Pünkösd változó ünnepeink egyike, a húsvétot követő ötvenedik napra esik. Neve a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik. A jeles naphoz megannyi nép életében fontos esemény fűződik. A zsidók például a Pészach utáni ötvenedik napon, Saboutkor ünneplik az aratás és az első gyümölcsök ünnepét, s ilyenkor ülik a Tízparancsolat adományozásának emlékét is. A keresztények a Szentlélek eljövetelére emlékeznek e napon. Az ünnep egyes elemei azonban – mint például a pünkösdi királyné választás, a zöldághordás – régebbi gyökerűek, egészen a pogány időkig nyúlnak vissza. A pünkösdi időszak ugyanis „alkalmasnak bizonyult a tavaszi és a nyári napforduló ősi európai szokásainak és hiedelmeinek a továbbélésére”. (Tátrai, 1981:285.)
Az egyház ezt aztán keresztény tartalommal töltötte meg: „A tavaszi virágzásban mintegy a Szentlélek ajándékát hirdette a híveknek.”(Bálint, 1989:336.) A megkeresztelkedett pogány népek azonban sok helyen egészen a XX. század elejéig a pünkösdi király és a pünkösdi királyné választásával, illetve a már csaknem értelmüket vesztett szertartásokkal akarták a tavasz eljövetelét, a termést és a szaporodást biztosítani. Aztán keveredtek a népszokásokban, a népi vallásosságban a szent és a profán elemek is.
A mágikus célzatú tavaszköszöntés, illetve a zöldághordás emlékeit egyébként egészen a római mitológiáig visszavezethetjük. Vannak régi emlékeink a pünkösdi királynéjárással kapcsolatban is. Móser Zoltán utal Pieter Brueghelnek Bécsben látható Gyermekjátékok című festményére, amelynek egyik jelenete épp a lányok pünkösdülését ábrázolja. (Móser Z., 1998:48.)
Az ünnep történetével sokat foglalkozott Ipolyi Arnold tudós püspök is. Az ősi magyar hitvilág kutatója pünkösd dramatikus népszokásában a „nyár megjöttének ünneplését”, az évszaknak a tél fölötti hatalmas győzelmét látja, s ezt jelképezi a felkoszorúzott, megkoronázott pünkösdi király vagy királyné is, akinek a nép hódol. (Ipolyi A., 1971:227-229.)A pünkösdi királyról és a királynéról Jókai Mór is közölt adatokat 1856-ban a Vasárnapi U
Újságban. Azt írja például egy helyütt, hogy, hogy piros pünkösd másod napján a leányok és az asszonyok az erdőkön koszorúkat fonnak, aztán „egyet kiválasztanak a szüzek közül s azt megteszik királynénak”. A pünkösdi királynét a lányok vállaikra emelve, zöld ágakból font trónusban s a következő éneket előadva hordták körül: „eljött, eljött piros pünkösd napja; itt van, itt van szabadulás napja”. (Jókai M., 1856/1.1.)
A pünkösdnek a Csallóközben is régi szép emléke a királynéjárás s a pünkösdülés. Errefelé egy bábut öltöztettek fel királynénak, s azzal jártak házról házra. Tánc közbe azt magasra emelték, s mágikus cselekedetüket ezzel az ugyancsak termésjóslásra utaló szöveggel kísérték:„A kendtek kendere ilyen nagyra nőjön ni!” (Marczell B., 1975:51)
A Zobor alji Gímesen a pünkösdülők rózsából font virágkapu alatt viszik a királynőt végig a falun, akinek párta van a fején. Az ünnepre vonatkozó legrégibb adataim Ipolybalogról valók. Itt pünkösd előtt két héttel a lányok apraja-nagyja összegyűlt a megadott helyen, hogy „királylányt” válasszanak. A kiválasztott, tizenkét éves lánnyal aztán jól megtanították a „királytáncot”. Pünkösd vasárnap ebéd után annál a háznál gyülekeztek ismét, ahonnan a királylányt választották, s a falu egyik végéről megkezdték a „királyjárást”.
A királylányt, aki szép fehér ruhába volt felöltöztetve, két nagyobb lány vezette karon fogva. Minden házhoz bementek, mindenütt énekeltek, s az udvaron eljárták a táncot. Szereplésükért tojást, pénzt és szalonnát kaptak. Mikor végigértek a falun, ismét a királylány házához mentek, ahol a gazdasszony nagy lábasban megsütötte a tojást és a szalonnát, s ebből minden szereplő kapott. Az udvaron hosszú sorokban ültek a lányok, úgy vacsoráztak. A pénzen cukorkát vettek, amelyből a királylány kapta a legtöbbet. Vacsora után ismét táncoltak. Ekkor már a fiúk is ott lehettek. A királyjárást Ipolybalogon az egész falu nagy tiszteletben tartotta.
A szereplők megnevezése és a játékmenet alapján elmondhatjuk, hogy a pünkösdülésnek az Ipoly mentén is több típusa volt. A fenti leírt szokáson kívül az egyes adatközlők Ipolybalogon is emlékeztek arra, hogy „királyjáráskor” a lakodalmi menet analógiájára menyasszony és vőlegény is szerepelt a dramatikus játékban; pontosabban egy királyt és egy királynét választottak a fiatalok közül. Ennek részleteire az itteniek ugyan már nem emlékeztek, de Ipolyi szokásleírása még a király és királynő közös szereplését, falujárását is bemutatta. Ha a mai gyűjtések alapján összehasonlítjuk a játékok menetét, a szereplők számát és az énekelt dalok szövegét, láthatjuk, hogy e tekintetben a Középső-Ipoly mente egyes községeiben is némi változatok fordultak elő. A termékenységvarázsló szokásból ugyan valamennyi helyen adománykérő szokás lett, ezek tartalma mégsem azonos.
Ipolybalogon 12 éves volt a kiválasztott királylány, akit két nagyobb lány vezetett karonfogva a sor elején. Újabb kettő adománykérés céljából kosarat vitt, s mellettük még sok apró kislány is volt. Ipolykeszin az ének alatt mindig csak egy lány táncolt a menyasszonnyal, Ipolynagyfalun viszont a kislányok valamennyien megtáncoltatták a királynét. (Csáky K., 1987:151-154.) Drégelypalánkon pünkösdvasárnap 10-12 lány ment együtt. Két nyolc-tíz éves kislány vőlegénynek és menyasszonynak öltözött. Az egyiknél kosár volt, amelybe a tojást szedték; a másiknál zsebkendő volt, ebbe meg a pénzt gyűjtötték. A faluban három csoport is járt: egyik Palánkon, a másik Kosdon, a harmadik pedig Drégelyen. (Jancsovics Istvánné Urbán Margit, 1920. 2004.) Ipolynyének a „menyasszonyval”, akinek pünkösdi rózsából volt a „koszorújja”, csak négyen mentek. Ezek is csupán a szomszédokat keresték fel. Inámban a királyné egyedül ment a menet élén. Föléje egy lány selyemkendőt tartott. Ének alatt itt a „kapujátékot” játszották, s a királynéval is táncoltak,
A termékenységvarázsló szokásra, például a királyné felemelésére – ami arra irányult, hogy a kender nagyra nőjön – adatközlőink már nem emlékeztek. Talán csak az inámiak ének utáni párbeszédéből következtethetünk ilyen régi célzásokra.
Változatosak a pünkösdülő énekek szövegei és dallamai is. A gyűjtött területről csak a Balogon és a Keszin lejegyzett dalok azonosak. A balogi ének szövege így hangzott: „Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napja,/ Holnap lészen, holnap lészen a második napja./ Jól megfogjad a lovadnak szíjját,/ Ne tapossa a pünkösdi rózsát.// Még én élek, feketébe´ járok,/ Ha meghalok, senkit se gyászolok./Az uccába´ kerek táncot járok,/ Anná jobban szeretnek a lányok.// Megüzenem az édesanyámnak,/ Engem híjjon Fehér Ilonának./ Úrfiak is jönnek látásimra,/ Majd kivisznek a nemes uccába.”(Csáky K., 1987:155-157.)
Az általam gyűjtött fent idézett dal szövegét egyébként már Schoen Arnold is lejegyezte 1908-ban, s ez Palóc népdalok című kötetében is megjelent. (1911:18-19.) Ugyancsak felkutatta a szokásszöveget Manga János az 1930-as, 1940-es évek fordulóján (EA:509:5.), s ha a három gyűjtést összevetjük, elmondhatjuk, hogy köztük nincs lényeges különbség.
Hogy a pünkösdülő énekek szövegei rendkívül változatosak, azt az ipolynyékiek dalocskája is igazolja. Pünkösdülőjükben népszokás-, népdal- meg gyermekjátékszövegek és dallamok kapcsolódnak egymáshoz. Szövegbeli eltérést látunk az ipolynagyfalusi dalocskában is, s ettől egy kicsit megint csak eltér – dallam és szöveg tekintetében is az egykori inámi pünkösdölö ének. 2004-ben egy újabb szövegváltozatra bukkantam az Ipoly bal partján települt Drégelypalánkon. Jancsovics Istvánné Urbán Margit (1920) adatközlése így hangzik: „Imi vagyon, imi vagyon/ Piros pünkösd napja,/ Hónap lészen, hónap lészen/ A második napja.// Pépű, pépű, kukorica pépű,/Pál mesterné lánya,/ Jól megfogjad, jól megfogjad/ A lovadnak szíjját,/ Ne tapossa, ne tapossa/ A pünkösdi rózsát!// Ihol jöve, ihol jöve/ Pál mesterné lánya./ Vilolaszín a ruhája,/ Gyöngyös koszorúja.”
A magyar nyelvterületen egyébként – Kerényi György közlése szerint (1982) – három pünkösdülő dallam és szöveg szokásos. A fentiek a palóc vidéken énekelt gyermekdalszerű pünkösdi énekek gazdag változatát igazolják. A szokást errefelé „mavagyonjárás”-nak is nevezték.
Irodalom – forrásmunkák
Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. Budapest, 1989.; Csáky Károly: Hallottátok-e már hírét? Bratislava, 1987.; Ipolyi Arnold: Magyar mitológia. 144-264. In: Az ősi magyar hitvilág. Szerk.: Diószegi Vilmos. Budapest- Bratislava, 1971.;Jókai Mór: Történeti tünemények. Vasárnapi Ujság, 1856. január 6. (1. szám). CD-változat, 1.p.;Manga János: Ipolybalogi néprajzi gyűjtések. Néprajzi Múzeum EA:509.3-6.p.;Marczell Béla: Naptár és néphagyomány. Csallóközi népszokások. Dunaszerdahely, 1997.; Móser Zoltán: Május. Pünkösd hava. Csíkszereda, 1998.; Schoen Arnld: Palóc népdalok (Ipolybalog). Budapest, 1911.;Tátrai Zsuzsanna: Pünkösd, Pünkösdi királynéjárás, Pünkösdi királyság, Pünkösdölés (címszavak). 285-290.p. In.: Ortutay Gyula, főszerk.: Magyar Néprajzi Lexikon 4. Buda
Csáky Károly, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53804,53723,53649,53637,53619,53599,53533,53466″}