Él a francia esprit a szellemtelen szóáradatok fölött
A szellemi találékonyságáról, meg frivolitásairól is méltán elhíresült francia esprit, szellemiség otthagyta ezernyi nyomát a fény városán, Párizson. És Európa valamennyi, s a nagyvilág sok népének kultúrtörténetén. A református Ady például rohanvást-rohant, amíg egészsége engedte, a nagyváradi pályaudvarra, hogy szeretett Párizsa felé robogjon az expresszen. Hány erdélyi és honi értelmiséginek lett, akár a matematika, a természettudományok, a filozófia, teológia terén is normává, világítótoronnyá Párizs. S a képzőművészetek, az esztétika művelőinek fellegvárává.
Az a sok esetben nagyon útszéli gyalázkodás, ami a 33. olimpiai játékokat kísérte, nem Párizs szégyene, hanem azoké, akik válogatatlanul és keresztyén létükre keresztyénietlenül ócsárolták a nemes küzdelmet, amihez semmi, de semmi köze nincs annak a PERFORMANCENAK, amit a nyitó ünnepségen láttunk. (Érdekes, a számos női tudósnak, írónak szemünk előtt szobrot emelő, Szajna-parti emlékparknak szinte egyetlen sistergő cikkíró egyetlen méltató szóval sem adózik. Elég nagy kultúrvakság!).
Nos, most nem erről szeretnék írni, hanem a sokfajta szellemtelenség – lett légyen az a nyitó ünnepség illetlenségei vagy a zárás utáni publicisztikai mocskolódás – közben egy említés nélkül maradt évfordulóról. Ami fölötte áll mindezeknek. Hiszen éppen 140 éve múlt 2024 július 4-én annak, hogy az amerikaiság jelképe, a szabadság látványhírnöke, a francia protestáns szellem diadalaként és alkotásaként megszületett. Igen, a Szabadság-szobor. A francia lélekben, és földön megszületett hatalmas alkotást áthajóztatták sok-sok darabban az Új Világba, hogy ott az USA megszületésének 100 éves jubileumán, 1876. július 4-én felállítsák. FRÉDÉRIC-AUGUSTE BARTHOLDI eredeti szándéka szerint a The Statue of Liberty enlightening the world – a szabadság szobrát a világ megvilágosodására.
Ki volt Frédéric-Auguste Bartholdi?
Német ősök francia, elzászi leszármazottja. 1834. április 2-án született Colmarban, a francia föld és a német föld kulturális, nyelvi, vallási határterületén. 70 éves korában, 1904. október 4-én hunyt el, Párizsban, rejtélyes körülmények között. Nagyapja Hans Georg Bartholdi a hesseni Höringhausenből (1674-1733) származó evangélikus lelkész volt. Magával hozta a német protestantizmus határozott önállóságát és szociális érzékenységét. Korán, kétévesen elveszítette édesapját, így édesanyja, Charlotte két fiával Párizs környékén telepedett le. A mama neves párizsi festők kiállítótermeiben dolgozott, így Bartholdi hamar belenőtt a művészvilágba. Német származású francia festők (Ary Scheffer, Eugéne Dock, François-Emile (Fritz) Ehrmann, Théophile Schuler, Jean-Jacques Henner) istápolták. A nagyapai lelkészi szellemiség és az elzászi (később Albert Schweitzerével, a lambarénei Nagy Doktorral és protestáns teológussal rokon) szociális érzékenység az elesettek, a pereméletet élők sorsa iránt indította arra, hogy 19 éves korában megalkossa az Irgalmas samaritánust, amelyet az évente megrendezett párizsi művészeti kiállításon mutattak be. (Meglepő, hogy életéről, munkásságról a wikipedia 50 nyelven közöl ismertetést, magyarul eddig nem).
Első nagyméretű szobra hét méter magas, Napóleon tábornokának, Jean Rapp-nak az emlékezetére, amit 1856-ban készített.
A monumentalitás vonzotta. 1857-ben szintén gigantikus alkotást hozott létre, Bordeaux város díszkútját, amit végül Lyon vett meg. 1855-1856-ban Egyiptomba utazott, 100 papírrajzot és 200 vázlatot készített. Benyomásai hatására elkészítette 28 méter magas szobrának vázlatait, makettjeit. A fáklyahordó egyiptomi nőalakot a Szuezi csatorna bejáratához tervezte világítótoronynak. Az alkirály, Iszmail pasa végül elvetette a tervet. A francia-porosz háború elleni tiltakozásképpen, egyáltalán az öldöklés elutasításaként (1870. július 19.) születtek későbbi alkotásai. Templomi és temetői szoborcsoportokat is alkotott, a montparnasse-i köztemetőbe, a bostoni baptista templomba négy trombitáló angyalcsoportot. Híressé vált a belforti oroszlán-szobra, a várost őriző hatalmas kőszobor.
Amikor Bázelből, ahol 2000-ben a Magyar Rádió református műsorának genfi istentisztelet közvetítését vezethettem egyházi adásszerkesztőként, kirándultunk Belfortba. Kislányaim félelmekkel vegyes vidámsággal táncolták körül a hatalmas vöröskő alkotást, egyre inkább kacérkodva a mozdulatlan óriással. New York mellett Washington, a svájci Bázel, és más városok is őrizik alkotásait. A Szabadság-szobor kisebb változatait is elkészítette, ezekből több városba is (Párizs, Las Vegas, Bordeaux, Saint-Cyr-sur-mer, Lunel és szülővárosában, Colmar) jutott. Az aargaui református templom mellett áll szárnyas Viktória győzelemszobra.
A német, francia szellem közös történelmi bravúrja Amerika kapujában
Imádságban fogant meg grandiózus terve a Szabadság-szoborról, a világ számára világosságot, fényt hozó fáklyás nőalakról. 1879-ben írásos, rajzos anyagot állított össze „Bartholdi szabadalma a leendő New York-i Szabadság-szobor tervével” címen. Ebben ez áll:
„Kérem Istent, legyen szíves megáldani erőfeszítéseimet és munkámat, és megkoronázni azzal a sikerrel, időtartammal és erkölcsi hatással, amellyel akaratából ennek rendelkeznie kell. Boldog leszek, ha legszebb éveimet annak szentelhetem, hogy tolmácsoljam a nemes szívek álmát a Francia-Amerikai Unió emlékművének megvalósításáról”.
Erkölcsi üzenet átadása egyik célja a szobor-óriással a szabadság egyetemes értékéről, az emberi értelem szabadságteremtő képességéről.
Bartholdi terveinek kivitelezésében támogatta őt az az isteni akarat, aminek áldását kérte erőfeszítéseire. És jött az áldás. A Tőle kapott belső inspiráció tette őt tántoríthatatlanná. Édouard René Lefebvre de Laboulaye (1811-1883) republikánus politikus, az Egyesült Államok háromkötetes történetének szerzője azt tűzte ki célul, hogy az amerikai függetlenségi nyilatkozat századik évfordulója alkalmából 1876. július 4-én nagyszabású emlékművet állíttat. Az általa alapított Union Franco-Américaine/Francia-Amerikai Unió tagjai olyan kolosszális szobrot képzeltek el, amely minden korábbit felülmúl. Ettől kezdve Bartholdi szilárd elképzelése volt a szobor felállítása, és még a Franciaország által 1870. július 19-én Poroszországnak meghirdetett háború és egyéb akadályok (pl. pénzhiány) sem tántorították el céljától. 1875-től az amerikai Szabadság-szobor különböző, egy és tizenegy méter közötti magasságú agyag- és gipszmodelljeit tervezte és készítette el. 1879-től a Gustave Eiffellel együtt dolgozó Maurice Koechlin zseniális mérnök kifinomult tartórendszert fejlesztett ki az emlékműhöz, amely önmagában 127 tonnát nyom. 1884 nyarán Párizsban került sor a 300 kalapált rézlemezből álló szobor próba összeszerelésére. Ezután újra szétszedték, és 200 ládába csomagolva az Isère gőzhajó fedélzetén a francia nép ajándékaként a Liberty Islandre szállították. A Szabadság-szobrot 1886. október 28-án avatták fel.
A hatalmas csillag alakú talapzat, amelyen a rézlemezbe burkolt nőalak áll, egy régi katonai erőd falai közé van ágyazva. A maga idejében ez volt a legnagyobb egyben öntött betontömb. A Szabadság-szobrot egy tartóoszlop rögzítette a földhöz. Maga a talapzat is 47 méter magas.
A talapzatban található az Amerikai Bevándorlási Múzeum. Itt időszaki kiállítások számolnak be a bevándorlás történetéről, és dokumentálják a Szabadság-szobor építését is.
A Szabadság-szoborról páratlan kilátás nyílik New York és Manhattan kikötői bejáratára. A szoborhoz azonban hosszú ideig kell sorban állni, hogy bejusson az ember. A szoborhoz kétféleképpen lehet feljutni: egy lift visz fel a kis kilátóteraszra, és egy 158 lépcsőfokból álló csigalépcsőn lehet feljutni a kilátóba, egészen a Szabadság női alakjának a koronájáig.
Arányok, Bartholdi méltatása, és a szobor érvényes üzenete
A Liberty a valaha elkészült legnagyobb ilyen jellegű alkotás. A híres rodoszi kolosszus a legendák által neki tulajdonított arányok szerint ehhez képest csak egy miniatűr volt. A többi, hatalmasnak tartott szobor is egészen kicsinek tűnik ehhez a gigantikus rézfigurához képest. Így a müncheni Bavaria tizenöt méter hetven centiméter; a Puy-i Szűz tizenhat méter; Arminius huszonnyolc méter; Borromeo Szent Károly huszonkét méter. A Vendome-oszlop mindössze negyvennégy méter magas, és a „Szabadság megvilágosítja a világot ” negyvenhat méteres a talapzatától a fáklya tetejéig.
A mára világszerte ismert Szabadság-szobor két USA-elnök alatt készült el: Chester A. Arthur és Grover Cleveland periódusában. A korabeli francia és amerikai lapok lelkendezve írtak az eseményről, a francia nép ajándékáról az amerikai népnek. „A szabadság lépcsője” címmel a párizsi sajtó így tudósít:
„Július 4-én, pénteken, az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatának évfordulója alkalmából Ferdinand de Lesseps úr, az Amerikai Unió elnöke hivatalosan átadta Párizsban Levi Morton úrnak, az Egyesült Államok miniszterének a »Liberty Enlightening the World« szobrot. Az építők műhelyeit már 10 órakor megostromolta a tömeg, és a szomszédos házak tetején számos kíváncsi ember állt. Az egész létesítményt francia és amerikai színekbe öltöztették. 11 órakor, a Marseillaise eléneklésével a hivatalos menet elfoglalta helyét az erre az alkalomra emelt pavilon alatt”.
Az USA elnöke levelében így fogalmazott:
„Valóban van valami megható, ami magával ragad bennünket a francia népnek abban a csodálatos elképzelésében, hogy Amerika partjainál felállítanak egy emlékművet, amely az Önök kiváló művészének, Bartholdi úrnak az ügyes kezeiből származik, és amely emlékeztetni fog országom függetlenségének századik évfordulójára. Ez a szobor maradandó bizonyítéka lesz annak az ősi barátságnak Franciaország és az amerikai gyarmatok között, amelyet a két nép legjobbjainak a vére pecsételt meg.”
A francia-német szellem, az esprit és a Geist alkotói erejét bizonyító Szabadság-szobor a 21. században is hirdeti az Istentől inspirált és magas szintű gondolkodás női alakban megjelenő békeakaratát az egész világnak. E békeakarat minden néphez szóló egyetemes érvényességét és megvalósíthatóságát. A párizsi olimpia előtt, után mindenkinek inkább erre is kellene figyelnie…
(Dr. Békefy Lajos)
