AUTÓK – Vas Gyula rovata
A „hármas” BMW immár a hatodik generációjánál tart, és még soha nem változott annyit, mint most. A szedán hibrid változatával együtt négytagú az új család; mi ezek közül …
AUTÓK – Vas Gyula rovata
A „hármas” BMW immár a hatodik generációjánál tart, és még soha nem változott annyit, mint most. A szedán hibrid változatával együtt négytagú az új család; mi ezek közül …
A 9. generációs Honda Civic már kétszer is járt nálunk tesztelésen, két különböző motorral. Hogy harmadszor is elhoztuk, az – természetesen – egy újabb motornak köszönhető.
Ezt az autót 18 (!) évvel ezelőtt mutatta be a Honda, és szinte azonnal világsiker lett. Pedig sokáig csak benzinmotorral kínálták… Viszont az is igaz, hogy akkor még …
Ha valaki a nyolcvanas években azt mondja, hogy egy Dacia-modell sikertörténet lesz, alighanem rövid úton elmegyógyintézetbe csukták volna illetőt.
„Ha a magamfajta autóítész kap tesztelésre egy 200 lóerős autót, örül, hogy jó hete lesz. Ha háromszáz lóerőset – piros betűvel jegyzi be a naptárába, és még jobban …
Szabadidő-autókat ma már csaknem mindenki gyárt, de sokan úgyszólván csak tegnap kezdték. A Chevrolet viszont – 80 évvel ezelőtt; a ma is létező Suburban első nemzedéke ugyanis 1933-ban …
Első önkéntelen reakcióm ez volt: gyönyörű. A második: Mi ez egyáltalán? Kupé? Szedán? Nos, a kérdésekre hadd feleljen maga a gyártó, amely szerint „a CLA az A-osztály kupés …
A negyedik generációs Clio jelenleg vitathatatlanul a legdinamikusabb formájú kisautó a piacon. Úgyhogy alighanem mindenki azt gondolta: ezt kombi karosszériával csak elrontani lehet.
Amikor néhány komolyabb terepes márka úgy döntött, hogy elkészíti második vonalbeli összkerekesét is, kettő emelkedett ki az átlagból: a Nissan X-Trail és a Mitsubishi Outlander.
A japán márka kiskocsiját még 1999-ben mutatták be, és rögtön elnyerte az Év autója címet. A mostani már a 3. generáció, amely egyes ítészek szerint „érett pofával, férfias …
Kapcsolat: info@felvidek.ma