Nem akármilyen izgalmakat élhettek át a füleki szurkolók, akik az utolsó pillanatig várhattak a kedvenceik győztes találatára, amely végül tizenegyesből esett. Döntetlent hozott a losonciak és rimaszombatiak rangadója, …
Régió
-
-
Az Ipoly Menti Találkozások olyan egyedülálló kezdeményezés, mely nem csupán a kultúrára helyezi a hangsúlyt, hanem az emberi kapcsolatok megteremtésére is, a nemzeteken átívelő kapcsolatokkal egyetemben
-
A Csemadok Losonci Alapszervezete, a Kármán József Alapiskola és Óvoda, valamint annak szülői szövetsége, a Ringató, a Pitypang Polgári Társulás, a Phoenix Lutetia Polgári Társulás és a Csiribiri …
-
A komáromi kórházat üzemeltető Agel csoport a napokban jelentette be, hogy komplex onkológiai központot létesít Komáromban. Első lépésben egy világszínvonalú, térségünkben újdonságnak számító, rendkívül korszerű új CT-szimulátorral ellátott …
-
Május 25-én került sor a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának szervezésében a Mikszáth Kálmánról való megemlékezésre. Az eseménysorozat első állomása Nagykürtös volt, ahol az evangélikus templomnál helyezték el a …
-
A Bocskai Keresztény Társaság és Magyarország Kassai Főkonzulátusa főszervezésében valósult meg május 25-én, a Gondolatok az emberi jogokról című közéleti est a kassai MaJel Rovás Központban. A rendezvénysorozat …
-
Az idei Múzeumok és Galériák Éjszakája rendezvénysorozatba Szlovákia-szerte mintegy száz intézmény kapcsolódott be, Galántán május 19-én három helyszínen zajlottak a programok. A reneszánsz kastélyban Pavol Blažek alkotásai mellett …
-
A szép számban összegyűlt közönség előtt ifjú zongoristák mutatkoztak be, majd Dusík István, pelsőci származású zongoraművész adott koncertet. Az ifjú művészpedagógussal a koncertet követően beszélgettünk, aki aktívan 20 …
-
Újra mutatja az időt a zselízi Szent Jakab-plébániatemplom tornya. A templomot még 1945-ben robbantotta fel egy visszavonuló német hadosztály, így vele pusztult a toronyóra is. Az ötvenes években …
-
A FEMIT május 22-én, kedden szervezte meg az éves konferenciáját a komáromi Duna Menti Múzeum dísztermében, amely idén az Ép testben ép lélek mottó jegyében zajlott. A konferencián …