell(ene) hozniuk a felvidéki magyarság jövőjének és a felvidéki magyar politikának az irányáról. Eljött ugyanis az idő, amikor ki kell mondanunk, politikánkban milyen fő csapásokat határozunk meg, s tudatosítanunk kell, hogy miről is döntünk.
Az önálló magyar politika megszűnésének veszélye…
Az egyik oldalon látható, hogy a választásokat követően a felvidéki magyar politikumban felütötte fejét az opportunizmus vonala. Nyilván, rövid távon számos egyéni és akár közösségi előnyt is jelenthet ez a politikai vonalvezetés, végeredményben viszont benne van annak a veszélye, hogy fennmarad az évek óta tartó megosztottság. Ezt csak tetézi, hogy helyi, regionális és országos szinten sem jelenik meg az összetartás alapvető fontossága.
A fennmaradó vagy szándékosan fenntartott viszály eredménye pedig az lesz, hogy tovább szaporodnak majd a szlovák pártok magyar platformjai, valamint megmarad a (legalább) kétpólusosság a magyar pártok választói rétegében is.
Ennek végeredményeként a közösség egységességének hiányában a magyar politikai pártok kényszerpályán maradhatnak. Elképzelhető az is, hogy vannak, akiknél ez a „láthatatlan” cél. Ez a kényszerpálya ugyanis a (parlamenti) választások előtt, megegyezés hiányában a szlovák pártokba taszítja a felvidéki magyar politikai tömörüléseket. Egy ilyen pillanatban megszűnik az MKP létalapját jelentő nemzeti politizálás, és csupán egy hajszál választja majd el a közösséget attól, hogy a két háború közötti évek aktivizmusa politikai rendszerének szintjére süllyedjen közösségünk érdekképviselete.
… vagy az egységes magyar politika megteremtésének lehetősége
Nézzük a másik oldalt! A másik lehetőség, hogy a választások utáni helyzetből felocsúdva a valós magyar egységesülést teremtjük meg. Se nem könnyű, se nem egyszerű folyamat; ábránd, hogy pár hónap alatt kézzelfogható eredmény szülessen ott, ahol épp bővül politikai szervezeteink száma, ami egyben újabb csoport- és személyi érdekek felbukkanását is jelenti.
Nemzeti közösségünk közép- és hosszú távú érdeke, hogy a magyar politikum visszatérjen az egységes fellépéshez. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben az egyéni érdekek messze a csoportérdekeink mögött jelenhetnek csupán meg.
A feladat és a helyzet nehézségét fokozza az is, hogy évtizede tartó vitákat kell gyorsított ütemben megoldani, hiszen nyakunkon a népszámlálás, és röpke két év múlva egyidejűleg megyei és helyi önkormányzati választások lesznek. A pártok egységesülése közösségünk, valamint a politikum helyi és regionális szintjén is az együvé tartozás eszméjének erősödését jelentheti. Amennyiben ebbe az irányba tudunk elmozdulni, a nehezebb, de közösségünk megmaradása szempontjából fontosabb utat választjuk. Magam személy szerint nem a látszat-, hanem a valós egység híve vagyok, mert azt vallom, ez jelenti megmaradásunk alapját.
Azt is tudatosítanunk kell, a valós egység elszívó hatással bír a már létező belső és áhított külső platformok irányából.
Nézetem szerint a fentiek politikai csoportosulásaink dilemmái. Erről fognak az MKP közgyűlésének küldöttei dönteni. Tudom, sokkal egyszerűbb és célravezetőbb negatívumokat, valótlanságokat, mint kilyukadt olajvezeték piszkát, a tiszta folyóba önteni, de tudatosítani kell: ez nem a közösségünket szolgálja. Aki pedig szolgálatot akar vagy akart vállalni, az munkát és feladatot minden pillanatban talál és talált. Higgyünk abban, hogy az emberbaráti szeretet az, ami előre visz!
