Beneš nem elégedett meg a hatalma alá került kisebbségek sanyargatásával és azok életlehetőségeinek fokozatos, de módszeres elsorvasztásával. Beneš a kollektív bűnösségre alapuló végleges megoldás módszerével oldotta meg Csehszlovákiában a nemzetiségi kérdést, a háború utáni gazdasági nehézségeket, és a demokrácia kérdéseit is. A Beneš-dekrétumok, a mai napig is a cseh, és a szlovák jogrendszer teljes mérvű megcsúfolásának példaképe.
Edvard Beneš egyik életrajzírója felteszi a kérdést: hogyan jutott a fényes politikai pályát befutott Edvard Beneš oda, hogy pályafutásának végén, kitoloncoltatta a szudeta-németeket és a felvidéki magyarokat ősi szülőföldjükről. A szudeta-németek több mint hétszáz éve, a magyarok pedig több mint ezer éve élnek a felvidéken. A Beneš-dekrétumok rendelkezései alapján 80,000 magyart telepítettek ki ősi szülőföldjükről, csak azért, mert magyarok voltak. Masaryk és Beneš politikai örökségéhez való hűségének jeléül, a szlovák parlament 2007. szeptember 21-én „megerősítette” a Beneš- dekrétumok érvényességét és sérthetetlenségét. A Cseh köztársasság 2002-ben szintén hozott hasonló rendeleteket.
A jelenlegi írás első része azt igyekszik bizonyítani, hogy a szudeta-németeknek és a felvidéki magyarok jogfosztása, és ősi szülőföldjükről való kitelepítése, kezdettől fogva Masaryk, és Beneš politikájának a céljai közé tartozott. Vagyis, a Masaryk, és Beneš elképzelései alapján megvalósított Csehszlovákiában, a németeknek és a magyaroknak kezdettől fogva nem volt, sem előrelátott helye, sem a demokrácia elveialapjén alapján előrelátott szerepe. Az írás második része, pedig a Beneš-dekrétumok előírásainak szövegét elemzi, és a dekrétumok “megerősítésének” okait vizsgálja.
Azért, mert magyarok voltak
Zbyněk Zeman és Antonín Klínek: „Edvard Beneš élete 1884 – 1948: Csehszlovákia háborúban és békében” c. könyvükben megállapítják, hogy Beneš politikája kizárólag a „világhelyzet” nyújtotta lehetőségek kihasználására, az Osztrák-Magyar Monarchiában kiépült cseh liberális diplomáciai kapcsolatokra, és a pénzen vett (főleg magyarellenes) propagandára épült. Beneš számára, tehát a belpolitika külpolitika volt. A fenti szerzők megállapítják, hogy Benešnek, a “világhelyzetre”, illetve a külső körülmények kihasználására épülő politizálásának az volt az elkerülhetetlen következménye, hogy Beneš a külső körülmények alapján bekövetkezett kedvező helyzeteket a saját tehetségének tulajdonítja, és ennek következtében indokolatlan önbizalomra tesz szert, felelősségérzése, pedig mindinkább csökken. A fentiek következtében Beneš a sikertelenségekért mindig másokat okolja. Az árral való úszás túlkapásai, illetve az előnyös helyzeteknek a mértéken felüli kihasználása, Beneš politikai pályájának szinte minden fordulópontján kimutatható.
Beneš, a karcsú diplomata
A Versailli Szerződést követően, Beneš diplomáciai pályájának tetőfokán állt. A New York Times, 1922. április 16. számában, „A DIPLOMÁCIA ÚJ CSILLAGA – Az ifjú karcsú professzor Közép Európa legkiemelkedőbb államférfia – s Genfben képviselt politikája”3 című egész oldalas, Benešt felmagasztaló írásában tolmácsolja „az áldott tudatlanságban” (blissful ignorance) élő amerikaiak számára Masaryk és Beneš, Európa hosszantartó békéjét biztosítani hivatott „ragyogó” elgondolását:
„Masaryk volt a szellemi ihlető, Beneš professzor, pedig a megvalósításhoz szükséges ész. Ez volt talán a modern történelem legragyogóbb és a legkiválóbban megvalósított politikai gondolata… Az alapeszme a következően foglalható össze: „Európában addig nem lesz tartós béke, és megszakítatlan gazdasági fejlődés, amíg Európa politikai térképe nincs összhangban a természetes térképpel – más szóval mindaddig, amíg nyolcvanmillió ember, a Balti-tengertől az Égei-tengerig, a Bécsi, és a Berlini Kongresszus által gúzsba kötve, ma is idegen elnyomás alatt él…”
Az írás szerzője, Eugene S. Bagger, azonban nem magyarázza meg „az áldott tudatlanságban élő” amerikaiaknak, hogy mit jelen a „természetes térkép”, és ez nyolcvanöt év távlatából a magyarok számára sem világos. A legrosszabbakat feltételezve gondolhatunk csak arra, hogy a „természetes térkép” Masaryk, és Beneš szerint a csehek, és esetleg a szlovákok faji fensőrendűségén alapuló, létüket a térségben biztosító élettérre vonatkozik. A felvidéki magyarok, több mint ezer éve élnek a Felvidéken, a szudétanémetek, pedig szintén több mint nyolcszáz éve élnek a szudéta területeken. A fenti írás szerzője, Eugene S. Bagger. Eugene S. Bagger, az első világháborút követő években, az Amerikai Egyesült Államokban, szervezett formában zajló magyarellenes propaganda roppant összeköttetésekkel rendelkező, és igen termékeny újságírója volt, akinek a „magyar revansizmus”, és „irredentizmus” veszélyét mértéktelenül eltúlzó írásai, a New York Times, a New Republic, a Harper’s Magazine-ban jelentek meg.. Eugene S. Bagger, a saját bevallása szerint, magyar. (Bagger Szekeres Jenő).
A “létező” Csehszlovákia életképességének alapvető ellentmondásai
A versaillesi békekötés folyamatában, Masaryk és Beneš diplomáciai erőfeszítései arra összpontosultak, hogy a békekötő nagyhatalmakat meggyőzzék arról, hogy Európa tartós békéjét, és megszakítatlan gazdasági fejlődés csak a „tiszta” nemzeti alapon megszervezett nemzeti államok biztosíthatják. Az Európa tartós békéjét biztosító, nyugatbarát csehszlovák nemzeti állam fent említett ragyogó eszméjének, azonban ellentmond több olyan “jelentéktelen” tény, amely lehetetlenné tette volna a „tiszta” csehszlovák nemzeti állam gazdasági életképességét:
A szudéta területek képezik Csehszlovákia természetes határait, amelyek nélkül Csehszlovákia csak roppant nehézségek árán biztosíthatja önállóságát. Az eljövendő Csehszlovákia természeti kincsei, és ipari központjai, a bányák, a gyárak a szudéta területeken vannak. A szudéta területeken, azonban több mint nyolcszáz éve szudétanémetek élnek. A Felvidék gazdag termőföldje nélkül Csehszlovákia élelemellátása, tehát politikai önállósága nem biztosítható. (Az élelem fegyver.) A Felvidéken, azonban több mint ezer éve magyarok élnek.
Masaryk, és Beneš államának a valóságban való működőképtelensége a liberális politika alapvető önellentmondásainak következménye. Egy brilliáns eszme, amelybe belerontanak a tények, s emiatt a tényeket, a valóságot kell megváltoztatni. A csehszlovák nemzeti állam ideáljának a fenti „szépséghibáit”, a békekötő nagyhatalmak úgy oldották meg, hogy a szudéta területeket, és a Felvidéket gazdasági okokból Csehszlovákiához csatolták, de elhitették önmagukkal és a világgal, hogy Csehszlovákia a cseh és a szlovák nép nemzeti állama. A Trianoni békediktátum alapján létrejött Csehszlovákia nemzetiségi összetétele 1921-ben a következő volt: csehek 51%, szlovákok 16%, németek 22%, magyarok 5%, ruszinok 4%. A fenti adatokba nincs beleszámítva a Csehszlovákiába került 300. 000 zsidó, és 100. 000 lengyel, sem pedig a romák, és a horvátok.
Csehszlovákia gazdasági életképességét azonban még az a tény is megnehezítette, hogy a Csehszlovákiát Nyugat-Európával összekötő vasúti hálózat, és gazdasági kapcsolatai Ausztrián és Németországon keresztül vezet Nyugat-Európába. A cseh acéliparnak például svéd ércre volt szüksége ahhoz, hogy a gyengébb minőségű cseh eredetű érc minőségét feljavítsa. Svédországba pedig szintén Németországon és Ausztrián keresztül vezet az út. Megdöbbentő, hogy sem Beneš, sem a békekötő nagyhatalmak nem számoltak a fenti kényszerhelyzet hosszú távon való tarthatatlanságával, és a Csehszlovákia megalapításában rejlő háborús veszély valószínűségével.
Az amerikai Time Magazine 1938. június 27-i száma „Optimista” címen hosszú cikket közöl Edvard Benešről és Csehszlovákiáról. A Time Magazine cikke Csehszlovákiát a demokrácia sarkkövének minősíti Kelet-Európában. A cikk a továbbiakban azt tárgyalja, hogy a csehszlovák hadsereg egy esetleges Hitler általi támadás esetén készen áll az ország védelmezésére, s az első német katona, aki átlépi Csehszlovákia határát, egy halott német katona lesz. Beneš abban is bízott, hogy Hitler hadserege a franciákkal való első összecsapás alkalmával összeroppan.
Nem ez történt.
Hitler Németországhoz csatolta Ausztriát, majd egy pillantást vetett Európa térképére, és sakkot adott Csehszlovákiának. Vagyis, nem volt hajlandó utat engedni a cseh áruforgalomnak, sem Németországon, sem pedig Ausztrián keresztül. Ez volt a müncheni krízisnek nevezett prágai krízis. Franciaország felmondta a Csehszlovákiával kötött katonai védelmi szerződést, Anglia, pedig arra hivatkozott, hogy ha franciáknak nem éri meg hadba menni a Beneš agitálásra és kifejezett kérelme alapján megalapított Csehszlovákiáért, akkor az angoloknak sem éri meg. Ez volt a müncheni döntés, amit Csehszlovákia egész területének német megszállása követett. Az erre adott válasz pedig a második világháború kitörése. A tartós békét biztosítani hivatott Csehszlovákia közvetlen okozója lett annak, amit meg kellet volna akadályoznia.
Beneš, mint a végső megoldás híve
A müncheni döntést követően Beneš lemond, és Londonban várja a megfelelő alkalmat, egy új, de most már „tiszta szláv” Csehszlovákia megalapítására. Ebben a légkörben íródtak a Beneš-dekrétumok. Amint láttuk, Beneš teljes egészében félreismerte Hitler hatalmát, és emiatt a háború első szakaszában tétovázó és tehetetlen volt. A sztálingrádi csata után (1943. január), majd a szovjet hadseregnek Kurszknál aratott gzőzelmét követően azonban ismét úgy ítélte meg, hogy a dolgok a javára fordultak. A franciák és az angolok megbánták, hogy Münchenben cserbenhagyták Csehszlovákiát, és ismét megértően viszonyultak Beneš követeléseihez. Beneš ezt a kedvező hátszelet és újonnan helyreállított népszerűségét ismét a saját képességeinek tulajdonítja, s úgy dönt, hogy a zavaros háborús körülményeket kihasználva összhangba hozza Csehszlovákia demográfia térképét annak „természetes térképével, és megszabadul Csehszlovákia nem szláv lakosságától. A felvidéki magyarok háború utáni kilakoltatása a védtelen polgári lakosság ellen elkövetett gyáva cselekedet volt.
Beneš 1945. május 16-án ünnepélyes körülmények között a Szovjetunióból érkezik meg Prágába, és azonnal hozzálát a „nemzeti forradalomnak a gazdasági forradalommal való összhangjának megvalósításához. Vagyis Beneš a szudétanémetek és a magyarok kiűzetése árán igyekszik a gazdaságilag működőképes Csehszlovákiát megteremteni. Csehszlovákia végre szláv állam lesz. A németeket és a magyarokat kitelepíti, s azok elkobzott gazdasági javai szolgáltatják a háború utáni gazdaság beindításához szükséges lendületet. Beneš tervei szerint a németek és a magyarok kitelepítésével létrejön majd a szociáldemokrácia működését biztosító egyöntetű, csehszlovák érzelmű szavazótábor. Beneš nem elégedett meg a hatalma alá került kisebbségek sanyargatásával és azok életlehetőségeinek fokozatos, de módszeres elsorvasztásával. Ezért a kollektív bűnösségre alapuló végleges megoldás módszerével oldotta meg Csehszlovákiában a nemzetiségi kérdést, a háború utáni gazdasági nehézségeket, és a jövendő demokrácia kérdéseit is. A Beneš-dekrétumok a mai napig is a cseh és a szlovák jogrendszer teljes mérvű megcsúfolásának példaképe, azok végrehajtása pedig a védtelen polgári lakosság ellen elkövetett gyáva cselekedet.
Beneš és a bomba
A potsdami konferencia 1945. július 15-től augusztus 2-ig tartott, s annak közvetlen célja a második világháború utáni Németország helyzetének rendezése volt. Truman amerikai elnök közvetlenül a potsdami konferencia megnyitását követően értesül arról, hogy az amerikai atombomba robbantási kísérlete (1945. július 16.) sikeres volt. Ennek tudatában Truman előnyösebb helyzetben érezte magát és keményebben lépett fel a Szovjetunióval szemben.
Az atombomba tényleges használatát követően (1945. augusztus 6.) kétségtelenné vált az atomfegyverek birtoklásának előnye. Vagyis, megkezdődött az atomkorszak, és már érzhető volt a hidegháború előszele, de Beneš nagy elfoglaltságában arról nem vett tudomást .
A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti viszony 1946-ban már teljesen megromlott. Churchill 1946 februárjában mondta el híres „Vasfüggöny” beszédét. Ugyanabban az időben lépett hivatalosan életbe a „Policy of Containment” (A feltartóztatás politikája) elnevezésű Truman Doktrína. A „feltartóztatás”, természetesen, a kommunizmus feltartóztatásra vonatkozott. Az ár teljes egészében Beneš ellen fordult, de ő ezt – átmeneti sikereinek közepette – nem vette tudomásul. Beneš ebben a válságos időszakban minden erejét és befolyását arra összpontosította, hogy a németek és a magyarok kitelepítéséhez a nagyhatalmak beleegyezését megnyerje. Ezen a helyen szükséges megjegyezni, hogy a felvidéki magyarok kitelepítését a Potsdami konferencia hivatalos záródokumentuma sem közvetlenül, sem közvetve nem írta elő.
Beneš a háború utáni Csehszlovákiát egy, a Kelet és a Nyugat között összekötő szerepet játszó, szociáldemokrata „tiszta” szláv nemzeti államnak képzelte el. Tehát, mindennek egyszerre. Benešnek mindehhez csak arra jutott ideje, hogy a szudétanémeteket teljes egészében és a felvidéki magyarok tetemes részét kiűzze ősi szülőföldjéről.
Beneš a Szovjetunió és a Nyugat közötti viszonynak ebben a válságos időszakában teljes egészében félreismerte a Szovjetuniót, és a Nyugat közötti ellentét mibenlétét és súlyát, de különösen azt, hogy mi a tét. Abban reménykedett, hogy Csehszlovákia hidat képezhet majd a háború utáni európai politikában. Sztálint azonban 1945-ben már jobban érdekelte az atombomba előállítása, mint a Beneš által ajánlott Kelet és Nyugat között hidat képező Csehszlovákia.
Az atombomba előállításához megfelelő tudásra, pénzre és urániumra van szükség. A Szovjetunió már 1945-ben tudtára adta Csehszlovákiának, hogy katonai célokból igényt tart a jáchymovi uránbányákra, és ennek érdekében egy felettébb titkos szerződést íratott alá Csehszlovákiával. Zeman könyve minden eddigi forrásnál meggyőzőbben bizonyítja, hogy a csehszlovák uránbányák feletti kizárólagos rendelkezés jogának biztosítása milyen fontos tényező volt Csehszlovákia történelmében. Zeman szerint, a csehszlovák uránbányák feletti teljes szovjet ellenőrzés fontossága önmagában is elegendő ok volt arra, hogy Csehszlovákiát a keleti blokk államainak sorába állítsa. Beneš képtelen volt felfogni, hogy a Szovjetunió számára a csehszlovák urán nem képezheti a kicsinyes alkudozások tárgyát. Amikor Beneš a második világháború utáni cseh ipar és kereskedelem önállóságáról kezdett beszélni, és megemlítette Csehszlovákiának a saját uránbányái felett való rendelkezés jogát, Sztálin azt mondta: Sakk! Matt! A Szovjetunió kormányválságot erőszakolt ki Csehszlovákiában, és Benešt 1948 februárjában végérvényesen félreállították. Beneš 1948. szeptember 3-án meghalt. A Beneš-dekrétumoknak a magyarok jogfosztására és kitelepítésére vonatkozó rendelkezéseit megszüntették. Jó lett volna azt hinni, hogy örök időkre. Nem ez történt.
II. A Beneš-dekrétumok megerősítése – Európa szégyene
A Beneš-dekrétumok megerősítése mamár nem a dekrétumok előírásainak a végrehajtására vonatkozik, hiszen kétszer ugyanazokat az embereket tényelegesen kiűzni ősi szülőföldjükről lehetetlen. A Beneš-dekrétumok megerősítése ma a kollektív bűnösség elve mellett való további elkötelezettséget jelenti.
Edvard Beneš, egyik 1942-ben írott, utolsó akaratának és végrendeletének szánt okiratában a következőket írja: „Legyetek hűek Masaryk és az én politikámhoz, és minden jó lesz.” Masaryk és Beneš politikai örökségéhez való hűségének jeléül a szlovák parlament 2007. szeptember 21-én „megerősítette” a Beneš- dekrétumok érvényességét és sérthetetlenségét. A Cseh Köztársasság 2002-ben szintén hozott hasonló rendeleteket.
A Beneš-dekrétumok a törvényesség intézményének teljes mérvű megcsúfolása.
Az „eredeti” dekrétumokat Beneš 1945-ben, szabad földön, Londonban fogalmazta meg, s azokat a (csak cseh és szlovák képviselőkből összetevődő) Cseh Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács 1946-ban megerősítette. A Cseh Köztársaság pedig ezeket a „megerősített” rendelkezéseket 2002-ben ismét „megerősítette.” A jelenlegi szlovák parlament 2007. szeptember 20-i határozata pedig már Csehszlovákia és a Cseh Köztársaság által is megerősített rendelkezéseket „erősíti.” Amíg az „eredeti” Beneš- dekrétumok megvalósításához egyetlen nagyhatalom sem adta meg kifejezett beleegyezését, a Beneš-dekrétumok „megerősítése” ma az Európai Unió hivatalos beleegyezésével történik.
Ma általánosan elfogadott az a vélemény, és ezt a csehek sem tagadják, hogy a Beneš-dekrétumok megerősítése elsősorban az áldozatokat megillető kárpótlási követelések elutasítását hivatott biztosítani.
A kollektív bűnösségre alapuló Beneš-dekrétumok végrehajtási rendelete alapján a felvidéki magyarok, több mint ezer év verejtékes munkájuk jutalmául, a következőket vihették magukkal: 10 kg liszt, 3 kg hüvelyes, 1 kg mák, 20 kg krumpli, 5 kg zöldség vagy lekvár, 1 kg zsír, 2 kg füstölt hús, korlátozás nélkül baromfi. Tilos volt elvinni lovat, marhát, disznót. Bútorokat és ruhákat lehetett vinni, de szerszámot, tűzhelyet és kályhát nem. A háború utáni idők zűrzavarában és mostoha körülményei között végrehajtott rendeletek külön lehetőségeket szolgáltattak a magyarok elleni egyéni bosszúra, iiígységen alapuló feljelentésekre, és a vágrehajtó szervek túlkapásaira.
A cseh és a szlovák kormányok fölényes és cinikus magatartása ebben a kérdésben arra utal, hogy az ár, illetve a „világhelyzet” ismét kedvez a cseh és a szlovák vezetőknek, különben nem azonosulnának Benešnek, a kollektív bűnösségre épülő, hatvan évvel ezelőtti dekrétumaival. A szlovák kormánynak a Beneš-dekrétumokat „megerősítő” határozatát igazoló érvek egyik csoportja arra vonatkozik, hogy a Beneš-dekrétumok rendelkezései nem a kollektív bűnösség elvére épülnek. (A magyarokat és a szudétanémeteket azért toloncolták ki Csehszlovákiából, mert árulók és kollabránsok voltak.)
A fenti érvek egyik alcsoportja szerint viszont a szlovák kormánynak a Beneš-dekrétumokat “megerősítő” határozata eltávolította az eredeti dekrétumokból a kollektív bűnösség elvére épülő részleteket. Különös azonban, hogy ezekben a vitákban a Beneš által megfogalmazott eredeti rendelkezések szövegét, vagy a „megerősített” határozatokat, sem a cseh, sem a szlovák politikusok, történészek, vagy szakemberek soha nem idézik. Vajon miért? Azért, mert a Beneš-dekrétumok szövege a kollektív bűnösség, a nyers kapzsiság megnyilvánulásának párját ritkító és elrettentő példája.
A következőkben vizsgáljuk meg a Beneš-dekrétumok ide vonatkozó előírásainak szövegrészleteit:
Az 1945. május 19. Dekrétum bevezetőjében a következőket olvassuk:
„A Köztársasági Elnök 1945. május 19. Dekrétuma a megszállás időszakában kötött adásvételi szerződések érvénytelenségéről, és a németek, a magyarok, az árulók, és kollaboránsok, és bizonyos egyesületek, és szervetek vagyonának államosításáról…”
A fenti szöveg felsoroló jellegű, és külön csoportban említi a magyarokat, a németeket, és külön csoportban az árulókat, és kollaboránsokat. Beneš fenti dekrétuma a magyarokat és a németeket tehát nem mint árulókat és kollaboránsokat nevezi meg, hanem faj, illetve eredet alapján sorolja fel.
A fenti törvény IX Adalékának 3. Paragrafusa szeri az államosítás azokra vonatkozik, akikre az állam nem támaszkodhat. A IX. Adalék 4. Paragrafusa így hangzik:
„A természetes személyek, akikre az állam nem támaszkodhat a következők:
a német, és magyar nemzetiségű egyének,
azok a személyek és szervezetek, akik a Csehszlovák Köztársaság ellen tevékenykedtek, akik az ilyen tevékenységeket kezdeményezték, vagy azokat tudatosan támogatták.
A IX. Adalék 6. paragrafusa szerint:
„Magyar, és német nemzetiségűeknek minősülnek azok, akik az 1929-es népszámlálást követően, bármely népszámláláskor németnek vagy magyarnak vallották magukat. Németeknek, és magyaroknak minősülnek azok is, akik németeket, és magyarokat tömörítő nemzeti csoportnak, szervezetnek, vagy politikai pártnak a tagjai voltak”.
A fenti rendelkezés alapján a jogilag önálló akarattal nem rendelkező, s a szülői gyámság alatt lévő kiskorúakat is büntetik, mert szüleik magyarnak vallották magukat. A magyar műkedvelő színtársulatok, olvasókörök, és tánccsoportok tagsága is elegendő volt ok volt a vagyonelkobzásra és a kitelepítésre. A Beneš-dekrétumok durván sértik személyi felelősség elvét, mely szerint “egyetlen személy sem büntethető olyan kihágásért, amelye nem ő személyesen követett el.
A XII. Adalék 2 paragrafusa szerint:
„Azok a személyek, akikre a rendelkezések vonatkoznak, de akik bizonyítani tudják, hogy soha nem követtek el semmit a cseh és a szlovák nép ellen, vagy tevékenyen résztvettek az ország felszabadításáért folyó küzdelemben, vagy pedig bántódás érte őket a nemzetiszocilalista önkényuralom részéről, azok megtarthatják csehszlovák állampolgárságukat.”
Az ártatlanság bizonyításának terhe a barbár kor világát idézi. Az ártatlanság feltételezésének civilizációs elve alapján minden személy ártatlan, amíg annak felelősségét a vádló be nem bizonyítja. A bizonyítás terhe tehát nem a vádlott, hanem a vádló kötelessége.
A Beneš-dekrétumok csak a magyarokat és németeket kötelezték arra, hogy lojalitásukat igazolják egy olyan papíron létező állam iránt, amelynek kormánya öt éven át Londonban székelt. A dekrétumok nem határozzák meg, hogy mi az, amit Csehszlovákiában minden egyes magyar, beleértve a kiskorúakat, öregeket is, elmulasztott megtenni. A Csehszlovákiához csatolt magyarok azt sem értették, és a mai napig is felfoghatatlan, hogy mit keresnek a magyarok a szláv testvériség (pánszlávizmus) eszménye alapján megalakult Csehszlovákiában.
Kelet-Európa második világháború utáni végleges sorsa szempontjából, beleértve Csehszlovákiát is, az ilyen, vagy olyan lojalitásnak különben sem volt semmi értelme, mert a végén Lengyelország, amelynek a szövetséges hatalmak közül a negyedik legnagyobb hadserege volt, és a végsőkig tevékenyen harcolt a szövetségesek oldalán, a háború után ugyanúgy a Szovjetunió fennhatósága alá került, mint Magyarország és Szlovákia, melyeknek hadseregei a náci Németország oldalán harcoltak.
A Beneš-dekrétumok „megerősítőinek” szószólói azzal érvelnek, hogy az eredeti Beneš-dekrétumokból kiiktatták a kollektív bűnösségre vonatkozó részeket. A kollektív bűnösség elve, azonban nem a Beneš-dekrétumok részleteiben van, hanem a dekrétumok alapját képezi. Ha azokból kihagyjuk a magyarok a németek és a magyarok nemzetiségi alapon történő bűnösökké nyilvánítását, valamint az ártatlanság bizonyításának az áldozatokra háruló terhét, és a nemzeti hovatartozás alapján történő vagyonelkobzást, akkor ezekre külön rendelkezésekre nincs szükség, mert az ellenséggel közreműködők és az árulók felelősségre vonását az alkotmány és az ország törvényei a személyes felelősség alapján különben is szavatolják. Nincs tehát az az emberi furfang, ügyvédi fifika, pénzen vásárolt nemzetközi összeköttetés, amely a Beneš-dekrétumokból a kollektív bűnösség elvét eltávolíthatná. Ez csak a dekrétumok teljes hatályon kívül helyezésével érhető el.
A Beneš-dekrétumok és Európa
Az Európai Unió jogi szakértőinek véleménye szerint a Beneš- dekrétumok nem jelentenek akadályt a Cseh Köztársaságnak az Európai Unióba való felvételéhez. A Cseh Köztársaság és Szlovákia közötti jogfolytonosság következtében, a fenti szakvélemény Szlovákiára is vonatkozik. Az Európai Uniónak a Beneš- dekrétumokról szóló jogi szakvéleménye 2002-ben keletkezett, de annak magyar nyelvű változata a mai napig sem olvasható az Európai Parlament hivatalos honlapján. Olvasható viszont többek között cseh, szlovák, és másik tizenegy európai nyelven. Ennyit talán a nyelvek egyenlőségének az európai eszményéről, és Magyarország európai parlamenti képviselőinek nemzeti öntudatáról.
A fenti jogászi szakvélemény szerint a Beneš-dekrétumok a cseh jogrendszer részét képezik, azok régi dolgok, és azok rendelkezéseit „nem mai szemmel kell nézni.” A fenti szakvélemény továbbá megállapítja, hogy a Beneš-dekrétumoknak a jelenre vonatkozólag nincs hatásuk. A fenti szakvéleménynek azzal a megállapításával kapcsolatban, mely szerint a kollektív bűnösségen alapuló rendelkezések egy állam jogrendszerének részét képezik, a jogállam elvének a megcsúfolását jelenti. A Beneš-dekrétumok alapján a magyarokat többek között csupán azért telepítették ki, mert az ország érvényben lévő népszámlálási törvénye által megengedett lehetőségekkel élve magyaroknak vallották magukat. Ez vonatkozott a kiskorúakra és a saját akaratával nem rendelkező, gyámság alatt lévő személyekre is.
Az Európai Unió jogászai szerint a Beneš-dekrétumok régen íródtak, és azokat “nem mai szemmel kell nézni.” Ez az állítás viszont ellentmond maguknak a szakjogászoknak azzal a véleményével, mely szerint a dekrétumok a cseh jogrendszer szerves részét képezik. A „nem mai szemmel kell azt nézni” szakvéleménnyel kapcsolatban felmerül, a második világháború időszakában más népek ellen alkalmazott hasonló rendelkezések érvényességének kérdése is, amelyeket azóta érvénytelenekké nyilvánítottak, és az áldozatok megkapták a megfelelő kártérítést. Ismét a méltó és méltatlan áldozatok kérdésével találjuk magunkat szemben, és Európában a magyarok továbbra is méltatlan áldozatoknak számítanak. A szakvélemény második fő érve szerint a Beneš- dekrétumoknak ma már nincs hatásuk. Ha a szakbizottság véleménye alapján, a Beneš-dekrétumoknak nincs hatása, akkor hogyan lehetséges azokat a fenti szakvélemény ellenére többszörösen „megerősíteni?” Hacsak: Most már érti? Sajó: Most már nem! Ha, mindez nem lenne ilyen lesújtóan szomorú a magyarokra nézve, akkor ez a tárgykör a történelmi bohózatok műfajába tartozna.
Különleges, hogy az Európai Unió elfogadja a magyarokat érintő kollektív bűnösségre alapozott dokumentumok érvényességét, de következetesen, és messzemenően elzárkózik a határon túli magyar nemzeti közösségek kollektív jogainak elismerésétől. Az Európai Unió határozott formában megtagadja a határon túli magyarok demokratikus közösségalkotásának a jogát – az önrendelkezési jogot. Az Európai Unió ténylegesen az anyanyelv használatának a jogát sem biztosítja. Az Európai Uniónak a tájnyelvekre és kisebbségi nyelvek védelmezéséről szóló dokumentuma, a “European Charter of Regional and Minority Languages” Hivatalos Magyarázatának. 3. paragrafusa szerint, a helyi&és kisebbségi nyelvek védelme, nem a kisebbségek jogai alapján védelmezi az egyes nyelveket, hanem „kulturális alapon.” A Magyarázat továbbá kihangsúlyozza, hogy az európai kisebbségi nyelveket védelmező dokumentum alapján nem keletkeznek sem egyéni, sem kollektív jogok A szóban forgó európai nyelvvédelmi dokumentum tehát csak egy plakát. Arról nem is beszélve, hogy mi a helyi és a kisebbségi nyelvek ellenkezője Európában? Nagyhatalmi nyelvek? Felsőbb rangú nyelvek? A nyelveknek ez a rangsorolása a tizenkilencedik századbeli nyelvi imperializmus kirívó példája.
A Beneš-dekrétumok „megerősítése” és ismét a bomba
Amint azt már említettük, nyilvánvaló, hogy a Beneš-dekrétumok „megerősítésére” az áldozatokat megillető kártérítés megtagadásának jogi lehetőségét szolgálja. Felmerül azonban a kérdés, miért éppen most kerül sor a Beneš-dekrétumok „megerősítésére”? A Masaryk és Beneš szellemében politizáló szlovák és cseh vezetők magabiztossága és önteltsége, valamint az Európai Unió szolgalelkűsége arra utal, hogy a Cseh Köztársaság, és Szlovákia is, ismét roppant fontos a nagyhatalmak számára. A cseh és a szlovák vezetők ismét úsznak az árral. A „kedvező ár”, a hátszél, azonban csak a cseh és a szlovák vezetők megítélése szerint kedvező. A cseh és a szlovák vezetők ma egy roppant veszélyes, világméretű katasztrófa lehetőségét rejtegető helyzetből igyekeznek kisszerű és önző előnyöket kovácsolni.
A következőkben vizsgáljuk meg a Cseh Köztársaság és Szlovákia jószerencséjének forrásait. Az Amerikai Egyesült Államok megszegte, és ezzel felmondta az 1972. óta érvényben lévő Ballisztikus Lövedékek Szabályozására Vonatkozó Egyezményt. (Anti-Ballistic Missile Treaty), amely túlélte az (első) hidegháború viszontagságait, és a Szovjetunió megszűnését is. Az Amerikai Egyesült Államok új védelmi rendszert épít ki Európában. Ezek a rakétabázisok Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban épülnek. Az amerikai védelmi rendszer kiépítése ma a legnagyobb zsírosbödön a világon. Vagyis, annyi pénz áll rendelkezésére, amennyire csak szükség van – csak nem mindenki számára. Szlovákiában, ennek ellenére, továbbra is nagy a munkanélküliség. A Magyar Nemzet 2007. november 6. jelentése szerint: „Prága ingyen kívánja az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani azt a területet, amelyen felépülhetne a tervezett amerikai radarállomás Csehországban.”
A fentiek alapján az is feltételezhető, hogy ha esetleg Prága nem ingyen adná a radarállomások felépítéséhez szükséges területeket, akkor az Amerikai Egyesült Államok rábírhatnák Prágát a Beneš- dekrétumok károsultjainak a kártalanítására. Prága számára tehát ez az amerikaiaknak nyújtott ajándék, a szudetanémetek és a felvidéki magyarokat megillető kárpótlás körüli alkudozás eredménye. Fejpénz.
Az Amerikai Egyesült Államok rendelkezésére bocsátott “ingyen” cseh földterületekért a cseh vezetők azt tesznek a Beneš-dekrétumokkal, amit akarnak. Az Európai Parlament pedig az amerikai rakétaállomások fontossága miatt készségesen eleget tesz a cseh vezetők minden kívánságának. A kiújult fegyverkezési verseny közepette az uránnak ismét meghatározó fontossága van. A volt csehszlovák uránbányák egy része ma Szlovákiában van (Kuriskova), és a szlovák kormány tárt karokkal fogadja az uránbányákat feltáró és üzemeltető nemzetközi befektetőket.
A jelenlegi szlovák vezetők a rendszer működéséhez szükséges pénzt az ország kiárusításának jutalékából és nemzetközi nagyvállalatok juttatásaiból fedezik, a belső politikai támogatottságot pedig továbbra is a magyargyűlöletre építik. A jelenlegi szlovák vezetők az urán kelendőségének köszönhetően ismét úsznak az árral, és a jószerencséjüket a maguk rátermettségének tulajdonítják, és ismét elvetik a sulykot: „Megerősítik” a kollektív bűnösség elvére épülő Beneš-dekrétumokat. Az ország kiárusításából származó juttatások azonban csak a rendszer működtetésére és a vezető réteg eltartására elegendőek. Szlovákiában a munkanélküliség továbbra is növekszik. Mi a teendő? A magyarok a hibásak, mert támadnak bennünket a beneši dekrétumok „megerősítése miatt. A szlovák – beneši belpolitika ismét a külpolitika. (Lásd: Keresztes Lajos: Miért „fontosak” a Beneš-dekrétumok, MN.2007.09.23.)
Ha az Amerikai Egyesült Államok rakétafegyvereket szándékozik telepíteni a Cseh Köztársaság területére, és szüksége van a szlovák uránra, akkor az Európai Unió „szakjogászai” mindenben igazat adnak a Cseh Köztársaságnak és Szlovákiának. Szlovákia tehát ismét úszik az árral. A Cseh Köztársaság belpolitikája ismét a külpolitika, jelenleg éppen az Amerikai Egyesült Államok oldalán. A Cseh Köztársaság kormánya a közelmúltban nemmel szavazott az Egyesült Nemzeteknek azon a határozatára, amely felhívja a figyelmet az urán katonai célokra való használatának növekvő veszélyére, illetve az uránnak katonai célokra való korlátozására. 122 állam közül mindössze hat állam szavazott a fenti ENSZ-határozat ellen, beleértve a Cseh Köztársaságot is.
Szlovákia uránbányái az Amerikai Egyesült Államok uránbánya- tulajdonosainak a kezében vannak , Szlovákia azonban teljes egészében az orosz olajra és földgázra támaszkodik. Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke Londonban úgy nyilatkozott, hogy az oroszokkal való viszonyt Szlovákia kizárólag a gazdasági együttműködésre korlátozza. Vagyis, Szlovákia az amerikaiaknak adja el az Oroszország ellen irányított atomlövedékekhez szükséges uránt, de teljes egészében az orosz olajra és földgázra támaszkodik. Szlovákia jelenlegi miniszterelnökének kijelentése felettébb emlékeztet Beneš két urat szolgáló, illetve két szék között a pad alatt típusú politikájához. Mi történik, ha Oroszország a küszöbön lévő „hidegháborút” szó szerint értelmezi, és elzárja a gázcsapot?
A határon túli magyarok többszörösen megtapasztalták, hogy amikor az utódállamokban a dolgok rosszra fordulnak, akkor a magyarokat okolják. Ne feledjük, ami egyszer megtörtént, máskor is megtörténhetik. Ma azonban ez a veszélyes, Kelet-Nyugat közötti játék, nem csak a felvidéki magyarok megmaradását veszélyezteti.
Kaslik Péter, barikad.hu
