Az ifjú tehetségeink nyilvánosság híján ritkán kapnak országos szintű médiamegjelenést indulásról, gyökerekről, sikerekről. Ezt pótolva kérdezte meg a Felvidék.ma Janszo Orsolya párkányi születésű operaénekesnőt, hol és mikor indult el e nehéz, de már sikereket elért életpályán.
Janszo Orsolya jelenleg a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola énektanára.
Kisdiákjait főleg népdaléneklés szakon tanítja, bátorítja, szerepelteti. Tagja a Stilla Pectus vegyes énekkarnak, s gyakran vállal szereplést mindenütt ahová meghívják. Párkányban az újévi koncert műsorában itthon már sztárként üdvözli őt a helyi közönség. Nánán jótékonysági fellépést is vállalt. A szomszédos kőhídgyarmati templomban nagy sikerű karácsonyi koncertet adott. Volt már vendége a párkányi ötórai tea beszélgetésnek is. Repertoárja széles körű: a szakrális énekektől, az operán, operetten keresztül a népdalig terjed.
Fotó: Janszo Orsolya archívuma
Melyek voltak az első nyilvános szereplései? Feltételezem, hogy már kisdiák korában is voltak ilyenek. Érezte valaha a fellépések miatti stresszt az elején? Manapság, a nagyobb fellépéseken, előfordul még ilyen érzés?
Az első nyilvános szerepléseim a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskolában voltak, illetve a kőhídgyarmati közösségi események során, mivel itt élnek a nagyszüleim.
Mindig nagyon izgultam, mert az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy nem babra megy a játék, hanem tétje van a szerepléseimnek.
Azt gondolom, hogy egészen fiatal korom óta imponált a tekintély és a pátosz, amit valahogy a színpadi léttel kapcsoltam össze. Már akkor is biztos voltam abban, hogy ha az emberek akár egy rövid dal erejéig is, de rám figyelnek, akkor azt a pár percet tartalommal szeretném megtölteni. Neveltetésem során szintén nagy hangsúlyt fektettek a következetességre, ezért már gyermekkorom óta nagyok az elvárásaim magam felé.
Minden tanszaki vagy iskolai koncert előtt izgultam, mert nem szerettem volna csalódást okozni a tanáromnak, szüleimnek és magamnak sem. Az éneklés részétől azonban akkoriban nem tartottam, hiszen jól begyakorolt és számtalanszor újraénekelt dalokat adtam elő.
Később, amikor a technikailag nehezebb darabok felé fordultam, előfordult, hogy nem tudtam elvonatkoztatni magától az énektechnikától, hiszen még nem volt természetes a helyes használata, később ez a fajta izgulás is elmúlt.
Ami viszont örök, az a várakozás egy-egy előadás előtt.
Nagyon szeretek a színpadon lenni, és lehetőségeim szerint átadni egy darabot magamból a közönségnek. Annyi csodálatos dolog történt velem életem során amiért hálás lehetek, szeretnék egy keveset visszaadni ebből másoknak. Visszatérve a kérdéshez: ma már nem izgulok a fellépések előtt, de egy egészséges izgatottság mindig van bennem.
Fotó: Janszo Orsolya archívuma
Hol kezdte zenei tanulmányait, és volt-e valaki, aki irányította vagy biztatta a művészi pályára?
Zenei képzésemet Párkányban kezdtem Hanza Rolanda tanárnőnél. Ezután Budapesten vettem magánórákat Mikecz Kornél tanár úrtól. Tulajdonképpen ők voltak azok, akik a klasszikus zene irányába tereltek.
Legkiemelkedőbb és számomra a legfontosabb mesteremet a pozsonyi konzervatóriumban ismertem meg, ahová érettségi után felvételiztem.
Gurgen Ovsepian örmény származású tenor egy szigorú, következetes és igazán egyedi mester volt. Mivel az osztályában javarészt fiúk tanultak, a későbbiekben gyakran megkaptam, hogy ,,férfias”énektechnikát használok. Ovsepian a moszkvai Csajkovszkij Egyetemen tanult annak fénykorában, éppen ezért ugyanabban a stílusban is oktatott, mint amit anno ő tapasztalt. Ez javarészt abból állt, hogy nem csak saját egyéni óráinkon vettünk részt, hanem az összes osztálytársunk óráján bent ültünk és tanultunk, figyeltünk, tapasztaltunk rajtuk keresztül is. Természetesen ez így általában az egész napot igénybe vette reggeltől-estig, de nem bántuk, ittuk a szavait.
Az évben amikor felvettek a pozsonyi konzervatóriumba, szintén felvételt nyertem a Snétberger Zenei Tehetség Központba.
Snétberger Ferenc megváltoztatta az életemet – ő indította el a pályámat, tanított emberségre és empátiára. Többek között abban is segített, hogy Marton Éva professzor asszonynál tanuljak és Balázs János zongoraművész mentoráltja legyek.
A későbbiekben felvételi vizsgák nélkül, hanganyagok és videó alapján nyertem felvételt a Hágai Királyi Zeneakadémiára, Gerda van Zelm osztályába. Az itteni tanáraimnak is sokat köszönhetek, bár a mentalitás és látásmódbeli különbségek miatt gyakran nehezen értettük meg egymást.
Természetesen a családom is biztatott az úton, illetve minden úton, amit valaha csak kitaláltam.
Fotó: Janszo Orsolya archívuma
2023-ban Hollandiában diplomázott – hogy került oda?
Ahogy azt már említettem, felvételt nyertem a Snétberger Központba, ahol egy fantasztikus mentorom volt. Ő Hágában tanult, szonológia szakon, tehát volt tapasztalata az iskolával. Akkoriban nagyon megrögzötten szerettem volna elmenni itthonról, szerencsét próbálni nyugaton.
Mentorom biztatására így Hollandiába kerültem – magamtól valószínűleg eszembe se jutott volna jelentkezni oda.
Hazai színpadon hol szerepelt – szülővárosát kivéve?
Nagy örömömre elmondhatom magamról, hogy egész Európát bejártam már énekelve (London, Stockhom, Madrid /koncert Zsófia spanyol királynőnek/, Barcelona, Róma), az Egyesült Államokban is jártam (Washington- Ronald Reagen Center), mégis elkeserít, hogy itthon szinte alig léptem fel.
Általában nagyon kevés hazai színpadon szerepeltem, hiszen alig voltam itthon- ha mégis, akkor túlnyomórészt magyarországi fellépéseim voltak.
Szlovákiában szülővárosomon kívül énekeltem már a pozsonyi Pavol Országh Hviezdoslav Színházban, a Zichy-palotában, a Prímás-palotában, a Comenius Egyetem Moyzes termében, a lévai és komáromi zsinagógában, a rózsahegyi galériában és egyéb kisebb koncerttermekben és templomokban.
Nagy örömömre szolgál, hogy ez évtől az Art Operett Társulat tagja vagyok, ahol Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének címszereplője, Csárdáskirálynő – azaz Vereczky Szilviaként láthat majd a közönség.
Fotó: Janszo Orsolya archívuma
Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert az énekesnőnek, a jövőben bizonyára sokat hallunk még róla.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
