A szakorvosi beutalók kiállítását a járvány miatt egy időre szüneteltették, most viszont, a helyzet javulásával ismét szükség lesz rá. Az utóbbi nyolc hónapban a szakorvoshoz vezető utunkat nem …
Itt és Most
-
-
Szlovákia lakossága június 13-ig, azaz vasárnapig kapcsolódhat be a népszámlálásba. Mint ahogy a népszámlálási szóvivő, Jasmína Stauder felhívta a figyelmet, az adott dátumot követően már nem lehet részt …
-
A Dôvera egészségbiztosító jövő héten megkezdi a 2020-as évi elszámolások kézbesítését ügyfelei számára, az Union pedig valamivel később, ugyancsak június folyamán adja postára az elszámolásokat, közölte a SITA …
-
A járványügyi óvintézkedések fokozatos enyhítése életünk számos területén jelent nyitás. A feloldott korlátozások eredményeként újra lehet kihelyezett véradásokat is szervezni. Ez jelentős előrelépés a véradományozók és a Szlovák …
-
Itt és Most
Mától a beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között
Szijjártó Péter azt írta: sokat tárgyalt az elmúlt hetekben szlovák kollégáival, hogy minél előbb tegyék lehetővé a beoltott emberek számára a szabad utazást egymás országaiba, s hogy „újra …
-
Június elején a Hlas-SD párt nyerné a parlamenti választásokat 22,5 százalékkal. Az egyes pártok preferenciáit felmérő közvélemény-kutatás szerint a második helyen a Smer-SD végezne 14,8, a harmadikon pedig …
-
Az elmúlt hét hónapot tekintve áprilisban halt meg a legkevesebb ember Szlovákiában. A leggyakoribb halálok már nem a COVID-19 betegség volt. A 65 és 74 év közöttiek körében …
-
Egyelőre korai arról dönteni, hogyan fog működni a későbbiekben a COVID-automata, hiszen még mindig sok a sárga és a narancssárga színnel jelölt járás, és vannak még rózsaszínűek is. …
-
Az SaS párt tiszteletben tartja Zuzana Čaputová államfő hétfői döntését, miszerint Samuel Vlčant nevezi ki a földművelésügyi minisztérium élére. A párt állásfoglalását Ondrej Šprlák szóvivő bocsátotta a TASR …
-
Ján Mičovský lemondásának sorsa az államfő kezében van, Zuzana Čaputovának kell eldöntenie, mihez kezd a már benyújtott lemondólevéllel. Az mit sem változtat a helyzeten, hogy Mičovský visszavonta a …