A 72. évében elhunyt Bajnok István komáromi pszichiáter, volt országgyűlési képviselő, a felvidéki közélet kiemelkedő személyisége temetése ma, szeptember 24-én 15.00 órakor lesz a komáromi temetőben. Alább Molnár Imre búcsúzik:
Kedves István, tudtuk, hogy hosszan tartó, súlyos betegség terhét hordozod, eltávozásod híre mégis fájdalommal töltötte meg sokunk szívét, azokét is, akik mint jómagam az immár legendás őrsújfalusi művelődési táborok idején ismerhettük meg elbűvölő személyiségedet, s ott válunk egy éltre szólóan ismerőseiddé, barátaiddá.
A számtalan idevágó emlék közül szabadjon sírodra virágként letenni most egy közös, e korból származó szép emlékünket.
A léleksorvasztó nyolcvanas évek elején jártunk. Abban az időben, amikor a számunkra már legendás 68-as nemzedék Nyári Ifjúsági Táborainak (NYIT) mintájára szervezett kerékpártúráink Mihályi Molnár Lacinak köszönhetően az őrsújfalusi tábor nyitónapjára érkeztek be a komáromi Duna mellé. Oda, ahol a házigazdák egyikeként rendszerint te fogadtál minket, Pista. Sátraink közt bóklászva, szinte mindenkihez volt egy-egy kedves szavad, barátságos, bátorító gesztusod.
Szerettél a fiatalok között tartózkodni, ha kellett hosszan elbeszélgettél velünk, apró-cseprő gondjainkat, panaszainkat türelmesen végighallgatva, anélkül, hogy tudtuk volna, a lelkünket ápoltad. Közös megegyezéssel, egy időben a tábor első napi programját, vagy annak egy részét a túrázók adták az akkor frissen érkező táborlakók számára.
Az egyik ilyen túrazáró és táborkezdő napon, afféle történészcsemeteként arra vállalkoztam, hogy az esti tábortűz mellett többek között elmondok majd ezt-azt a két háború közti felvidéki magyar ifjúsági mozgalmak történetéről. Elképzeléseim szerint arról akartam beszélni, hogy a felvidéki magyar kisebbségtörténet múltját nemcsak a baloldali hagyományok alkotják, hanem a (minden tiszteletet megérdemlő) Sarló mozgalom mellett, számos, a Sarlósoktól sokkal nagyobb hatású, keresztény indíttatású mozgalmi hagyománnyal is rendelkezünk. Mindezen feledésre ítéltetett mozgalmakra ugyanolyan vagy jóval büszkébbek lehetünk, mint az úton útfélen hangoztatott ún. „haladó hagyományokra”, annál is inkább, mivel a Szemke, a Szkie, a Prohászka körök, a Cserkész mozgalom és a számtalan egyéb katolikus és protestáns magyar ifjúsági mozgalmi munka, a felvidéki magyar ifjúság szinte teljes egészét képes volt lefedni…
Megszokott dolog volt, hogy a kerékpártúra vagy a művelődési tábor esti tábortüzeinél lefolytatott beszélgetések, (melyek időről-időre heves társadalmi, politikai vitákba torkoltak) átlépnek az akkori politikai szabályok által megszabott korlátokon, s a túrázók, táborozók ilyenkor viszonylag szabadon élhettek a szólásszabadság, egyébként szűkre szabott jogával.
Az én témám, a korabeli ideológiai korlátok miatt ugyancsak átlépett az említett tilalmi zónán, de arra gondoltam, a tábortűznél mindből nem lehet különösebb gond. Csakhogy az időjárás egy kiadós esővel felborította terveinket. Te azonban Pista, úgy döntöttél, ne hagyjuk kárba veszni az esti programot, s a tábortűz helyett tegyük át annak helyszínét a helyi kultúrházba. Mindezt rögvest ki is hirdetted az esőkabátban, esernyő alatt tanácstalanul ácsorgó táborlakóknak, akik kisebb-nagyobb csoportokban meg is indultak Őrsújfalu ütött-kopott falú kultúrháza felé.
A vonuló csoport felkeltette a falu lakóinak érdeklődését, és sokan közülük, kíváncsiságból maguk is betértek a kultúrházba. Mindennek az lett a vége, hogy a nézőtér zsúfolásig megtelt, mi több, az érkezők jó része be sem fért a terembe, s a nyitott ablakokon keresztül figyelte mi történik odabenn. Mindez nem kis izgalommal töltött el engem, mert a tervezett esti tábortűzi beszélgetés helyett váratlanul egy egész estés előadás megtartására kellett „beugranom”. Amikor láttad egyre növekvő aggodalmamat, megnyugtatóan csak annyit mondtál: „Te csak beszélj nyugodtan, én majd figyelek és szólok, ha valami baj lesz”.
Miután megnyitottad a rendezvényt kimentél a teremből, s a nyitott ablaknál gyülekezők közé vegyültél, úgy hogy szemmel tarthasd a kultúrházhoz vezető utcai bejáratot is. Én, lassan legyőzve lámpalázamat, egyre jobban belemelegedtem a témába, melynek újszerűsége, láthatóan lekötötte a közönség figyelmét is. Máig emlékszem a csöndre, mellyel a közönség az előadást hallgatta. Bő háromnegyed óra is eltelhetett, amikor mondandómat és a csöndöt váratlanul a te ablakon bekiáltott öblös hangod zavarta meg: „No Imre, most már lassan befejezheted, mert az előadás a komáromi titkosok érdeklődését is felkeltette, s már itt is vannak.”
Így esett meg, hogy az ellenőrzésünkre kivezényelt bőrkabátos titkosrendőröket, szavaid nyomán egy a közönség részéről felcsattanó harsány hahota fogadta az őrsújfalusi kultúrházban. A „titkosok” kiröhögése felért egy cinkos összekacsintással, s a benn és kinn lévők mindannyian tudatosították, mekkora értéke van az igazságnak, még akkor is ha annak kimondása tiltva volt.
Pista, te nem félsz, hogy ilyen nyíltan elmondod véleményedet? – kérdeztem tőled az előadás befejezte után, visszafelé ballagva a táborhelyünk felé. Máig emlékszem, mit válaszoltál: „Mitől félnék? Jegyezd meg, ha félsz, ha nem, úgy is tudnak mindent, mert hatalmukban áll, hogy minden percben megfigyeljenek, lehallgassanak, megfélemlítsenek. De ettől még az igazság, igazság marad. S az igazságot nem lehet hatalmi szóval nem létezővé tenni.”
Ilyen és efféle leckéket kaptunk sihederként mi tőled útravalóként akkoriban, ott a komáromi Duna parton. S többek között ez az egyik oka, hogy életem végéig megőrzöm a tőled kapott intelmeket. Bulgakov híres regényében a Mester és Margaritában az Örök Bíró azt mondja, a gyávaság az emberi bűnök egyik legnagyobbika.
Köszönöm, köszönjük neked Pistánk, hogy a leggyávább időkben is bátor tudtál maradni, s ezen szakmai, emberi, erkölcsi és hazaszerető bátorság jegyében volt merszed leélni egész életed, kitartással, fájón is egyenes gerinccel, másokat, a közösséget, mindannyiunkat szolgálva.
Távoztoddal, arra kérem az Örök Bírót, ha majd megállsz trónja előtt, számítsa be számtalan érdemed közé bátorságodat is, azt a civil kurázsit, aminek viselésért neked magadnak kellett megküzdened a téged körülvevő sorssal.
Te a jó harcot megharcoltad. Követésre méltó szép példádért magam és egykori nemzedékem sok tagja nevében e sorokkal mondok utólagos köszönetet neked. Isten áldjon Pista! Nyugodj békével!
Molnár Imre, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41704,41690,20134,26373,25190,41689″}
