Vasvári Pál Fejér Pál néven született Tiszabűdön (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) 1826. július 14-én. Huszonkét éves korában, 1849. június 13-án (vagy június 6-án) távozott az élők sorából. Fiatal kora ellenére kiérdemelte az író, történész, pedagógus, filozófus, politikus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja, és a honvéd őrnagy jelzőket.
Őseiről, a Fejér családról csak kevés adat maradt fenn, állítólag ez egyik felmenő Fejér Márton hajdú hadnagy volt, őket még Lorántffy Zsuzsanna telepítette be a Nyírségbe a XVII. század közepe táján. Vasvári Pál nagyapja, Fejér János felszabadított jobbágy volt, aki később görögkatolikus parókus lett. Vasvári édesapja folytatta apjának hivatását, és szintén lelkészi pályára ment, 1836-ban Nyírvasváriba került, ahol a nyíri esperesi kerület gyóntatójaként is tevékenykedett. Fia, Pál innen vette fel a Vasvári nevet.
Az ifjú Vasvári elemi iskolai tanulmányait Hajdúböszörményben végezte, majd 1837-től a nagykárolyi piarista gimnáziumba került. Itt mindvégig első eminens, kiváló tanuló, a Károlyi grófok támogatták, házitanítóként is működött a Károlyi grófok tisztviselőinek gyermekei mellett, egyes források szerint gr. Károlyi Lajos gyermekeit is tanította. Mint legkiválóbb tanuló végzésként ő búcsúzott tanáraitól évfolyama nevében.
1843-ban a Károlyi grófok támogatásával beiratkozott a pesti egyetemre, ahol bölcsészet szakon történelmet és természettant hallgatott, de idővel Horvát István hatása miatt teljesen a történelemnek szentelte magát.
Már egyetemi hallgatóként vezérszerepet vitt az ifjúság körében.
1847-ben a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetbe került tanárnak. Ugyanebben az évben kezdte el használni a Vasvári nevet, s az 1848. január elején megjelent Történeti Névtár című művében a kiadó, Magyar Mihály már Vasvári Pálként szerepelteti nevét.
1848. március 15-én a kitörő forradalom vezetői között tevékenykedett, fontos szerepe volt a 12 pont megalkotásában, majd a népgyűlés elé terjesztésében is. Petőfi a forradalom nevében lefoglalt nyomdagép mellett emlékezetből írta le a Nemzeti dal sorait.
Vasvári ollóval a kezében várta egy-egy újabb versszak megszületését, felszabdalta a papírt, hogy gyorsabban dolgozhassanak a betűszedők.
Tagja lett a Közcsendi Bizottmánynak is, és ő üdvözölte hivatalosan a Batthyány-kormánynak Pozsonyból, az országgyűlésről április 14-én Pestre érkező tagjait.
Vasvári április 30-ától a belügyminisztériumban volt fogalmazó, június 15-étől a pénzügyminisztériumban titkár. Noha kormánytisztviselőként tevékenykedett, radikális nézeteiből nem engedett, s július 16-án belépett a kormány radikális ellenzékét tömörítő Egyenlőségi Társulatba. Szeptember 22-én Vasvári „magán dolgaira” útlevelet kért és kapott Pest megyétől Somogy, Tolna és Veszprém vármegyébe.
Valójában azonban nem magánútról volt szó, amit maga az úti cél is bizonyít, hiszen Jellačić betörő csapatai ekkor már Somogy vármegye területén nyomultak előre. Vasvári ajánlólevelet kapott Madarász László képviselőtől, az Egyenlőségi Társulat elnökétől is. Eredeti úti célja Somogy vármegye igali járása, Kiliti, Hídvég, Tab környéke volt.
A horvát hadsereg ezen az útvonalon, a Balaton déli partján nyomult előre, s Vasvári feladata nyilvánvalóan az itteni népfelkelés megszervezése lett volna.
Ám amikor Vasvári megkapta a megbízólevelet, a magyar hadsereg már Lepsénytől vonult vissza Székesfehérvár felé, s rövidesen a város feladásáról is megszületett a döntés.
Vasvári – Somogy vármegyébe immáron nem juthatván el – Székesfehérvárra, majd a magyar hadsereggel együtt a sukorói táborba ment. Itt valóban „izgatott” annak érdekében, hogy a tisztikart a megütközésre bírja.
Szeptember 27-én Velencéről küldött tudósítást a Március Tizenötödikének. „Seregünk már ide nehezen akart jönni, s általános a hír, miszerint innen tovább hátra nem fog vonulni” – írta. A csatát nem akarják a fővároshoz vinni, mert ezáltal felbátorítanák az ellenséget.
Szeptember 28-án délben Vasvári futárként a fővárosba érkezett Batthyány Lajos miniszterelnök levelével és azzal a hírrel, hogy Jellasics 24 órás fegyverszünetet kötött. Amíg Pázmándy Dénes, a képviselőház elnöke zárt ülésre hívta össze a képviselőket, Vasvári a képviselőház erkélyéről tájékoztatta az összegyűlt népet a magyar hadsereg harckészségéről.
1848. október 2-18. között a Fővárosi Csapat parancsnoka volt a dunántúli táborban, ahol Petőfi István, a költő édesapja ebben a csapatban szolgált „vén zászlótartóként”.
Vasvári az Irányeszmékben így írt: „A gyermek egyedül nem képes útnak indulni, vezetőre van szüksége. Kiskorú nemzetnél ez alapja a fővezéri hatalomnak. A népet vezeti egy tapasztaltabb, okosabb férfiú. A tömeg ragaszkodása egy ily vezérhez igen természetszerű. Nála látják elrejtve jövőjök kulcsait, gyermeki bizalommal simulnak hozzá. Olyan e vezér, mint a mágnesvas, melyre az apró vasporszemek köröskörül ráragadnak. Lehet-e bűnről vádolni e delejvasat azért, hogy annyi apró porszemet magához láncol? A keblében rejtett erő láthatlan hatalma vonzza magához e kis részeket, s ezek önkéntesen simulnak hozzá. Tapasztalatlan népnél vezér csak az lehet, ki ily benső varázserővel bír.”
A martonvásári vagy a pándorfalvi táborban írta a következő sorokat a Naplómból című jegyzetében: „Én is ott járok a viharos események közt, mint Plinius egykor a Vezúv hegy tűzokádásánál, a természet roppant tüneményét vizsgálva, hogy az utókornak leírja… s míg az utókorról gondoskodott, a lávatömeg őt eltemeté…”
A főváros feladását követően, 1849. január 16-án Kossuth, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke „népfelvilágosítóként” Bihar vármegyébe küldte, ahol január 31-étől a később Rákóczi nevét viselő szabadcsapat szervezője, majd parancsnoka volt Bihar, Szatmár és Szabolcs vármegyékben.
Csapatával áprilisban került az észak-erdélyi hadszíntérre, ahol július 6-án vagy július 13-án esett el Erdélyben a Gyalui-havasokban a Nicolae Chorchesiu vezette román fölkelőkkel vívott harcban.
Vasvári haláláról több verzió is ismert, egyes források szerint lelőtték, mások szerint fejszecsapástól találva bukott el, majd lándzsával átszúrták. A havasi harcok brutalitását ismerve, elképzelhető, hogy a puskagolyótól talált Vasvárinak az odaérkező román felkelők valamelyike valóban fejszével, majd lándzsával adta meg a végső csapást, illetve döfést.
A különítmény nagy része – a Rákóczi-szabadcsapat mintegy nyolcvanfőnyi veszteséggel – ugyan keresztülvágta magát a román felkelőkön, de a vezérét vesztett alakulat önállósága csakhamar megszűnt. Maradékát július végén beosztották a 49. honvédzászlóalj tartaléka néven szervezett alakulatba. Az új zászlóalj már nem került harcba. Kolozsvár feladása után az észak-erdélyi magyar csapatokkal együtt Zsibóra húzódott vissza, s itt tette le a fegyvert augusztus 24-én.
Vasvári Pál földi maradványait Teleki Blanka grófnő kerestette, de nem kerültek elő.
Forrás: Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)