A goriziai Verdi Színház kétszázötven éves múltra tekint vissza. Az észak-olaszországi határváros központjában álló épületet a történelem nem igazán kímélte, 1779-ben leégett, a Nagy Háború alatt is súlyos …
kultúra
-
-
Május 8-án a Csemadok Szenci Területi Választmánya is megtartotta területi konferenciáját. A járásban a Csemadok alapszervezetei 2024. december 15. és 2025. március 31-e között tartották meg évzáró taggyűléseiket. A …
-
Erősen kötődik a Felvidékhez is a budapesti Szépművészeti Múzeum július második feléig látható időszaki tárlata. Az MS mester és kora című kiállítás a késő középkori magyarországi művészet legjelentősebb …
-
A Csemadok, a legnagyobb társadalmi és kulturális szervezetünk még tavaly decemberben kezdte meg az Országos Tanács által elfogadott elvek szerint a taggyűléseket lebonyolítani március végéig. Ezek után a …
-
A Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében május 8-án, 16 órától nyílik meg Budapesten az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumkertjében Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítása. A …
-
A Bátorkeszi Nyugdíjasklub és Szabóné Jozefík Edit szervezésében került sor a Bözsi néni hagyatéka című legújabb könyvének bemutatójára a kultúrház presszójában. Szabó Edit, Bátorkeszi első szabadon választott polgármestere, …
-
A színpadon való szereplés általában vonzza az embereket. Érdekes lehet belebújni más ember bőrébe, s úgy viselkedni, beszélni, cselekedni, ahogy azt a rendező elképzelte. A színjátszásról Felsőszeliben sok …
-
Rendhagyó alkalomra gyülekeztek az újságírók a Budapesti Operettszínházban: a Hófehérke című táncjátékpróbával összekötött sajtótájékoztatóját tartották. A szakmai találkozóra nagyon sok kolléga volt kíváncsi, nem véletlenül, a mű korábban …
-
A most figyelmet kapott Demény, Zoboralja, Ipoly mente és Tarcafő régiók nemzetiségi és vallási összetétele eltérő, ennek megfelelően minden térség kialakította a saját, jellegzetes mintáit és elnevezéseit is …
-
A második részben a művész kinti munkájába pillanthatunk be, s terveibe is beavatja az olvasót. Az interjú végén a magánélete is szóba kerül. Egy nagy múltú zenekarnak került …