Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, a nemzetközi atomcsendszerződésről rendezett konferencián, amelyet helyi idő szerint …
Kitekintő
-
-
Az Otthon Segítünk Alapítvány idén is várja a lelkes, aktív külhoni szülőket vagy nagyszülőket, akik szívesen csatlakoznának a segítők csapatához, hogy az önkéntes koordinátori képzés által részt vehessenek …
-
A román szenátus szerdán megszavazta a vadászati törvény módosítását, amely egy ötéves időszakra lehetővé tenné a barnamedvék vadászatát bizonyos időszakokban. A szavazattöbbséggel – ellenszavazat nélkül, 13 tartózkodás mellett …
-
Szlovákia először járul hozzá a Zöld Klíma Alaphoz. Az alap kulcsfontosságú globális eszköz, amely a fejlődő országokat segíti az éghajlatváltozás következményeihez való alkalmazkodásban.
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök hivatalos programja mellett nem hivatalos találkozón vett részt New Yorkban Kersti Kaljulaid észt, és Sauli Niinistö finn államfővel.
-
Tarnóczi Jakab Shakespeare-hősei időnként dalra fakadnak, időnként kikelnek magukból, s narancsokat préselnek szét indulataikat ezzel is a néző tudomására hozva, de elsősorban ízig-vérig ma is az idegsejtjeinkbe beleégő …
-
Mérkőzésenként kétszáz határon túli magyar Fradi szurkoló juthat fél áron jegyhez az FTC hazai Európa Liga találkozóira. Jelentkezni e-mailben lehet.
-
Külhoni magyarok elnevezéssel új honlapot indított a kormány, a felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életét és az anyaország értük …
-
Az Európai Unió tagországai közül az összes állami kiadást tekintve 2017-ben Magyarországon volt a legmagasabb a sportra és a rekreációra szánt kormányzati ráfordítás aránya.
-
Kinga elmondta, hogy 2015 óta a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás szervezésében öt országból utaznak Felvidékre magyar gyermekek nyaranta – többnyire hátrányos helyzetű fiatalok – egy-egy hétre táborozni. A …