Sztakó Zsolt jegyzetei a Morda aljáról

Mikulás előestéje van,

Az őszt úgy kezdtem meg, hogy az öreg iskolába jártam, ahol egy teremben négy osztályt tanított Nyúl tanító úr. Ő vezetett be minket az írás, olvasás, számolás titkos …

Anyu falfehér arccal ül a padon, és hallgatja, ahogy bent a vizsgálóban üvöltök, hogy zeng tőle az egész folyosó.

Focizunk. Engem mindig a kapuba állítanak. Egyrészt, mert én vagyok a legfiatalabb a pályán lévő gyerekek közül, így aztán a kapuban a helyem.

Megállíthatatlanul forgok a saját tengelyem körül, pontosabban, nem is én forgok, hanem egy külső erő forgat, pörget. Olyan érzés, mintha körhintán ülnék. Habár, nem szeretek körhintára ülni, mert …

Szemerkél az eső, aztán, mintha meggondolná magát, eláll, én azonban nem a rakodópart alsó kövén ülök, és nem figyelem elmélyülten a Duna hullámait, hanem a kapun lépünk ki. …

A múltkor megígértem, hogy részletesebben is írni fogok Tibi bátyámról, aki anyunak volt az unokatestvére.

2004-ben, 11 éve jelent meg első kisregényem az „1552″, amely két fiatal viszontagságain keresztül mutatja be a török 1552-es felső-magyarországi hadjáratát.

Gáborral viszont azóta is tartjuk a kapcsolatot, a közösségi hálón keresztül, így tudtam meg azt is, hogy minden nyáron népzenei tábort szervez Szlovákia magyarlakta vidékein, amibe már én …

Nem véletlenül választottam ennek a bejegyzésnek a Móricz regény címét, de a család az én életemben az egyik legfontosabb dolog. Éppen ezért a szélesebb család, a rokonság is …