A Domus Hungarica épületében került bemutatásra 55 év a magyarság szolgálatában -A Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetségének 55 éve, (Zürich, 2014.) című könyv. A 470 oldalas könyv válogatás a zürichi székhelyű segélyszervezet dokumentumtárából, hitelesen egészítve ki a háború utáni magyar emigráció történetét.
A szeptember 19-i estet a PRO HUNGARIS Alapítvány szervezte, az alapítvány ügyvezetője köszöntötte a szép számban egybegyűlteket. Az asztalnál hárman foglaltak helyet: Böröcz József, a szövetség lelke és elnöke, aki 92 évesen kizárólag erre a rendezvényre utazott Zürichből Budapestre; Szőcs Géza, költő- aki – ahogy megfogalmazta –maga is kedvezményezettje volt a svájci magyar Szövetség tevékenységének; valamint B. Szabó Péter a Szövetség titkára, akinek heroikus feladat jutott abban, hogy a bemutatott könyv sok harc és küzdelem után végül valóban megjelenjen.
Szőcs Géza a bevezető beszédében a magyar emigrációról beszélt, amely a XX. század során annyiszor és annyiféleképpen sújtotta a Kárpát-medencében élő magyarságot. Ebben a tekintetben mindenképpen komoly hagyományra tekinthetünk vissza, elég, ha csak Mikes Kelemennékre vagy a Kossuth-emigrációra gondolunk. A viszálykodás is szerves részét képezi az önhibájukon kívül idegen országokba bujdosók életének, ez az emigráns léttel is összefüggésbe hozható, de lehet akár magyar sajátosság is – nem tudjuk, melyik az igaz – tette hozzá Szőcs Géza.
Ezek után saját személyes tapasztalatait osztotta meg. Böröcz József fáradhatatlanságát emelte ki, aki bámulatos energiával mindent el tudott intézni 56 után tömegesen érkező magyar menekültek számára, és akiről maguk a svájciak is úgy tartották: ha kidobják az ajtón, ő visszamászik az ablakon.
Az 56-os menekülthullám hívta életre ezt a szervezetet, amely a hagyományosan szolidáris svájci társadalomban is olyan mérvű segítőkészséget hozott felszínre, amely példátlan volt. Mindenki tenni akart az újonnan érkezőkért, és ez a Szövetség volt, amely ezeket az erőket összefogta.
Szőcs Géza szavai az emigrációs lét ismertetésén túl, a háláról is szólt. Hiszen emberek és családok ezrei tartoznak köszönettel, azért az önfeláldozó munkáért, amelyet Böröcz József és a Szövetség nyújtott. „Jóska bácsi nem ismer lehetetlent.” – fogalmazta meg Szőcs Géza.
Ezek után Böröcz József mesélt. Csillogó szemekkel, energikusan pattant fel a helyéről. Megtudhattuk tőle, miképpen került ő Zürichbe – ez a megjelent könyvből hiányzik. A II. világháborúban fiatal katonaként a Keleti-Kárpátok külső részén védekeztek az oroszok előrenyomulásakor. Itt sebesült meg. Egy bécsi kórházba szállították több magyar és német katonával együtt. Nem volt titok előttük, hogy a feljebbvalók mielőbbi gyógyulásukat remélik, hogy a hadsereg újra visszaküldhesse őket a frontra.
De másképp alakult a történelem, és a sebesültek nyugatabbra kerültek, ahol hamarosan amerikai fogságba estek. „ A réten – mesélte Böröcz József – háromszázezer hadifogoly volt.”. Később a hadifogolytáborba kerülve megismerkedett egy München mellől származó német fiúval, és mivel neki is élt egy nagybátyja a városban, elhatározták: megszöknek. Később egy másik nagybátyja, aki Zürichben élt, felajánlott neki egy olyan állást Svájcban, amellyel nem csak magát, de még édesanyját is el tudta tartani.
Minden Zürichbe érkező magyar tudta: Bahnhofstrasse 22 Café Parade, vagy Bahnhofstrasse 42. Az első Jóska bácsi állandó ebédező helye, a másik a munkahelye, az úri szabóság. Mindkét helyen ugyanazt kellett mondani: „Wir kommen zum Her Böröcz.” És Her Böröcz minden ügyes-bajos gondot-bajt kibogozott megküzdve a svájci hivatalok bürokratáival a leglehetetlenebbnek látszó harcokat is sikerrel megvívta.
Egyik nagy eredmény, hogy Böröcz József fáradhatatlan tevékenysége nyomán megszületett a svájci-magyar szociális egyezmény.
A bemutató utolsó megszólalójaként a felvidéki születésű B. Szabó Péter kapott szót, aki elmondta, hogy ugyan a rendszerváltás nyomán beállt politikai változások után a szövetség munkájára már másképpen volt – van szükség. Új korok új kihívásokat szülnek, hiszen újabb generációk érkeznek Svájcba az anyagi boldogulást keresve. Ámbár helyzetük nagyon különbözik a korábbi nemzedékek politikai menekültjeitől, a frissen érkezőknek is szükségük van támogatásra.
Ahogy B. Szabó Péter beszámolt róla, az anyagi és szociális bizonytalanság sok fiatal család felbomlásához vezet, és sokan, akik még együtt érkeztek az országba egy biztosabb jövő megalapozásáért, belefáradva az örökös küzdelemben feladják a közös terveket és szétválnak a családok. Ily módon – fogalmazta meg B. Szabó Péter – szükség van a szövetség munkájára az új célok és új munkamódszerek megfogalmazása után ebben oly sok tekintetben megváltozott világban, ahol azonban a segítségre ugyanúgy szükség van, mint bármikor.
A könyv kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
Magyary Ágnes, Felvidék.ma
