Martin Klus, a szlovák kormány külügyi államtitkára nem egy megnyilvánulásával bizonyította már, hogy nem áll tőle távol némi magyarellenesség. Igazából csak azt nem értjük, hogy egy ilyen sovinisztának tűnő alakot Igor Matovič kormányfő és Richard Sulík, Klus pártelnöke miért tűrnek meg a soraikban, holott eddigi tevékenységeik és megnyilvánulásaik szöges ellentétben állnak azzal a kirekesztő magatartással, amit Klus rendszerint képvisel.
Eleve ezernyi kérdést vet fel, hogy egy magát liberálisnak és demokratának valló egyén, aki a Szabadság és Szolidaritás nevű párt színeiben politizál, hogyan vallhat kirekesztő, intoleráns és antidemokratikus nézeteket? Mert, hogy Matovičcsal és Sulíkkal szembeni véleménye a kettős állampolgárság liberalizálása ellen (tehát a Slota-Fico-Mečiar által alkotott ellentörvény előtti állapotra) egyértelműen erre utal. Persze igazi minden hájjal felkent farizeusként nem létező nemzetközi egyezményekkel, EU-s szabályozásokkal és bevett szokásokkal próbálja leplezni az uszító sovinizmust. A sokadik ilyen állásfoglalás után viszont már mindenki számára egyértelmű, hogy honnan fúj a szél.
„Liberális vagy konzervatív, magyar kérdésekben mind összezárnak ellenünk” – szoktunk legyinteni, holott nem kellene, hiszen az elmúlt évek mintha már nem ezt a szűklátókörű, diszkriminatív mentalitást igazolnák a szlovák nemzet felvilágosultabb részéről, ezért különösen szomorú, hogy az ilyen álliberális Klusok gondolkodásmódja mindig visszatekint a sötét múltba.
Ebből kifolyólag a hamarosan beterjesztendő állampolgársági-törvénymódosítást különösen nem is kell figyelnünk, ugyanis csak a Slota-Fico-Mečiar passzus Klus-Mikulec-féle tökéletesítése lesz. Virágnyelvbe és celofánpapírba csomagolva az a nyilvánvaló aljasság, hogy a magyarok továbbra se élhessenek szimbolikus érzelmi kötődésből a kettős állampolgárság intézményével.
Amikor pedig azt hisszük, hogy Klus államtitkár ezen ordasságát már nemigen lehet felülmúlni, akkor nyilatkozik egy olyat (többek közt) a Beneš-dekrétumokról, amivel egyszerre forgatja meg a kést a szívünkben és piszkít szüleink-nagyszüleink-dédszüleink sírjára ez a hitvány alak.
Gyimesi György (OľaNO) képviselő egy olyan törvényjavaslatot terjesztett be, miszerint április 12-e az igazságtalanul kitelepítettek és elhurcolt polgárok emléknapjává vált volna. Bár a dátum a felvidéki magyarokhoz kötődik (1947-ben ugyanis ezen a napon kezdődött meg a felvidéki magyarság kitelepítése Magyarországra), a képviselő szándéka szerint a munkaszüneti emléknap nem csak az igazságtalanul jogfosztott magyaroknak állított volna ezzel emléket, de mindannak a több mint 223 ezer embernek, akit a II. világháború alatt és után akarata ellenére hurcoltak el szülőföldjükről erőszakkal. Az önálló Szlovákiában 1942-1944 között 71 ezer zsidót küldtek koncentrációs haláltáborokba (akikért Szlovákia fejenként 500 birodalmi márkát is fizetett – a szerk. megj.); 1946 és 1948 között közel 90 ezer magyart, 1945-ben 32 ezer németet telepítettek ki. További 30 ezer állampolgárt pedig átnevelő munkatáborokba az akkori Szovjetunióba (Malenkij robot) – indokolta Gyimesi a törvényjavaslatban.
Klus megítélése szerint ugyanakkor mindez az akkori friss történelmi folyamatok eredménye volt, ezért nem tekinthető izolált lépésnek.
Ergo szerinte teljesen jogosan jutott ez nekünk osztályrészül, hiszen háborús bűnösök voltunk (tulajdonképpen a mai szlovák jogrend szerint máig azok vagyunk). De felvetődhet a kérdés, hogy ha ez nem tekinthető izolált lépésnek, akkor mégis vajon mi tekinthető annak?
Nem lehet ugyanis külön kezelni a zsidó-, a német- és a magyar-ügyeket, mivel egy és ugyanazon történelmi folyamatnak a részeként történtek. Sőt, a világháború és a nácik bukása után a „béke” beköszöntésével Benešék a magyarokkal művelt tettei talán még aljasabbak is voltak – bár a civil lakosság sanyargatása minden korban elítélendő. Egy népcsoport likvidálásának szándéka, tömegek vagyonelkobzása, állampolgárságuktól és emberi jogaiktól, méltóságuktól való megfosztása, megbélyegző jelek kötelező viselése, illetve otthonaik elhagyására való erőszakos, fegyveres kényszer (50 kg-os batyuval) a legnagyobb télvíz idején, fűtetlen marhavagonokban ellentétes minden alapvető emberi joggal, nemzetközi egyezménnyel és európai uniós alapszerződéssel. Az européert játszó Klus szerint viszont ezek a legnagyobb rendben vannak.
Mármost, ha ezt az aljas kijelentést elfogadjuk, akkor viszont nem gondolhatunk másra, mint, hogy Klus úr ugyanígy vélekedik tán a zsidó deportációkról, jogfosztásokról, a holokausztról is, amit ráadásul parlamentbéli elődei a szlovák törvényhozásban a náci Németország után elsőként szavaztak meg Európában? Ezúton is felhívjuk Klus úr figyelmét, hogy egyetlen parlamenti képviselő – egy magyar – szavazott ellene: egy bizonyos Esterházy János…
