Próbál gyökeret ereszteni Nagyszombatban is az 1848-as forradalomra való megemlékezés. Maroknyian ugyan, de tisztelegtek a honvédemlékműnél.
A program szerint március idusán a Milosa Uhra diákotthon előtt gyülekeztek a verőfényes napon. Sajnos az előző évekhez képest, idén sem tartották sokkal többen fontosnak, hogy részt vegyenek a megemlékezésen. A kis csapat a temetőbe vonult, ahol áll a feltűnően kimagasló impozáns drága honvédemlékmű, mely az 1848. december 16-án a hajdan legmagyarabb város, Nagyszombat utcáin közelharcban lefolyt Guyon Richárd vezette ádáz csata hőseinek állít örök emléket. Immár 2006 óta ünnepelnek március idusán ennél az emlékműnél is.
Rövid bevezető után Tegdes Tamás a nagyszombati Diákklub vezetője ünnepi beszédében többek között úgy fogalmazott, hogy „A magyarság sokszor inkább a múltba réved, vissza-vissza sírja a szép időket, és egykori nagyságába, tetteibe kapaszkodik, de a jelenhez ennél több kell, nem önsajnálat, hanem bátorság – szembenézni az akadályokkal, problémákkal. Olyan időket élünk, amikor egy ilyen ünnep még erősebb szimbólummá válik, amikor a gazdasági helyzet kérdőjelei nyugtalanítják az embereket, a passzivitás, ernyedt nemtörődömség mindennapi jelenség. Főleg itt, minálunk, bennünk, akik kisebbségként próbáljuk megállni a helyünket fontos, hogy meríteni tudjunk ilyen ünnepeink lelkületéből.” Hozzátette: „Egy ilyen ünnepnek összekovácsoló ereje van, összetartozásunkat ilyenkor élhetjük meg igazán, hogy lehetnek határok, rendeletek, taszító és vonzó erők a szív nem gondolkodik, érez. A mi szíveink pedig méltón lehetnek büszkék erre az ünnepre, arra, amit jelent, elődeink bátorságára, bárhogyan is magyarázza azt az aktuális hatalom” – mondta beszédében Tegdes Tamás.
Az emlékezők Petőfi egyik forradalmi versének meghallgatása után elhelyezték a kegyelet virágait. Végül emelt hangon elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt. A résztvevők örülnének, ha Nagyszombatban, az immár újra hagyománnyá vált 48-as megemlékezésen egyre többen lennének.
Zilizi Tihamér, Felvidék.ma
