A Napunk kérdéseire válaszolt Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, aki Facebook-bejegyzésében is közzétette az interjú főbb állításait, kérdésekre adott válaszait. A párt elnöke a Gyimesi Györgyre vonatkozó …
Itt és Most
-
-
Az üzemanyagárak a fogyasztók számára a 15. héten érezhetően csökkentek. A legjelentősebb csökkenés a benzin árában volt tapasztalható, amely a március közepi szinten maradt. A legolcsóbban a gázolajat …
-
Tavaly a szlovák államháztartás hiánya kevesebb mint 7 milliárd eurót, azaz a bruttó hazai termék (GDP) 5,27%-át tette ki. A teljes államadósság a GDP 59,3%-ára nőtt – közölte …
-
Szerdán elfogadta a parlament a civil szervezetekről szóló törvény módosítását. A javaslatot az SNS nyújtotta be. A jogszabály több változást is hoz – például átláthatósági jelentés készítésére és …
-
A civil szervezetekről szóló törvény elfogadásával szerdán befejeződött a parlament 33. ülésszaka, a fennmaradó programpontokat átsorolták a május 27-én kezdődő ülésszakra. Az ellenzék tiltakozott ez ellen, követelte, hogy …
-
Amint arról korábban beszámoltunk, Nacsa Lőrinc, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a mai napon, április 16-án az Ung-vidékre látogatott. A nagykaposi Magyar Közösségi Ház udvarán tartott sajtótájékoztatót …
-
Szlovákia növelni akarja a kőolajimportot Horvátországon keresztül, ebben a két ország stratégiai partner – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő szerdán Zágrábban. Fico egynapos hivatalos látogatásra érkezett a …
-
A törvényhozás harmadik olvasatban tárgyalja azt a törvénycsomagot, amely jelentős változásokat hozna a nonprofit szervezetek működésében. A javaslat több szálon fut, az érintett szereplők pedig – köztük sok …
-
Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára április 16-án a felvidéki Nagykaposra látogatott, ahol hivatalos programja keretében sajtótájékoztatót tartott a Nemzetpolitikai Államtitkárság külhoni ifjúsági szervezeteknek szóló pályázati kiírása, a Jövő Nemzedéke Program részleteiről. …
-
Rudolf Huliak (független), a parlamenten kívüli Národná koalícia elnöke, idegenforgalmi és sportminiszter a legfőbb ügyész életjáradékát is szeretné megvitatni a koalíciós tanács ülésén. Elmondta, Peter Pellegrini államfő álláspontja …