Az MKP zselízi alapszervezete határozatban foglalt állást, hogy a jelenleg is hivatalában lévő polgármestert, Juhász Andrást támogatja a november 10-én esedékes önkormányzati választáson. „Tekintettel, hogy nem állítottunk saját …
Felvidék.ma
-
-
A reprezentatív kiadványt, amely a MTA és a magyar kormány együttműködésében jelent meg – elsőként a négy kötetre tervezett sorozatból – a Magyar Tudományos Akadémia székházában mutatták be …
-
Egy csodás eseményen vehettek részt szeptember 27-én azok, akik Gútára látogattak, az ottani Tündérkert óvodába. A legmagyarabb város óvodája a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újult meg, az intézmény …
-
A Kuciak-gyilkossággal gyanúsított személyeket tartóztatott le csütörtökön hajnalban a NAKA bűnügyi ügynökség Gútán. Sajtóértesülések szerint a hajnal óta húzódó razzia során a rendőrség házkutatást is tartott a helyszínen. …
-
Magyar fiatalokkal telt meg az ősi Mária-kegyhely, az egykor pálos szerzetesek által lakott, Pozsonyhoz közeli Máriavölgy szeptember 22-én, szombaton, az ott megtartott ifjúsági találkozón. A Pozsonyi Magyar Katolikus …
-
Magyar fiatalokkal telt meg az ősi Mária-kegyhely, az egykor pálos szerzetesek által lakott, Pozsonyhoz közeli Máriavölgy szeptember 22-én, szombaton, az ott megtartott ifjúsági találkozón. Pálinkás András és Vician …
-
A szilicei magyar tanítási nyelvű óvoda új környezetben várta a 2018/2019-es tanév apróságait, akik elsőként toppanhattak be az óvoda megújult helyiségeibe. Szilicén az óvoda költségvetése ugyancsak szűkös. A százéves …
-
Negyven év hosszú idő egy ember életében is, hát még egy csoport tevékenységében, melyben eltérő felfogású, jellemű emberek működnek együtt. Aki átélte, csak az tudja igazán, mennyire szép …
-
Kitekintő
Prága cáfolja, hogy állampolgárságot akar adni a kárpátaljai volt csehszlovák állampolgároknak
Cáfolta a cseh külügyminisztérium Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzójának kedden elhangzott kijelentését, miszerint Csehország egyszerűsített eljárásban cseh állampolgárságot tervez adni a kárpátaljai volt csehszlovák állampolgároknak. „Félrevezető, és a valóságnak …
-
Vasárnap a hazai pályán 3:2-es, bravúros győzelemmel záruló Nagyszombat elleni mérkőzés után, szerdán a Bellus otthonában hozta a kötelező sikert a DAC csapata. Bár a mérkőzés nem éppen …