A 19 esztendős Vas Kata Blanka negyedik helyen végzett a hegyikerékpárosok női versenyében, amelyben hármas svájci siker született. A három szakágban jeleskedő ötkarikás újonc Vas kiváló rajtja után …
Magazin
-
-
Az ENSZ pedofíliáról szóló, július elején nyilvánosságra hozott jelentése szerint jelentősen megnőtt az online pedofil tevékenységek száma az elmúlt időszakban – írja a V4NA. Július 9-én hozták nyilvánosságra …
-
Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét, és a triplázással sporttörténelmi tettet hajtott végre. …
-
Magazin
Az agrártárca az afrikai sertéspestis miatt a vaddisznóállomány alapos megritkítását irányozta elő
A Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma nagyszabású megelőző akciót készít elő a hazai sertéstelepek és háztáji tenyészetek afrikai sertéspestistől történő megvédése érdekében. Az agrártárca ennek keretén belül …
-
Az idén augusztus 7-én és 8-án a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával, hagyományteremtő szándékkal megvalósuló Falka Napok célja, hogy megismertesse a nagyragadozókat és élőhelyeiket a magyar és szlovák látogatókkal, …
-
Új sütemény született a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére: Karl Zsolt cukrászmester pozsonyi tésztába csomagolt gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült édessége nyerte a Magyar Cukrász Ipartestület pályázatát – közölte a …
-
Tetőzik a Duna Pozsony környékén – tájékoztatott a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). 15 órakor a folyó vízállása Dévénynél (Devín) 681 centiméter volt, a főváros központjában pedig 725 centiméter. …
-
Két és fél métert is emelkedhet a Duna vízszintje – írja a TASR az imeteo.sk weboldalra hivatkozva. Közlésük szerint a Németországból és Ausztriából érkező árhullám már Pozsonynál is …
-
A legkeletibb régiókat kivéve szombaton (július 17.) Szlovákia szinte egész területén előfordulhat jégeső és zivatar – tájékoztatott honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ), és elsőfokú figyelmeztetést adott ki, …
-
Az ország keleti részén csütörtökön, július 15-én is előfordulhat hevesebb felhőszakadás. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) riasztást adott ki. Szerda estig másodfokú figyelmeztetés volt érvényben a zivatarok miatt …