Mintegy ezer ember gyűlt össze Kassán, a Fő utcán november 28-án azon a tiltakozó akción, amelyen a korrupció ellen tüntettek az emberek.
Archívum – Politika
-
-
Itt az újabb botrány, a védelmi minisztérium versenypályázat nélkül kötött szerződést a csehországi uhersky brodi fegyvergyárral, tájékoztat a Sme napilap november 28-ai száma. (Frissítve!)
-
Az SDKÚ-DS november 27-ei elnökségi ülése után Viliam Novotný bejelentette, hogy elhagyja a pártot . A sajtót Ľudovít Kaník tájékoztatta a hírről. (Frissítve!)
-
Juraj Miškov független képviselő megvalósítja az álmát, és Szlovák Polgári Koalíció (SKOK) néven új pártot alapít.
-
Kilépett a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) Richard Sulík pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS). Előbb maga a pártelnök-EP-képviselő hagyta el a liberális tömörülés EP-frakcióját, s most a …
-
A hagyományostól eltérő módon Andrej Kiska köztársasági elnök beszéde nyitotta meg a parlament 44. ülésének második napját.
-
Utcára vonultak megint a Robert Fico kormányával elégedetlenkedők. Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Felkelés terén néhány ezer fős tüntető tömeg gyűlt össze, egyesek szerint a számuk 5000 főt is …
-
(Frissítve!) A szlovák parlament ma délután titkos szavazással Peter Pellegrinit választotta meg házelnöknek. Miroslav Číž pedig alelnök lett, közölte a TASR hírügynökség.
-
Archívum - Politika
Žitňanská: Paška fékezte a törvénymódosítást, hogy ne kelljen bevallania a vagyonát
Pavol Paška, a parlament volt elnöke Lucie Žitňanská (Most-Híd) ellenzéki képviselő szerint fékezte az összeférhetetlenségi törvény módosítását, hogy ne kelljen valamennyi vagyonát bevallania.
-
Archívum - Politika
Állásfoglalást várnak az ellenzéki képviselők a kormányfőtől Paška cégével kapcsolatban
A rra kérik az ellenzéki képviselők Robert Fico kormányfőt, foglaljon állást Pavol Paška (Smer-SD) Komed kft. nevű cégével kapcsolatban, amely véleményük szerint piszkos pénzek mosására szolgál.