Október elején, a Kassai Békemaraton előtt tartják Kassán a Fehér Éjszakát, mely idén október 4-ére esett. Az idei ünnepség kurátora Zuzana Pacáková volt, aki egy tizenhét főből álló …
Archívum – jegyzet – kommentár
-
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Pozsonyi útjáról kérdezték Szijjártó Péter minisztert az Országgyűlésben
Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője, a párt nemzetpolitikai szakpolitikusa kérdést intézett hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterhez az Országgyűlésben.
-
Nem fenékig tejfel egyedüli polgármesterjelöltnek lenni. Bárdos Gábor Somorja polgármestere, aki a Magyar Közösség Pártjának jelöltjeként készül újrázni, úgy fogalmaz: van egy érdekes mellékíze annak, hogy a városban …
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Novák Tamás: Aki nem ismeri a múltját, az nem tud jövőképet sem teremteni
Az október elején zajló két napos cigány tudományos konferencián Novák Tamás alpolgármester képviselte Észak-Komárom Önkormányzatát. Mint mondta, már 20 éve foglalkozik a holokauszt témájával, mégsem tudatosította sokáig, hogy …
-
A messziről jött embernek talány a párkányi lakosság választói magatartása. Amikor ugyanis az országos parlamenti választások eredményét nézi az ember a kiszínezett tárképen, nem győz csodálkozni, hogy a …
-
Az idei Fábry Zoltán Közéleti Napok egyik eseménye a szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium felhívása, amely a hazai magyar tanintézmények vezetőit és tanulóit szólítja meg.
-
Koreai falut vett Zsolnának a kormány. Nem akármilyen hozomány ez az adófizetők zsebéből. Zsolna költségvetése megmenekül. De utánanéz-e valaki annak is, miért van szükség erre az adományra?
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Pasternák Antal: „Az idei emlékév a múltra való emlékezés mellett elsősorban a jelennek és a jövőnek szól”
A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság 23. Nemzetközi Tudományos Konferenciáján Pasternák Antal A Komáromi Zsidó Hitközség nevében köszöntötte az emlékezőket a Holokauszt jubileumi 70. évfordulóján. Mint mondta, ez …
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Szíjjártó: Van számos forró téma Szlovákia és Magyarország viszonyában
Pozsonyba látogatott kedden, október 7-én Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. Találkozott Robert Fico szlovák kormányfővel, megbeszélést folytatott Miroslav Lajčák külügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel, valamint ellátogat az MKP pozsonyi székházába. …
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Berényi József: Az 1848/49-es történések is mutatják: „magunknak kell kivívni a helyünket!”
Az aradi vértanúk emléknapjának előestéjén Ógyallán az MKP szervezésében tartott rendezvényen bemutatták A költő visszatér című rockoperát. Ünnepi beszédet mondott Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.