Fotó: Szerencsés István

A Petőfi Baráti Társulás augusztus 18-án ünnepelte Királyfiakarcsán államalapító
Szent István királyunk napját, a keresztény magyar államalapítás, az új kenyér ünnepét. A jelentős eseményt a Társulás tagjain, a falubelieken kívül megtisztelték jelenlétükkel a közélet ismert szereplői: Wurczell Zoltán, Királyfiakarcsa polgármestere és Horváth Csaba alpolgármester, Mórocz Péter, Egyházkarcsa polgármestere, Ferenczi Zsolt, a testvértelepülés, Győrság polgármestere, továbbá Feldman László, Dabas város képviselője és Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Háza igazgatója.

A magasztos és felemelő ünnep katolikus szentmisével vette kezdetét, melyet Bozay Krisztián római katolikus esperes celebrált. Közreműködött a dunaszerdahelyi Szent György Kórus Érsek Rezső vezetésével. A Szent György Lovagrend tagjainak részvétele szintén emelte az ünnep fényét.

Fotó: Szerencsés István

Bozay Krisztián esperes a királyok királyaként említette Szent Istvánt, aki az Istenre bízta
családjának és népének életét. A prédikációjában kiemelte, hogy három fontos dolgot
köszönhetünk Szent Istvánnak: az életünket, az ünnepet és hogy a földi létben az ember
közösségben élhessen. Kitért a régiek életére is, az akkori vasárnapi szentmisékre, amikor
ünneplőbe öltözve mentek a templomba és Isten előtt állva, neki szentelték a napot.

A szentmise során a Dabasról érkezett vendégek tolmácsolásában Szent Istvánról szóló gyönyörű ének hangzott el Rafael Henriettától (a népművészet ifjú mestere), akit akusztikus gitáron Óvári Péter kísért. Majd Derzsi Rebeka királyfiakarcsai diáklány Aranyosi Ervin A fák és a honszeretet című versét szavalta el.

Az ünnepi beszédet Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Háza igazgatója mondta. Néhány gondolat a szónoklatából: „…a Kárpát-medencében mindenkinek – legyen szó szerbről, magyarról, románról, szlovákról vagy bunyevácról, svábról, cigányról, zsidóról –
egyenjogúnak kell lennie a Megváltó Krisztus nevében. Augusztus 20-án ezt a megváltó
gondolatot ünnepeljük saját nevünkben, saját örömünkre, és arra, hogy igenis lesz szebb és gazdagabb Kárpát-medencei jövendő!”

Fotó: Szerencsés István

A megemlékező szentmise a Himnusz közös énekével zárult.

A megjelentek történelmi pillanatnak lehettek tanúi, ugyanis a Karcsai Magyarság Házának
falára az elhunyt tagtársak nevei kerültek fel. Az ő emlékükre állított kegyhelyet Balogh
Károly egyházkarcsai plébános áldotta meg, mely a következőket hirdeti: „Ők volnék azon
tagtársaink, akik örök időkre eltávoztak közülünk. Irántuk tanúsított emlékünk és tiszteletünk jeléül állítottuk e emlékfalat az Úr 2024. évében.” Az elhunytakra való emlékezés közös imádsággal zárult. A kegyhely elkészítése Bódis Vince, Katona Miklós és Boráros József munkáját dicséri. Az elhunytak neveit Lakasz Gabriella és Nagy Dániel művészek sajátos írásstílusban festették fel a falra. Erdős Péter, a Petőfi Baráti
Társulás elnöke köszönetét fejezte ki, majd kis fogadásra invitálta a szép számmal
megjelenteket.

Az est további részében a somorjai Samaria Klezmer Band koncertje zajlott. Az együttes
tagjai a zsidó zene segítségével színesítik és gazdagítják a régió kulturális zenei életét. A
tartalmas programot Kovács Koppány és ifj. Derzsi György fellépése zárta.

Fotó: Szerencsés István

Az augusztus 20-i rendezvény a Bethlen Gábor Alap – a Magyar Kormány – a
Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg. A program
Dabas Város Önkormányzata, az Egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség, valamint
a Petőfi Baráti Társulás által megvalósított és 2022. szeptember 30-án sikeresen lezárult
„Múzem-templom/Muzeum-kostol” pályázat, amely az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország
Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap fenntartási időszakában valósult meg (a projekt kódja: SK HU/WETA/1901/1.1/103).

(Szerencsés Magdolna/Felvidék.ma)