Minden jó, ha a vége jó: a dolgok pillanatnyi állása szerint talán mégsem kizárólag szlovák rendőrök szórakoztak a Hedvignek „becézett” bábuval; nem ők eresztettek bele sorozatokat valamelyik lőtéren, és nem ők nézték rongylabdának a fejét. Rendőr „csak” videózta a jelenetet.
Ha úgy vesszük, lehetett volna ennél rémesebb is a végkifejlet. Már ha valóban annyi történt, amennyit most Pozsony elismer. Csakhogy a Nyitrán bántalmazott – azóta kismamává lett – magyar diáklány esete annyi irracionális, csavaros fordulatot vett már az elmúlt másfél évben, hogy az ember semmilyen állítást sem tud készpénznek venni; mindig él a gyanúperrel, hogy az adott ügyben valami nagyon nem stimmel. Ráadásul az idő múlásával nemhogy oszlana a homály, inkább mintha minden csak még kuszábbá válna. A lőtéri rongyfocizás képei – akárkik voltak is a Police feliratú mezekben pályára lépett játékosok – ezért sokkolhattak Szlovákiában, nálunk is. Leszámítva a Fico-kormányt, amely láthatóan különösebb emóciók nélkül szemléli a történéseket, bár igaz, a videózó rendőrt azóta felfüggesztették.
Megtanulhattuk már persze, hogy Ficóval nem könnyű. Sőt a legutóbbi hetek fejleményei – Szvatopluk posztumusz szlovák királlyá koronázásától kezdve a magyar lakta területek kettős kereszttel való körülbástyázásának tervéig – inkább arra utalnak, hogy egyre nehezebb a két nemzet történelmi együttélése északi szomszédunknál. Nyilván időszakos jelenség a mostani pozsonyi hisztéria, de egyáltalán nem mindegy, hogyan vészeli át a Fico-érát a szlovákiai magyarság és a magyar-szlovák viszony.
E tekintetben a prognózisok borúlátóak. A pozsonyi kormány ugyanis egyre magabiztosabb, konokabb, a nemzetközi bírálatokat figyelmen kívül hagyja. Példa erre Fico e hét eleji strasbourgi beszéde, amelyben a szélsőséges Slota-párt koalíciós részvételét annyival intézte el: mindegy, milyen színű a kabinetje, az eredmények mindent igazolnak. E Teng Hsziao-ping által ihletett gyöngyszem (lásd: Mindegy, hogy fehér vagy fekete színű-e a macska, csak fogja meg az egeret.) minden populista politikus krédója lehetne.
Igaz, Ficónak oka van az elégedettségre, és napjainkban úgy látszik, beérni látja eddigi munkája gyümölcsét. Sikeres, népszerű politikus hazájában, s mindennek bázisa egy szárnyaló gazdaság. Nem minden alap nélkül tételezheti fel, hogy a mai Európában végül is ez a lényeg – és a külvilág elnézi neki egyéb „kilengéseit”, beleértve a populizmust, a szociális és a nemzeti demagógiát.
Számítása tulajdonképpen eddig félig-meddig bevált. Európa valóban példaszerűnek ítéli a szlovák gazdaság fejlődését, és nem győzi dicsérni Pozsonyt az euró bevezetésére tett erőfeszítéseiért. De valóban elég-e ennyi az üdvösséghez? – ez a legnagyobb dilemma, amivel Európa a Fico-kormány működésével kapcsolatban napjainkban szembe kerül. A kérdés megválaszolásának a kulcsa lényegében a Szocialista Internacionálé kezében van. A nemzetközi baloldali tömörülés hamarosan szavaz arról, hogy visszafogadja-e soraiba a Fico-pártot, amelynek tagságát azért függesztette fel annak idején, mert a rasszista Slotával lépett koalícióra. A döntés precedensértékű lesz, akár igen, akár nem lesz a verdikt. Amely egyébként Magyarországot fogja leginkább érinteni. Nekünk nyilván alapvető érdekünk a jó viszony Szlovákiával, ám az is világos: csakis az európai normák szerint. Ezért is tetszik az adott körülmények között némiképp elsietettnek az a bejelentés, hogy még e hónapban megkezdődik egy Gyurcsány-Fico megbeszélés közvetlen előkészítése. Áttörésre tudniillik a kialakult helyzetben nem lehet számítani a kétoldalú kapcsolatokban. Egy eredménytelen, vagy pusztán csak alibitalálkozó viszont legfeljebb Gyurcsány belső gondjait szaporítaná.
Kiss Tibor, Népszabadság
