Dunajszky Géza Felszántott (tömeg)sírok című könyvének bemutatóját tartották Miskolcon a Felvidék Házban szeptember 21-én. A regény egy sok évtizeden át elhallgatott pozsony-ligetfalui tömeggyilkosság eseményeit dolgozza fel.
„Óriási érdeklődés kísérte Dunajszky Géza Felszántott (tömeg)sírok című könyvének vetített képes bemutatását. A regény sok évtizede elhallgatott tömeggyilkosságok eseményeit dolgozza fel” – mondta Mács Ildikó, a Felvidék Ház igazgatója.
Dunajszky Géza felvidéki magyar író, publicista, helytörténész, a Kassa-vidéki Debrőd község szülötte. Eltökélten kutatja a magyar leventék, a felvidéki fiatal fiúk átvert, megvezetett nemzedékének gyászos sorsát, a pozsonyligetfalui haláltáborban kivégzett ártatlan emberek tragédiáját. A 2011-ben megjelent Kínterhes évek című könyve után még két könyve (Arcok és sorsok, 2013, Titkok nyomában, 2015) jelent meg, majd együtt a három a Ballada a szülőföldről (2017) című trilógiában, amelyben a szerző a gyermekkorában átélt háború traumáit írta meg. Ezt követte a Szökés a haláltáborból című könyv, amelyben egy Ligetfalut megjárt levente, egy valós személy szenvedéstörténetét vetette papírra. A most bemutatásra kerülő Felszántott (tömeg)sírok (2019) című könyvéről nem volt nehéz megjósolni, hogy nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen azóta háromszor kellett újranyomtatni (2020-ban, 2021-ben és javított kiadásban most, 2022. június 28-án). Idén, 2022. január 28-án Zaorané (masové) hroby címen cseh fordításban is megjelent, amelynek Prágában (2022. március 10-én) volt nagy sikert aratott bemutatója. Már a bemutató után kérték az engedélyét a könyv német változatának elkészítésére – összegezte a boon.hu.
Új könyvéről a szerző a következőket nyilatkozta:
„Nem vagyok történész. Oknyomozó újságíróként vettem a bátorságot, és olyan tabutémák mögé néztem, amelyek 1945 óta mérgezik a szlovák–magyar és a cseh–magyar nemzet békés együttélését. Lengyel származásom – eredeti családi nevünk Dunajewski – is segített abban, hogy objektív szemmel nyúljak a témához. Elsők között, a „magyar partizánok” (a nógrádi Petőfi brigád) által a Bódva és Sajó völgyében, a szülőföldemen, 1945 telén és tavaszán a magyar–lengyel partizáncsapat által elkövetett vérengzések áldozatairól írok.
Ezeket a rémtetteket gyarapítják a szlovákiai hegyekben tevékenykedő, a Szovjetunióban kiképzett és a szovjet partizánparancsnokok által 1944 márciusa és 1945 áprilisa között elkövetett vérengzések.
Majd a szlovák nemzeti felkelés leverését követően a német partizánvadászok és a szlovák Hlinka gárda tagjai véres bosszúhadjáratának történéseit foglalom össze. A dicstelen tettek sora 1945. április 4-e után is folytatódott, amikor az 1945 januárjában a Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai elhárítás, hivatalos nevén Védelmi Hírszerzés (Obranné spravodajstvo – OBS) emberei, a szovjet kiképzők felügyelete mellett már Edvard Beneš kormányának (Kassai Kormányprogram), vagy inkább személyes bosszújának kegyetlen és véres műveleteibe kezdtek.
Az OBS egyenesen Edvard Beneš irányítása alatt tevékenykedett és hajtotta végre a csehszlovák sajtóban 1945. május 16-án megjelent politikai felhívását: „Minden módon és eszközzel tüntessék el Csehországból a német, hasonlóan Szlovákiából a magyar kisebbség tagjait!”
Az így elkövetett pogromokat később hadititokká nyilvánították, majd 1989-ig üldözték és titkosszolgálati eszközökkel kiiktatták az élők sorából azokat a személyeket, akik az embertelen intézkedések és tömeggyilkosságok tetteseinek bírósági felelősségre vonását követelték.
A bűnök elhallgattatása ok, de nem mentség arra, hogy a cseh és szlovák közvélemény szinte alig tud valamit ezekről a szörnyű háborús rémtettekről. A nemzeti emlékezet viszont az egyedüli eszköz és erő, amely gátat vethet a hasonló események, a véres pogromok megismétlődésének. Ez különösen fontos lett a szomszédságunkban zajló orosz–ukrán háború borzalmainak tükrében” – nyilatkozta Dunajszky Géza.
(boon.hu/Felvidék.ma)