Egy fiatalember felrohant a színpadra pénteken este a Komáromban rendezett Tankcsapda együttes koncertjén, s ott felöklelte a zenekar szólógitárosát, Molnár Leventét, azaz Cseresznyét.
Archívum – kultúra
-
-
Zökkenőmentesen, jó időben kedves fogadtatás és sok néző jelenlétében mutatkoztak be szlovákiai magyar gyermekszínjátszók, énekesek, zenei együttesek.
-
Ma van a Magyar Fotográfia Napja, amelyet immár hatodik alkalommal ünnepelnek. Az idén három ország több mint 60 településén várják kiállításokkal és szakmai rendezvényekkel a fotográfusokat és a …
-
Szeptember 2-tól megváltozik a Szlovák Televízió magyar nyelvű híreinek közvetítési időpontja. Debnár Klára főszerkesztőtől megtudtuk, hogy a hírek szeptember 2-án 17.20-kor hallhatók, ismétlésük pedig 2.05-kor.
-
A fesztivál vasárnap esti programja a Teátrumban – Gárdonyi Géza: A bor / falusi történet sok zenével/. A népszínmű sajátosan magyar színpadi műfaj, a szabadságharcot megelőző forrongó, lelkes évek …
-
A Kisebbségekért-díj egyik idei szlovákiai kitüntetettje Németh Ilona, Dunaszerdahelyen élő képzőművész, aki úgy viseli magyarságát Szlovákiában, mint azt, hogy nőnek született: elfogadja, és természetesnek tartja.
-
Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg augusztus 24-30. között Esztergomban a Liszt Hetet. Az egyhetes koncertsorozat keretében Liszt Ferenc és kortársainak művei csendülnek majd fel Esztergom több helyszínén – tájékoztattak …
-
Adjon az Isten szerencsét…” címmel koncertet tartanak ma a dunaszerdahelyi Vermes-villában este 19:00 órától. Közreműködik: Kulcsár Béla, harmonikaművész és a győri Barangoló együttes. A koncertre a városi Szent …
-
Auguszus 20-a alkalmából két magyar tévécsatorna is műsorára tűzte az István, a király rockoperát. Az M1-en az új szereposztású előadás (ahogy szetember 6-án Komáromban is lesz) tekinthető meg …
-
Szerdán, augusztus 20-án rendezik meg Pozsonyban a Kisebbségi Fesztivált, melyen több nemzetiség képviselteti magát táncban, énekben egyéb fellépésekben.