A somorjai kosaras lányok két utolsó meccsükön végre győzni tudtak. Azért írom, hogy végre, mivel az előző tíz bajnoki mérkőzésükön egyaránt vereséget szenvedtek. Egészen pontosan még október 7-én …
Régió
-
-
Tegnap az ország legkeletibb végében Tiszacsernyőn járt Érsek Árpád közlekedési miniszter, hogy terepszemlét tartson. Megállapította, hogy szükség van a munkakörülmények javítására és ennek érdekében, utasítására, a Szlovák Államvasutak …
-
Mikszáth különösen ragaszkodott Szklabonyához és környékéhez. A mikszáthi írásművészet a szülőföldből ered.
-
A Muzslai Önkormányzat az évfordulók apropóján felújíttatta azt a háborús emlékművet, melyet a kilecvenes évek elején állíttatott a község. A kőbe dolgozott bronz csodaszarvast és turulmadarat is ábrázoló …
-
A királyfiakarcsai székhelyű Petőfi Baráti Társulás (PBT) immár tizenhat esztendeje a csallóközi Karcsák – azaz tizenkét máig létező, Árpád-kori csallóközi magyar „bokor-falu” – közösségeinek hagyomány- és kultúraőrző szervezete. …
-
Szomorú hír jelent meg január 14-én Somorja város hivatalos oldalán: az STK neveltje, Horváth Csaba befejezte profi pályafutását, s ez azt jelenti, hogy tavasszal már nem lép pályára …
-
Somorja városa az elmúlt három évben komoly fejlesztéseken és felújításokon ment keresztül, de a 2018-as évben várhatóan még több nagyobb jelentőségű, a lakosság kényelmét szolgáló beruházás valósul majd …
-
A két civilszervezet tagjai úgy döntöttek, kell még egy esélyt adni a régió fiatalságának. Magyarnak és romának egyaránt. Igazi sikertörténet az övék.
-
Három tanúságtevő érkezett az előadásra, akik bemutatták az Anonim Alkoholisták Amerikai Egyesült Államokban alapított, világszerte elterjedt szervezetének működését, megosztották életük történetét, az alkohollal való küzdelmeiket és az AA …
-
Minden évben más-más település önkormányzata vállalja a társrendező szerepét. A közös emlékezés 32 helységet érint. Tavaly Párkányban, idén Szőgyénben jövőre Muzslán emlékeznek.