A Reviczky Társulás Helytörténeti Szakosztályának vezetője és a Lévai Szent László Kör elnöke, Müller Péter az 1740-ben Léván született Pállya Istvánról emlékezett meg őszi rendezvénysorozat első helytörténeti előadásán …
Reviczky Társulás
-
-
Végéhez ért a Reviczky Társulás által megszervezett magyar nyelvtanfolyam első évada. A kezdő csoport szorgos résztvevői a társulás székházában már át is vették okleveleiket.
-
A lévai Reviczky Házban is szerveztek rendezvényt lévai magyarok a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A Pozsonyi Magyar Galéria „Hommage Esterházy” című kiállításának ünnepélyes megnyitójára június 5-én került sor.
-
Csáky Károly, ipolysági etnográfus, író látogatott el a Reviczky Társulás Irodalmi Szakosztályának felkérésére a lévai Reviczky Házba május 29-én, hogy a honti régió (s így a lévai járás …
-
Több sikeres ausztriai és szlovákiai fellépés után Léván a Reviczky Házban adott komolyzenei koncertet a Belcanto Duo.
-
Kerek évfordulót ünnepeltek április 9-én a lévai Reviczky Házban, lévén napra pontosan 160 éve született a Reviczky Társulás névadója, Reviczky Gyula költő.
-
Az első negyedév utolsó rendezvényeként a magyarországi Pótszék Színház Székelységek című darabjára invitálta a Reviczky Társulás közönségét a lévai magyar házba március 27-én.
-
A Rákóczi Szövetség Elnöksége döntésének értelmében az idén a Reviczky Társulás elnöksége és tagsága kapta az egyik Esterházy Emlékérmet. Beszámolónk ITT olvasható>. A laudációt, melyet alább teszünk közzé, …
-
Idén is támogathatja adója két (három) százalékával a lévai Reviczky Társulás tevékenységét.
-
Szerintem
Horváthné Kmoskó Mária: Megérdemelten kapja a Reviczky Társulás az Esterházy János-emlékérmet
A lévai székhelyű Reviczky Társulás tisztújító közgyűlésén díszvendégként jelen volt Horváthné Kmoskó Mária, a Rákóczi Szövetség mellett működő Esterházy János Emlékbizottság vezetőségi tagja. A közgyűlésen jelentette be, hogy …