A Pozsonyi Magyar Galéria Hommage a Esterházy János festmény-, szobor – és grafikai gyűjteménye kiállításának a megnyitójára került sor március 13-án a komáromi Limes Galériában.
Archívum – kultúra
-
-
A Strasbourg által kezdeményezett Animaliter Nemzetközi Illusztrációs Program, amelynek fő témája az állatábrázolás, munkacíme pedig „Beszélő állatok” mindössze két évig tart s abban összesen 9 európai város vesz …
-
Az eddigi legnagyobb közös szlovák-magyar képzőművészeti kiállítás nyílt Dunacsúnban „A tolerancia művészete címmel”. A tárlatnyitón vehette át Gerard Meulensteen, a múzeum tulajdonosa a Pro Cultura Hungarica emlékplakettet.
-
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 161. évfordulóján az ünnephez méltó megemlékezésre került sor Nagyszelmencben.
-
A pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szeretettel vár minden táncolni vágyó fiatalt a tánckarába, tagfelvételre, amelyre március 16-án, 18.00 órától kerül sor Pozsonyban, a Szőttes próbatermében (Május 1. tér 12, a …
-
A Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás szervezésében 2009. március 13-án a volt katona templomban, a mai Limes Galériában nyílt meg a Pozsonyi Magyar Galéria által összeállított és tavaly …
-
Élőben jelentkezik az állami megemlékezésekről március 15-én az MTV, a Széchenyi- és Kossuth-díjak átadását felvételről közvetíti. A szabadságharc 161. évfordulóján több új műsort indít a televízió, a forradalmi …
-
Életének 82. évében szerdán elhunyt Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező. A tanú rendezője, aki összesen 32 nagyjátékfilmet készített, még 80. születésnapját is új filmmel ünnepelte.Ez év januárjában vette át …
-
Bacsó Péternek, a magyar filmművészet egyik legnagyobb alakjának elvesztése pótolhatatlan veszteséget jelent az egész nemzet számára – írta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdán elhunyt Kossuth-díjas alkotóra emlékezve.
-
Ján Slabý parlamenti képviselő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) Kassa megyei elnöke fasizmus propagálásáért feljelentést kíván tenni a kassai Thália színház ellen.

