A Jákóbról szóló bibliai részeket olvasva az az érzésünk támad, hogy korunk „modern” embertípusával találkozunk az igében.
A versenyhelyzetben élő, és abban magát nagyon jól kiismerő ember, aki az adott lehetőségeket kiválóan hasznosítja, aki ha kell, kész a becsület határvonalának átlépésére is, főleg ha környezete ugyanezt teszi. Sokan alig rejtett nosztalgiával mondják, lám ez a kapitalizmus, a demokrácia, azért az előző rendszerben legalább munkája volt mindenkinek (valójában csak munkahelye, hisz az ásó-, kapa- és lapátnyél támasztást, az értelmetlen papírtologatást azért erős túlzás munkának nevezni), most meg a csalók, tolvajok idejét éljük! Mintha nem is az előző rendszer jelmondata lett volna, hogy: Amit a szem meglát, a kéz nem hagy! Aztán épülhettek a nagy családi házak, jobb esetben nyaralók, igaz nem minden vásárolt, de sok minden „szerzett” anyagból. Akkoriban ezekkel nem foglalkozott a sajtó, mert az ismert okok miatt nem is foglalkozhatott. Viszont foglalkozott és foglalkozik Isten igéje. Nem is csak 10-20, vagy 40-50 éve, hanem évezredek óta olvasható, hogy valójában korunk modern embere nem is olyan modern. Sőt nagyon is régi, szinte már kövület. Jákób csaló mivolta, örökös versengése minden nemzedék számára bemutatja, hogy milyen is az örökösen versengő, az alkalmakat ügyeskedés, hazugság és csalás árán is a maga javára kihasználni akaró ember. Már a családi háttér is erre ösztönzi Jákóbot (korunk „Jákóbjait” is sokszor). Izsák, az édesapa, a hagyományos családkép híve és követője akar lenni. Elsőszülött fiát Ézsaut még akkor is támogatja, amikor látja, hogy az nem igazán érti és követi Ábrahám Istenének akaratát. Izsák számára fontosabbak az évszázados családi hagyományok, világ által elfogadott szokásjog, mint az élő Istenbe vetett hitben élt élet bizonyságtétele( napjainkban is mennyi szülő-gyermek kapcsolat áll ilyen alapokon). Rebeka édesanyaként Jákób támogatója. Ő, aki szíve alatt hordta iker gyermekeit, és bizonyára sokat tudna elmondani a megérzésekről, anyagyermek kapcsolatról. De nem beszél sokat, hanem cselekszik, ha kell, csúsztat, hazudik Jákób érdekében(óh, az édesanyák kegyes hazugságai, amikor az egyikhez gyermekükhöz „édesebb” anyák, mint a másikhoz). Ebben a családi versengésben nő fel a két fiú, s ezt viszik tovább immár felnőtt fejjel is. Az eredmény? Ézsau a környező pogány népek lányai közül választ feleségeket, elkeserítve apját és anyját. Jákób elmenekül anyja testvérének, Lábánnak házába, elszakadva családjától és az szerető anyai támogatástól. Mindeközben egy álombeli látomás Béthel-ben, s egy fogadalom: Ha megsegítesz, Istenem leszel! Jákób választ magának Istent? Nem egészen, de azért hite még csak a „fogadkozáshit”, amely a „ha ……, akkor…!” – próbáljuk ki , majd meglátjuk elven – alapul. Mire elég ez a „fogadkozás-hit”? Nem sokra. Egy emlékkő, egy kicsit jobb lelki állapot, nem több. Igaz ez a helyzet évekig tart, hisz Lábánnál évekig nem csal, nem hazudik, sőt megbízható emberként ismerhetik meg. Csak amikor Lábán becsapja, akkor mutatkozik meg, hogy ez a fogadkozás-hit nem képes Jákóbot megőrizni a visszaeséstől. Előtérbe kerül az „én” különböző változatokban: az én becsapott személyem, az én megcsúfolt méltóságom, az én kiszolgáltatott családom, az én……..! sorolhatnánk szinte vég nélkül. És újra éled a csaló életforma, amelynek eredménye a nagy gazdagság Jákóbnál, a másik oldalon Lábán nyájának elértéktelenedése. Egyre rosszabb viszony Lábán és veje között, amit Lábán leányai csak fokoznak apjuk házi bálványainak ellopásával. Mondhatnánk Jákób méltó hitvestársakat talált! Ezért aztán Jákób visszatérése Kánaán földjére meneküléssé válik. Lehetetlen helyzet, mivel oda menekül, ahonnan menekülnie kellett! De mindennek így kellett történnie? Talán nem, ha Izsák, Rebeka, Ézsau és Jákób valóban komolyan veszik Isten kijelentéseit. Ha nem a „fogadkozás-hit”, a „segíts magadon, Isten is megsegít” elv alapján élték volna napjaikat. Jákób, a nagyon tehetős, de a lehetetlen helyzetben lelkileg tehetetlen ember, csakis Isten megszólító, s egyben testben megrokkantó, de hitben megigazító kegyelme által lesz ismét cselekvő emberré. Cselekvő emberré, akinek tetteit már nem az önző és csaló lelkület irányítja, hanem az Isten áldó jelenléte. Aki nem szégyell porig alázkodni a számára addig csak vetélytárs Ézsau előtt, sőt még életét is kezébe adja, hisz ő már csak testi mivoltában Jákób, lélekben, gondolkodásában és tetteiben azonban Izráel, az Isten embere. Az Isten embere, pedig nem elvenni akar, nem „szerezni” akar, hanem kész adni! Ha kell, földi javait, ha kell, önmaga életét is. Már nem csak ügyesen felismeri és kihasználja a számára kedvező helyzeteket, hanem felismeri élete nagy kegyelmi helyzetét, akár csak Zákeus, aki házába, életébe fogadja be az Urat, s ezáltal már nem csak modern ember, hanem Isten embere.
Református Újság 2008, július, Csoma László deregnyői lelkipásztor
