Idén áprilisban az Irodalmi Szemle kivonul az utcára – a lapszám Utcamagány című tematikus blokkja a hajléktalanságról próbál beszélni a szépirodalom, a színház és a képzőművészet eszközeivel.
A József Attila Kör által szervezett Életek a kordonokon túl című tematikus irodalmi pályázat legjobbnak ítélt munkái közül a lapszám Nyirán Ferenc, Papp-Zakor Ilka, Tóth Kinga, Sós Dóra, Baki Júlia és szabó imola julianna írásait közli. A tematikus blokk kiemelten foglalkozik a pozsonyi Hajléktalan Színházzal (Divadlo bez domova): a hajléktalan, lelkileg vagy testileg fogyatékos embereket foglalkoztató társulat vezetőivel, Patrik Krebsszel és Uršuľa Kovalykkal Garajszki Margit készített interjút, amelyből kiderül, milyen a közös munka az utcáról toborzott színészekkel, hogyan sikerült kiépíteni a társulatot és milyen metódusokkal dolgoznak. Az interjúhoz egy kritika is társul, ugyancsak Garajszki Margit tollából, a Hajléktalan Színház Báb című előadásáról, amely elsősorban mozgásszínházi elemek felhasználásával mesél az utcán élők magányáról. A tematikus blokkot egészíti ki a lapszám illusztrációs anyaga, amelyet Tibor Juráš hajléktalan művész festményei és installációi alkotnak. Juráš évtizedek óta aktív képzőművész, a rendszerváltás után került az utcára, ám az alkotással ezek után sem hagyott fel; művei összetett jelrendszereket, bonyolult geometrikus konstrukciókat működtetnek.
A valóság mintha újra szót kérne – ez már egy Hajnóczy Péterről szóló beszélgetés címe, amely akár a lapszám mottója is lehetne. A tavaly megjelent Jelentések a süllyesztőből című, évtizedekig kallódó Hajnóczy-kötetről, amely a hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi elmegyógyintézeteinek állapotáról nyújt képet, Darvasi Ferenc kérdezte Reményi József Tamás irodalomtörténészt és Nagy Tamás jogászt. A lapszám versanyagát Markó Béla nyitja két új szonettjével, majd három fiatal szerző következik: a komáromi származású Fekete Anna öt verssel mutatkozik be a Szemle olvasóinak, Áfra János Amikor hallgatsz című versét követően pedig a friss József Attila-díjas Pollágh Péter két szövege olvasható. „Örök hűségre lépni a terepjárós szomszéd sovány macskájával. Nem létező szakállamba gyümölcsfákat ültetni” – olvashatjuk Borbély András Örök hűség című, keserűen poétikus hangvételű Velence-novellájában, amelyet Hizsnyai András „…helyettem én” című sorozatának újabb darabja követ, ezúttal Boris Vian stílusában. A prózaanyag Varga Imre immár a 11. részéhez érkezett Reggelnaplójával zárul. Ismét közöl új szlovákiai magyar drámát az Irodalmi Szemle: Soóky László Harcos békeidők című szövege (keserédes játék egy bizonyos tájban) egy szürrealista-groteszk látomás: feszengő hősi halottak esete az egyszerre áhított és rettegett feltámadással. Második, záró részét közli a lapszám Száz Pál tanulmányának Jan Švankmajer Faust-filmjéről, Benkő Krisztián írása Kölcsey Ferenc szivárvány-metaforáival foglalkozik, Grendel Lajos pedig Szathmári Sándor Kazohinia című, méltatlanul elfeledett regényéről töpreng.
A számot a hagyományos kritikai rovat, az Ízlések és pofonok zárja: Kálmán C. György Csepregi János Az amerikai fiú című regényéről ír, Csehy Zoltán legújabb, Nincs hová visszamennem című verseskötetét Balázs Imre József elemzi, Soóky László pedig a drámája mellett kritikával is jelen van a számban: a Komáromi Jókai Színház legutóbbi bemutatójáról, Az arany ára című előadásról közöl írást.
{iarelatednews articleid=”44679,44183,43644″}
