A minap számoltam be róla, hogyan ünnepeltük meg a magyar kultúra napját Kassán, a helyi Csemadok-szervezetnek köszönhetően. Röviden megemlékeztem arról is, hogy dr. Fodor Áron magyar nyelvi lektor (Magyar Nyelv és Kultúra Intézete, Nemzeti Kisebbségek Nyelve és Kultúrája Központ, Eperjesi Egyetem) előadást tartott Nyelv és lélek: miért érték a magyar? címmel.
Mivel ez az előadás nagyon fontos gondolatokat fogalmazott meg, szükségesnek éreztem, hogy bővebben ismertessem, mert sok balhiedelmet cáfol, ami miatt számos szülő gyermekét nem anyanyelvén taníttatja, s így tudtán kívül árt neki és közösségünknek. Nem adja tovább azt, amit ránk bíztak a századok: anyanyelvünket és annak kincseit. Sőt, elidegeníti tőlük.
Amikor magyarul beszélünk – kezdte az előadó –, ritkán gondolunk bele, mit is jelent valójában ez a nyelv. Hiszen anyanyelvként természetesen hat: beleszületünk, használjuk, gondolkodunk rajta, vitatkozunk és érzelmeket fejezünk ki vele. Éppen ezért hajlamosak vagyunk adottnak tekinteni.
A magyar nyelv azonban nem csupán kommunikációs eszköz, hanem gondolkodásmód, kulturális tapasztalat és közösségi önazonosság hordozója is.
Ezért fontos a magyar nyelv tanulása anyanyelvként! A szülők egy része úgy véli, gyermekük az anyanyelvet otthon elsajátítja, nosza, az óvoda után írassuk szlovák iskolába. De ennek a téves véleménynek Fodor ellentmondott. Nem beszélve róla, hogy így csak a konyhanyelv szintjén sajátítjuk azt el! Vagyis csonkán. Ez pedig torzítja a gyermekeinket. Kizárja őket a kultúránkból is.
Hallgassuk csak Fodort! A magyar nyelvet anyanyelvként nem azért tanuljuk az iskolában, mert ne tudnánk beszélni rajta, hanem azért, hogy megértsük, hogyan működik.
Az anyanyelvi oktatás segít tudatosítani mindazt, amit ösztönösen használunk: a jelentésárnyalatokat, a hangsúly szerepét, a szórend hatását, a nyelvi döntések következményeit.
Aki jobban érti a saját nyelvét, az pontosabban gondolkodik, árnyaltabban fogalmaz, és tudatosabban vesz részt a közösségi párbeszédben.
Az anyanyelv tanulása egyben önismereti folyamat is. Miközben megtanuljuk, hogyan működik a magyar nyelv, abba is betekintést nyerünk, hogyan gondolkodunk, hogyan fejezünk ki érzelmeket, és hogyan kapcsolódunk másokhoz ezen a nyelven.
Kockáztassuk meg ezzel kapcsolatosan azt a véleményünket, hogy aki magyarul gondolkozik, abban olyan összefüggések, felismerések is megfogalmazódhatnak, amit egy másik nyelven való gondolkodás nem feltétlenül biztosít. Gondoljunk csak világhírű tudósainkra!
Fodor szerint, a magyar nyelv már legkorábbi írott emlékei idején is funkcionális, közösségi és érzelmek kifejezésére alkalmas nyelv volt.
A Halotti beszéd vagy az Ómagyar Mária-siralom nem puszta fordítások, hanem a hallgatósághoz igazított megszólítások. Ez arra utal, hogy a magyar nyelv nem későn „kapcsolódott be” az európai műveltségbe, hanem már a középkorban is sajátos, önálló kommunikációs rendszerként működött.
A későbbi századokban ez a gondolat tovább erősödött. A reformáció idején az anyanyelvűség pedagógiai és kulturális alapelvvé vált. Bessenyei György szerint „minden nemzet a maga nyelvén lett tudós”, Csokonai pedig a magyar nyelvet az érzelmek és a szabadság közegének tekintette. Márai Sándor számára – különösen emigrációban – az anyanyelv már nemcsak kulturális, hanem egzisztenciális kérdéssé vált: „Nincs más haza, csak az anyanyelv.”
Hogyan látja a magyar nyelvet egy külföldi?
Amikor egy külföldi elkezd magyarul tanulni, nagyon hamar azzal szembesül, hogy ez a nyelv másképp működik, mint azok, amelyeket addig ismert. Nemcsak abban az értelemben „más”, hogy kevés a felismerhető, rokon szó, hanem abban is, hogy más kérdéseket tesz fel a beszélőnek.
Sok tanuló első tapasztalata az, hogy a magyar nyelv nem hagyja homályban a viszonyokat. Egy egyszerűnek tűnő szó – például ház – önmagában ritkán elég. Szinte azonnal felmerül a kérdés: hol van? hová? honnan? meddig? A magyar nyelv ezt nem külön szavakkal, hanem toldalékokkal fejezi ki, ami a külföldi számára kezdetben szokatlan. Úgy érzi, mintha a szavak „állandó mozgásban lennének”, és soha nem lennének teljesen készen.
Hasonló élményt jelent számára a magánhangzó-harmónia. Eleinte sokan úgy érzik, mintha a toldalékok önkényesen változnának: házban, de kertben; asztalhoz, de székhez. Később azonban gyakran elmondják, hogy egy idő után „érezni kezdték”, mi hangzik jól. Ez az élmény különösen beszédes:
a magyar nyelv nemcsak szabályokat kér számon, hanem hallásra, ritmusra, nyelvi érzékenységre nevel.
Kifejezetten nehéznek bizonyul a határozott és határozatlan ragozás rendszere. Sok nyelvben az ige alakja független attól, hogy a tárgy mennyire ismert vagy konkrét. A magyarban viszont az ige „tudja”, miről beszélünk: nem mindegy, hogy olvasok egy könyvet vagy olvasom a könyvet. A külföldi tanulók számára ez azért különösen nehéz, mert itt nem pusztán nyelvtani formát kell megtanulniuk, hanem a beszélő viszonyulását is.
A szórend is gyakran okoz meglepetést. Sokan eleinte azt hiszik, hogy a magyar szórend teljesen szabad, majd hamar rájönnek, hogy ez csak látszat. Valójában a magyar szórend nagyon is következetes: mindig azt emeli az ige elé, amit a beszélő az adott pillanatban fontosnak tart. A tanulók így szembesülnek azzal, hogy a magyar nyelvben a mondat nemcsak „elmond”, hanem irányítja a figyelmet.
Összességében a külföldi azt látja, hogy
a magyar nyelv nem engedi meg a felszínességet.
Újra és újra döntések elé állítja a beszélőt: pontosítani kell, árnyalni kell, állást kell foglalni. Sokak számára ez eleinte fárasztó, később azonban éppen ezt kezdik értéknek tekinteni.
Végül összefoglalta, mit árul el mindez a magyar nyelvről
A külföldiek tapasztalatai világosan rámutatnak arra, hogy a magyar nyelv nem tárgyakat, hanem viszonyokat rendszerez. A nyelvtani rendszer nem elszigetelt elemekkel dolgozik, hanem kapcsolatokkal: térbeli, időbeli, logikai és emberi viszonyokat jelöl rendkívüli részletességgel.
A magyar nyelv emellett állandó döntésre kényszeríti a beszélőt. Nem elég „csinálni” valamit: tudnunk kell, hogy egyszeri vagy folyamatos cselekvésről van-e szó, befejezettről vagy nyitottról, ismert dologról vagy új információról. Ezek a döntések nemcsak nyelvtaniak, hanem gondolkodásbeliek is. A magyar nyelvhasználat felelősséget feltételez: a beszélő felel azért, hogy mit és hogyan nevez meg.
A szórend működése azt is megmutatja, hogy a magyar nyelv mélyen kommunikatív szemléletű. Nem egy előre rögzített mondatszerkezetet követ, hanem a beszédhelyzethez igazodik. A hangsúly, a fókusz, a kiemelés mindig a beszélő szándékát tükrözi. Ez azt jelenti, hogy a nyelv nem semleges közvetítő, hanem aktív résztvevője az emberi kapcsolatoknak.
Fontos az is, hogy a magyar nyelv erősen kontextusérzékeny. Sok mindent nem mondunk ki, mégis értjük egymást: elmaradhat az alany, elhagyhatók a névmások, implicit maradhatnak viszonyok. Ez feltételezi a másik ember figyelembevételét és egy közös kulturális tudást. A magyar nyelv abból indul ki, hogy a beszélők „egy világban vannak”, és nem kell mindent betűről betűre kimondani.
Mindezek alapján nem pusztán eszköz, hanem világkép. Egy olyan szemlélet lenyomata, amelyben a pontosság és az árnyaltság érték, a jelentés közös felelősség, a nyelv pedig kapcsolatot teremt ember és ember között. Amikor ezt a nyelvet használjuk – akár tudatosan, akár ösztönösen –, nemcsak beszélünk, hanem egy sajátos gondolkodási és kulturális hagyományt is továbbviszünk.
Miért érték a magyar nyelv?
A magyar nyelv értéke nem abban rejlik, hogy könnyű vagy „hasznos” lenne gazdasági értelemben. Érték azért, mert sajátos és pótolhatatlan. Egy olyan nyelv, amely nem leegyszerűsít, hanem árnyal; nem elnagyol, hanem pontosít; nem eltávolít, hanem kapcsolatba hoz.
Érték azért is, mert történetet hordoz: évszázadok gondolkodását, tapasztalatát, érzelmeit. És érték azért, mert közösséget teremt. Nemcsak beszélni tanít, hanem gondolkodni és együtt gondolkodni is.
Fodor mondanivalója egyértelmű. Aki gyermekei számára nem biztosítja ezt az anyanyelvével kapcsolatos sokoldalú tudást, megcsonkítja azt, sőt kiközösíti gyermekeit. Ezért aktuális Sütő András követelése: Engedjétek gyermekeinkhez jönni a szavakat!
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
