Régi korokban az emberek, csoportok nemzeti értékrendje nem független tudat volt, hanem közös történelmi sors. Napjainkban nem ez figyelhetõ meg, mert az „ego”, mint domináns jellem, teljesen elnyomja a kollektív szellemet.
A mai hitehagyott világban a gondokkal, bajokkal való küzdéshez az anyagi javak adják az „erőt”, ez a baj legnagyobb forrása. Az emberek önzővé váltak emiatt. Folyamatos elbutítás zajlik, a nemzeti öntudat elvész, és helyébe lép egy látszat szocializáció a többségi társadalom felé….emberek és családok tagadják meg nemzeti múltjukat. De miképpen is várhatnánk csodát, ha a követésre méltónak találtatott politikusok is képmutató farizeusként viselkednek? Az emberiség gyásza, mikor a különvéleményt és magát az egész társadalmat egy szűkre szabott elit semmibe nézi, szent esküjét megtagadva tetszeleg csalóka tükrében.
…és tényleg ott tartunk, mint a barlangi ember – elbutulva bámuljuk a tálcán elénk tárt celeb világot, a szellemi mocskot.
Budapestről költöztem fogadott hazámba, és már jó ideje élek Mátyusföldön. Részben megtapasztaltam, hogy mit is jelent kisebbségi magyarnak lenni Szlovákiában. A meglátásom az, hogy semmi áron nem tagadhatom meg származásomat. Szemem előtt magyar családok cáfolják meg múltjukat, gyermekeik őseik nyelvén már köszönni sem tudnak. „Normálisnak kell lenni, nem szentnek” – mondja Hamvas. De az emberek nem normálisak és nem szentek. Az embernek az a baja, hogy nem azonos semmiféle reprezentációjával, egyszerűen csak látszatlény. Nem égethetjük el a múltunkat és az örökségünket, mert eltűnünk a történelem süllyesztőjében.
Meg kéne tanulnunk újból összefogni, mert a viharokat csak közösen, együtt tudjuk túlélni…
Lakatos Ferenc, Felvidék.ma
