„De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?”Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. Mt 8,26
Pár nappal ezen sorok leírása előtt különös esemény tanúja voltam. Nagyon sötét fellegekkel érkezett a vihar, olyan erősen fújt a szél, hogy mindent magával sodort. A diófa ágaiért aggódtam. Azt néztem az ablakon át, hogy a száraz ágak mellett az élőket nem tördeli-e le a szél. Az eső szinte vízszintesen esett. Félni nem féltem, de különös érzés vett erőt rajtam. Felidéződött bennem a fenti igeszakasz, melyet a vezérfonalunk szerint akkortájt olvastunk. Milyen lehet hasonlót megélni nyílt vizen, egy kis hajóban, melyen sem motor sem navigációs eszköz nincs, amit a hullámok bármelyik pillanatban elnyelhetnek. Mennyire kényelmes helyzetben olvassuk néha a bibliai történeteket, és mily sokszor nem érezzük át a szituációt magát. A tanítványok Jézussal együtt egy hajóba szállnak, és át akarnak kelni a túlsó partra. Korábban hallhatták Jézustól a követésre hívó szót, és ők ennek a hivásnak engedelmeskedtek. Egy hajóban vannak mindannyian, mikor hirtelen nagy vihar támad és a hullámok becsaptak a hajó belsejébe. A szél erős, a hajó már már elsűlyed, Jézus pedig alszik. Furcsa élethelyzettel találjuk magunkat szemben ennél a történetnél. Hogyan lehet aludni akkor, amikor az elemek tombolnak, amikor villámlik és a szél orkánszerű? Mi történik itt?
Az újszövetségi történetek olvasásánál helyesen tesszük, ha figyelembe vesszük az alig néhány évtizedes, korai keresztyén egyház élethelyzetét. A hitüket megvalló keresztyéneket üldözte a hatalom. A római császárság keresztyénséget kiirtani szándékozó cselekedetei nyomán sokan elveszitették társukat, mások hozzátartozójukat, megint mások hittársaikat. A hivő emberekben pedig a hit mellett az aggodalom is megjelent. Megmarad az egyház vagy elsüllyed? Elég erős lesz a bárka, nem roppannak össze a falai? És hogyan lehet az, hogy az Isten nem tesz semmit? Máté evangéliuma történetünket összekapcsolja a követés fogalmával. Az azt megelőző geszakaszban mondja, hogy az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. A hitben az ember nem erre az életre kér és kap garanciákat. Bár sokszor az ember azt szeretné, hogy a hitéért cserébe kapjon az Istentől meg mindent, amit csak kigondol, de az emberek ez a kérése teljesen sohasem hallgattatik meg. Aki Krisztus követésére indul, annak mások lesznek a szempontjai. Beszáll abba a hajóba, amely Krisztus egyházát jelképezi. Tertulliánusnál találjuk az első szöveget, amelyben a bárka a Krisztus által lecsendesitett tengeren az egyház szimbóluma „…az a bárka az egyház alakját ábrázolja előre, mely a tengeren, azaz a világban, a hullámokon, azaz az üldöztetések és próbatételek által hányattatik, mig az Úr türelemből alszik… fel nem ébresztik végül és megfékezi a világot,
és nyugalmat ad övéinek” (A keresztségről, 12,7) Amiről ritkán szólunk ennek a történetnek a kapcsán az az, hogy a tanitványok mindanyian ugyanabban a hajóban vannak. Nem több bárka van a történetben, hanem csak egy. A mai világban élő ember nagyon individualista. Sokan gondolkodnak úgy a hittel kapcsolatban, mintha nem lenne szükség közösségre. Talán úgy lehetne leirni ezt a képet, minha a mai ember külön külön akarna beülni más-más hajóba, és szépen egyedül szeretne átevezni a túlsó partra. Az ige itt mindössze egy bárkáról tud. Egy egyház van. Az az egy egyház létezik, melyet maga Krisztus alapított és amelyet Szentlelke által vezet. Ez az egyház soha nem süllyed el. A vihar lehet hatalmas, az elemek összefoghatnak az egyház ellen, de azt maga a megváltás Ura őrzi és tartja meg. Ezért kérdezheti jogosan Jézus a megrémült tanitványokat „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Nem kell félnie senkinek sem, mert az az Isten, aki a megváltást adja, ura a szeleknek és a vizeknek. Jézus jelenléte és hatalommal bíró szava mindig elég a megmeneküléshez. A történet az elcsendesedéssel fejeződik be. A vihar lecsendesitésének eredménye a béke. Nem csupán a szél szűnik meg és a hullámzó tenger simul ki, hanem a tanitványok is elcsendesednek. A hit általi felismerés az emberi szívekbe békességet hoz. A hitből fakadó reményre, csendességre és békességre van szüksége mindannyiunknak.
Református Újság, június 2008 Géresi Róbert
