1828. december 29-én, a keszthelyi Festetics-birtok ispánjának családjában megszületett az első gyermek. Szendrey Ignác és Gálovics Anna kislányát pár nappal később, 1829. január elsején Julianna néven keresztelték meg a keszthelyi római katolikus templomban.
Pontosan hat évvel korábban, 1823. január elsején ezen a napon keresztelték meg leendő férjét, Petrovics Sándort is. A Juliannaként anyakönyvezett kislány és az Alexanderként bejegyzett kisfiú a 19. századi magyar történelem egyik legismertebb szerelmespárjaként, Szendrey Júlia és Petőfi Sándor néven írta be magát a magyar történelem halhatatlan alakjainak sorába.
A Szendrey családban később még két gyermek született, Gyula és Mária. Az elsőszülött gyermek, Júlia, 1838 és 1840 között Mezőberényben a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója volt, majd később Pesten a Lejtei-féle nevelőintézetben folytatta tanulmányait, ahol a jobb módú magyar nemesi családok neveltették leánygyermekeiket. Ezután ismét visszatért a mezőberényi kastélyban működő leánynevelő intézetbe.
Az erdődi uradalmi felügyelő leányának már korán alkalma nyílt megismerkedni mindazokkal az úrias vágyakkal és hajlamokkal, melyek először rendszerint az ilyen leánynevelő-intézetekben támadnak. Amikor szüleihez Erdődre visszakerült, ábrándjait a vadregényes vidék is nagyban ápolta. Júlia már kora ifjúságában sejteni engedte, hogy egykor kivételes különc teremtés válik belőle. Szülei mindazzal elhalmozták, ami után egy ártatlan lélek vágyódhat.
Már férjhez menetele előtt kitűnően zongorázott, beszélt idegen nyelveket és jól táncolt, tehát minden tulajdonság megvolt benne, hogy társaságban szerepelhessen.
Ő mégis kerülte az embereket, és legboldogabbnak akkor érezte magát, ha a zongorája mellé ülhetett, vagy a fák árnyékában Heinrich Heine verseit és George Sand regényeit olvashatta.
1846. szeptember 8-án találkozott először az akkor már ismert és elismert alkotónak számító Petőfi Sándorral, Nagykárolyban. A költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? című verseit. Ezt az ismeretséget Szendrey Ignác nem nézte jó szemmel.
A tilalmak ellenére egy évvel megismerkedésük után, 1847. szeptember 8-án összeházasodtak Erdődön, a helyi evangélikus templomban. Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt nem kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat.
Az ifjú pár mézesheteit Koltón a Teleki-kastélyban töltötte el. Júlia édesapja „később megbékélt lánya szókimondó, önérzetes első férjével is, mindenesetre családjáról gondoskodott életük végéig”, „anyagiak tekintetében nagyvonalúan segítette lányait”.
Szendrey Júlia 1848 márciusában lett várandós anyává. Március idusán ő varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát, amit a párizsi trikolór mintájára készített. Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának, miközben ő a Nemzeti dalt írta. Zoltán fiuk december 15-én született meg.
Júlia, a férjét 1849. július 20-án Tordán látta utoljára, amikor Bem apó seregéhez indult. Petőfi még két levelet írt nejének, azután halálhírét hozták.
Petőfiné ekkor kisfiával Kolozsvárra utazott. Azt hitte, hogy férje, aki Erdélyben tűnt el, ott is kerülhet elő leghamarabb. Hiába várt, hiába remélt. Ekkor atyja levélben biztosította őt, hogy nyugalmas otthon, s ölelő karok várják őt haza. 1850 februárjában elhagyta Kolozsvárt, és Erdődre ment. Zoltán fiát otthagyta, s ő Pestre utazott egyedül. Ezt az utat megelőzően pár napot Székelyudvarhelyt is töltött, és meglátogatta azt a helyet, ahol a férje vélhetőleg elesett. 1850. április 24-én érkezett Pestre, először a Mátyás-szállóban vett ki lakást, majd Garayéknál húzódott meg. Vigasztalódni azonban sehogyan sem tudott. Elhatározta, hogy Törökországba megy, ott keresi tovább a férjét, Haynau azonban visszautasította útlevélkérelmét.
Lichtenstein Ferenc herceghez, Haynau bizalmas emberéhez fordult ekkor, aki vigasztalta, várakozásra intette, sőt lakásán meg is látogatta. Ez akkor a lapokban és az ismerősei körében is sok pletykára adott alkalmat. A valóság azonban az volt, hogy a herceg végül választás elé állította Júliát: vagy elmegy vele szeretőjeként Bécsbe, vagy elintézi, hogy kiutasítsák és meghurcolják.
1850. július 20-án végső kétségbeesésében Horvát Árpád történész, egyetemi tanárhoz írt levelet, akit legtöbbre becsült, s aki iránt bizalommal viseltetett, hogy látogassa meg. Amikor a férfi megjelent, egy csomagot akart neki átadni, hogy azt, ha két hét múlva se térne vissza Pestre, elégesse. Horvát Árpád a fiatal nőt igyekezett lebeszélni a szándékáról, de mivel ez nem sikerült, hajfürtöt kért tőle örök emlék gyanánt. „Azt nem teszem, mert ilyen emléket osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja, ez mind az öné lehet” – mondta Szendrey Júlia, s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt. Másnap, július 21-én titokban megesküdtek. Az eskető pap – gondolva a jövőben történő lehetséges nyomozásokra, kutatásokra – nem tüntette fel Szendrey Júlia első asszonynevét, hanem lánykori nevén jegyezte be az anyakönyvbe.
Ezt az eseményt a lapok elég későn és pár hideg szóban, illetve gúnnyal említették. Második házasságát országos felháborodás kísérte, Arany János ezek után írta meg A honvéd özvegye című művét, de ezt csak jóval később, 1888-ban adták ki, amikor már sem Arany, sem Júlia nem élt. Így Arany sem tudhatta, hogy verse mennyire meghatározza majd a közvélekedést Júlia irányában.
Júlia azonban – mint leveleiből kitűnik – először boldognak érezte magát új családi körében. Új házasságában négy gyermeke született: Attila, Árpád, Viola és Ilona.
A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal is törődött, bár a fiú eléggé megbízhatatlannak és „bárminemű iskola elvégzésére alkalmatlannak bizonyult” a magatartása miatt. A garabonciás fiú vándorszínésznek állt, verseket írt, melyeket Zoltán korai halála után Déri Gyula jelentetett meg.
1856-ban Magyarországon Hans Christian Andersen meséi először nyomtatásban Szendrey Júlia fordításában jelentek meg, olyan mesékkel, mint A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit. Ez mellett versei is őrzik gazdag lelkivilágát. Ilyen a Három rózsabimbó című verse is.
Júlia már Petőfi feleségeként is írt férje biztatására, és komolyabban foglalkozott az irodalommal.
Kapcsolatuk éveiben még nem verseket írt, hanem szorgos naplóíró volt, éppen ezért rekonstruálható jól Szendrey belső világa. Naplójában a lélektani folyamatok álltak a középpontban, a külvilág eseményeiről nemigen szólt. Petőfi is olvasta ezeket, sőt több naplórészletet is elküldött különböző kiadóknak, így nyomtatásban is napvilágot láttak. A megjelent naplórészletek a korban nem megszokott mélységben tudósítottak egy fiatal, okos nő lelkivilágáról. Olvasóit ledöbbentette szokatlan írói stílusa.
1867-ben megfogalmazódott benne, az akkoriban különösnek tűnő elhatározás, hogy elköltözik a férjétől. Ismerősei hiába figyelmeztették a külvilág ítéletére és egyre súlyosbodó betegségére, mégsem voltak képesek őt lebeszélni szándékáról. Csakugyan elköltözött a Zerge (ma Horánszky) utcai külön lakásba, ahol 1868. szeptember 6-án, 39 éves korában, hosszú szenvedés után méhnyakrákban meghalt.
Elköltözését a közvélemény valóban nem nézte jó szemmel, de a titokról csak az utókor szerezhetett tudomást.
Júlia előkerült naplójából, feljegyzéseiből kiderült, hogy férjével megromlott a házasságuk, amely amúgy is nélkülözte a szerelmet, és csak barátságon alapult.
Szendrey annak ellenére, hogy pontosan tudta, hogy milyen, amikor egy nő a konvencióktól eltérő magatartást tanúsít, mégis úgy döntött, hogy elköltözik második férjétől. Sőt, szeretett volna elválni tőle hivatalosan is. Horvát Árpáddal való elhidegülésének okát egyedül legfőbb bizalmasával, Mária húgával osztotta meg.
Az utókor Szendrey halálos ágyán írt leveléből tudja meg, hogy mi volt a költözés oka. Júlia méhrákkal küzdött, orvosa eltiltotta férjétől, de Horvát nem törődött az orvosi utasítással. Férje nem volt mellette sem betegségében, sem halálos ágyánál, így értékes iratait Tóth Józsefre, (magyar királyi tanfelügyelőre) bízta.
Temetéséről atyja, a 68 éves Szendrey Ignác gondoskodott. Júlia közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával a Kerepesi úti temetőben, és egy sírban nyugszik első férje szüleivel és sógorával Petrovics Istvánnal. Sírjára – annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg, ez áll felvésve:
„Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet.”
Így állított emléket a hajdan szerelmükkel dacoló apa, leánya, Szendrey Júlia és Petőfi Sándor örök szerelmének.
Szendrey Júlia érzéseiről így vallott halálos ágyán atyjának írt levelében: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.” „Nem vagyok rossz, csak nagyon-nagyon szerencsétlen…”– írta a halálos ágyán.
Mikes Lajos, újságíró, szerkesztő és Dernői Kocsis László feldolgozták Szendrey Júlia előkerült naplóját, leveleit és utolsó vallomásait, Bethlen Margit grófnő pedig előszót írt hozzá. A személyével kapcsolatos negatív megítélés megváltozását tették ezzel lehetővé.
Szendrey Júlia személye leginkább szerelméhez, első férjéhez, Petőfi Sándorhoz kapcsolódik, melyet a magyar irodalom legszebb szerelmes versei tanúsítanak.
Az irodalomtörténet sokáig csupán Petőfi feleségeként őrizte emlékét, azonban az utóbbi időben fény derül arra, hogy Szendrey Júlia a férje kultusza nélkül is megérdemli a figyelmet, mert nem csak Petőfi szerelme és múzsája, de a kor haladó szellemiségű hölgye, írója és költője is volt.
Forrás: Wikipédia, marieclaire.hu, szendreyjúlia.kutatások
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
