A lévai Reviczky Házban tartotta a szokásos hónapeleji találkozóját a Lévai Magyar Asszonyok Ligája február 2-án.
Reviczky Társulás
-
-
A Lévai Magyar Asszonyok Ligája már ötödik alkalommal rendezte meg vidám műsoros farsangi teadélutánját január 22-én.
-
Különleges előadásnak adott otthont a lévai Revicky ház január 12-én.
-
Az ipolybalogi Szent Korona Kórus újévi szakrális hangversenyével indította el idei műsorsorozatát a lévai Reviczky Társulás.
-
Végéhez ért immáron hagyományosnak nevezhető karácsonyi könnyvvásár a lévai Reviczky Házban december 12-én.
-
A Lévai Művészeti Alapiskola növendékeinek Zenés karácsony című komolyzenei koncertjére került sor a lévai Reviczky Házban.
-
November 5-én volt pontosan 200 éve, hogy Léván megnyitotta kapuit a tanulóifjúság előtt Léva város első középiskolája, a Lévai Piarista Gimnázium.
-
Hivatalosan is kezdetét vette az ötödik alkalommal megrendezett karácsonyi könyvvásár a Reviczky Házban november 29-én, vasárnap kora este.
-
A lévai Reviczky Társulás Zenei szakosztálya szervezésében Ürge László: Emlékezzünk a „Csárdáskirálynő” – világhírű operett bemutatására az esemény 100. évfordulóján című előadása hangzott el november 18-án a Reviczky …
-
A Reviczky Társulás, a Lévai Magyar Asszonyok Ligája, a Lévai Szent László Kör és a VIA Nova ICS közös szervezésében harmadik ízben rendezték meg a Szüreti batyubált november …

