Környezettudatosabb lesz a Kormányhivatal. Az intézmény működtetése által keletkezett környezeti terhek csökkentésének szándékáról Eduard Heger (OĽANO) kormányfő tájékoztatott a közösségi oldalán. Mint elmondta, a szakértőkkel arról egyeztetnek, miként …
Itt és Most
-
-
További 2,2 millió eurót fordítanak Ferenc pápa szlovákiai látogatásának biztosítására. Ezt a javaslatot a kormány szerdán hagyta jóvá. A javaslatban az áll, hogy több elkerülhetetlen kiadásra derült fény …
-
Továbbra is érvényes a koalíciós szerződés – jelentette ki Igor Matovič, az OĽANO elnöke a Za ľudí hat képviselőjének távozását követően, akik az SaS-frakciójában folytatják parlamenti tevékenységüket. „A …
-
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott megbeszélést folytatott Forró Krisztiánnal az MKP (Magyar Közösség Pártja), Sólymos László, a Híd (MOST-HÍD) és Mózes Szabolcs, az Összefogás elnökével, amelynek lényege a kisebbségi …
-
A Za ľudí Mária Kolíkovát támogató parlamenti képviselői átlépnek az SaS-be. A Za ľudí parlamenti frakciója ezáltal megszűnik, mivel nincs elegendő képviselője a további működéshez. Hat képviselő távozik, …
-
A határokat már biztosan nem fogják lezárni, mint 2020 márciusában. A megoldást a lakosság minél nagyobb arányú átoltottsága jelenti. Ebben egyezett meg a szlovák és a cseh kormányfő, …
-
Dobroslav T. volt főügyész 2008 és 2009 között találkozni akart Robert Fico (Smer-SD) volt miniszterelnökkel. Sikerült is találkoznia vele a kormányhivatalban, ahol lejátszott neki egy hangfelvételt. Ezt Jaromír …
-
Az oktatási minisztérium nem tiltotta meg a sítanfolyamokat, csupán azt javasolta az iskolaigazgatóknak, fontolják meg a szervezésüket, tekintettel az előre kiszámíthatatlan járványhelyzetre – közölte a TASR-rel a tárca …
-
A gabona árának rekordokat döntő drágulása és annak kezdődő hiánya lényegesen megnövelte a pékek, cukrászok és tésztagyártók költségeit, aminek következtében bejelentették, tarthatatlannak ítélik azokat az aktuális árakat, melyekért …
-
Dobroslav Trnka volt főügyész elutasította, hogy vádalkut kössön és bűnösnek vallja magát a Pozsony I. Járásbíróság előtt, ahol a Gorilla-ügyben vádlottként hallgatták ki. Nyilatkozott a Különleges Ügyészi Hivatal …