Besztercebánya Banská Bystrica/Neusohl
Besztercét sokszor pusztította tűzvész. Az 1761-i a század legnagyobb tűzvésze volt, s az utolsó 1783-ban pusztított, amikor is egy utca kivételével az egész város leégett.
A bányászatot ezen a területen a VIII. század óta folytatták. Aranyat és ezüstöt emberemlékezet óta, rezet a XIV. század első felétől, de később higanyt és a XV. századtól ólmot is bányásztak. A bányajogokat a városban a vállalkozók, a waldbürgerek birtokolták, akiknek joguk volt a város négyszögletű főterén házat birtokolni. 1494-ben az augsburgi Fuggerek és a velük rokon Thurzók itt is záloguk kapták a bányászat és az érckereskedelem jogát. A bányászok között nemcsak németek, hanem lengyelek is voltak szép számmal, akik később elszlovákosodtak. A bányászok gyakran szerveztek felkeléseket, mozgalmaikat azonban vérbe fojtották. A legnagyobbik az 1525–26-os volt, amikor a bányászok a szegény lakosokkal együtt elfogták Behaim Bernát bányagrófot, akitől kierőszakolták az elmaradt fizetség megtérítését. Verbőczi István nádor a királyi hadsereg élén fojtotta el a lázadást. A négy vezetőt kivégezték.
Buda elfoglalása után (1541) Besztercebányán tartották az első országgyűlést (1542). Majd 1620. augusztus 25-én a rendek itt kiáltották ki magyar királlyá Bethlen Gábort (a Magyarország királya címről 1621 végén lemondott). 1608 előtt csak német születésűek szerezhettek polgárjogot vagy házat. Magyarokat és szlávokat a külső tanácsba 1614-ben, s a belsőbe csak 1650-ben választottak. A Thurzó-féle egyezség szerint a városbírák felváltva követték egymást nemzetiség szerint, de a helyzetet bonyolította, hogy eközben a vallási hovatartozásra is tekintettel kellett lenni. 1754 után azonban már csak katolikusok jöhettek számításba a bírói szék betöltésénél, az anyanyelv nem számított.
Híresek voltak a város ötvösei, órásai, varrónői és szabói.
A különféle felkelések idején a város sokat szenvedett. 1605-ben Bocskai foglalta el. 1619-ben behódolt Bethlennek, 1645-ben I. Rákóczi György hadai vonultak be. 1678-ban és 1680-ban Thököly csapatai vették birtokukba. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc kurucai foglalták el és birtokolták 1708 végéig. Aztán 1718-ig német katonaság állomásozott az ősi falak között.
A XVIII. században a vármegye székhelye volt. Ekkor a Felvidék – Pozsony és Komárom után – harmadik legjelentősebb kézműipari központja volt.
A 48-as szabadságharc idején Györgey és Guyon erre vezette a híres téli hadjáratot, amikor is sok bányász – anyanyelvétől függetlenül – lépett a honvédség soraiba.
A város gazdasági jelentősége akkor növekedett meg, amikor a Garam mentén megindult a vasúti forgalom. Volt hajlított bútorgyára, itt működött az Első Magyar Posztó- és Gyapjúárugyár, egy hengermalom, sörgyár, ecetgyár, több könyvnyomda. A Garam folyón nagymérvű tutajozás folyt.
Az első világháború végén a városban megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, melynek élén Petrogalli Oszkár parlamenti képviselő állt.
Az első világháború után munkásegyletek és szlovák nyelvű folyóiratok létesültek a városban. Itt működött nyomdászként Klement Gottwald 1921–22-ben, aki később Csehszlovákia Kommunista Pártja sztálinista vezetője lett.
1944. augusztus 29-én Besztercebányán tört ki a szlovák nemzeti felkelés. Itt volt a Szlovák Nemzeti Tanács, a katonai és partizánalakulatok központja. Sok magyar is harcolt a felkelők oldalán. A hitleristák csak két hónapos kemény harc után tudták a felkelést leverni. A várost 1944. október 27-én hagyták el a felkelők.
Besztercebányát Közép-Szlovákia ékszerdobozának nevezik, ami az 1960-as években megkezdett helyreállítási és feltárási munkának köszönhető. Mára a város belterületének jelentős része gótikus, reneszánsz és barokk épületekben bővelkedik, melyek felvették régi köntösüket. Belterülete műemlékileg védett.
LÁTNIVALÓK
A város főtere, a Szlovák nemzeti felkelés tere (Námestie SNP), melynek alsó részén még mindmáig megvan a fekete szovjet emlékmű. Tőle följebb érdekes szökőkút látható. A tér felső részén áll az 1719-ben készüt Mária-szobor, mely fogadalmi emlék. A rendszerváltás után helyezték vissza. Ugyanis Nyikita Szergejevics Hruscsov 1964. évi látogatása alkalmával távolították el és helyezték el a vár melletti helyen, hogy a dísztribünt megépíthessék.
Az egykori Beniczky-házat (Nám. SNP 16) 1660-ban építtette Beniczky Tamás és neje, Meerwaldt Anna. E család egyik nevezetes tagja volt Beniczky Lajos honvéd alezredes (1813–1867), aki a közeli alsómicsinyei (Dolná Mičiná) saroktornyos reneszánsz kastélyban szüetett. (Ezt a kastélyt Beniczky Tamás és felesége építtette 1667-ben.) Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején Felső Magyarország kormánybiztosa volt, és egy önkéntes zászlóaljat vezetett. Neki köszönhető, hogy a felvidéki szlovákság zöme nem ült fel a császári propagandának. A ház első emeletén megtekinthető a faragott oszlopú loggiás díszítés. A reneszánsz épület hajdan a kamaragrófok és a bányakapitányság székhelye volt. Külön érdemes megtekinteni a kapuzat fölötti díszítést és címert, melyet két bányász fog közre. E ház tulajdonosa volt Meerwaldt István (a város leggazdagabb családja), Zmeskál Miklós (1759–1833) lengyel származású, magyar zeneszerző, csellista és ügyvéd nagyapja. Zmeskál e házban lakott és a besztercei evangélikus gimnáziumban tanult. Később a császárvárosba került és a Magyar Udvari Kancelláriában helyezkedett el. Joseph Haydn személyes ismerőse életre szóló ismeretséget kötött a tizennégy évvel fiatalabb Ludwig van Beethovennel, akinek önzetlen barátja és életútjának egyengetője, műveinek propagátora maradt haláláig. Zmeskálnak és Belánszky József (1769–1843) besztercebányai püspöknek köszönhető, hogy a pozsonyi születésű Brunszvik Teréz (1775–1861), Pest-Buda után, 1829-ben Besztercebányán is meg tudott nyitni egy „angyalkertet” (kisdedóvót). A püspöki rezidencia a püspökség alapítása után, 1776-ban épült barokk stílusban. Az esztergomi érseki megyéből hasították ki, melyhez – formálisan – kétszáz éven át tartozott. Ebben az épületben működött Ipolyi Arnold (1823–1886) püspök (1872–1886 között Besztercén), az MTA tagja, aki egyházi és közművelődési munkák szerzőjeként írta be nevét a történelembe.
A Thurzó-ház (Nám. SNP 4) késő reneszánsz stílusú épület, impozáns homlokzatát sgrafitto, felül pártázat díszíti. A Thurzó család a XV. század végén két, eredetileg gótikus házat alakított át. Jelenlegi külsejét a XVI. század végén kapta. 1954-től a Közép-szlovákiai Múzeum székhelye. A város első múzeuma 1909-ben nyitotta meg kapuit. Zöld termének késő gótikus freskóit érdemes megtekinteni. A tér felső, jobb oldalán áll a püspöki székesegyház, mely 1636-ban épült barokk stílusban, eredetileg a jezsuiták számára. Sisak nélküli kettős tornya igen jellegzetes. Díszes berendezése ma is a jezsuiták pompakedveléséről árulkodik. E templomban celebrált hálaadó misét Jozef Tiso plébános, az I. Szlovák Köztársaság államfője a szlovák nemzeti felkelés leverése után, 1944. október 30-án, miközben az orgonán Höffle SS-generális játszott, akinek katonáit Tiso a főtéren kitüntette.
A 34,5 m magas Várostorony (más néven Óratorony), mely ma csúcsánál kb. 1 m-re hajlik el a függőlegestől, eredetileg tűztorony volt, melynek körbefutó erkélyéről az ellenséget is szemmel lehetett tartani. 1552-ben épült, rajta a város Béla király által adományozott Árpád-sávos angyalos címere és egy óra. Címere lényegében azonos az Árpádok családi címerével és a XIII. század végéről való.
A tér felső, bal oldalán egy másik tér kezdődik, a Štefan Moyzes tér (Nám. Š. Moyzesa, egykor ez volt a Mátyás tér; Moyzes püspök /1794–1869/ volt a Matica slovenská első elnöke). Ezen találjuk a nem nagy kiterjedésű Várat. Alapjai 1250 és 1260 között épültek. Az egykori vár magában foglalta a plébániatemplomot és a Várostornyot is. Az erődítés félkör alakú, köralaprajzú. Hatalmas tornyok erősítik. Domboldalban fekszik, a régi város legkiemelkedőbb helyén. Mellette áll az egykori loggiával díszített reneszánsz városháza, mely ma képtárnak ad otthont.
A Mátyás király és Beatrix királyné címerével díszített Mátyás-ház 1479-ben épült, a szlovák templom és várfal mellett áll. A király természetes fiának, Corvin Jánosnak adományozta. Közvetlenül mellette juthatunk be a katolikus temetőbe, ahol mindmáig sok magyar feliratú sírt találunk. Ha elindulunk a dombon fölfelé, az első kanyarulatnál találhatjuk meg Petrogalli Oszkár (1874–1924) és édesapja, Petrogalli Artúr (1850–1894) természettudós és pedagógus síremlékét. Az előbbi 1918 előtt a függetlenségi párt képviselője volt a budapesti törvényhozásban, majd a magyar pártok losonci központi irodájának vezetője, a Prágai Magyar Hírlap egyik alapítója és első főszerkesztője. Ügyvédként a felvidéki magyarság jogvédelmét látta el, ami miatt rendszeresen ki volt téve a csehszlovák hatóságok zaklatásának. Illaván is raboskodott. Amikor szívszélhűdésben elhunyt, Andrej Hanzlík (1850–1931) polgármester (1923–27) kitűzette a városházára a gyászlobogót, s a képviselőtestület ülésén meleg szavakkal emlékezett meg róla.
A német, Nagyboldogasszony-templom (vagy plébániatemplom) eredetileg román stílusú volt, de a XIV–XV. században gótikussá alakították át, majd reneszánsz elemekkel gazdagították, végül barokkosították. Most eredeti színeiben pompázik. Az említett 1761-es tűzvészben leégett. Harangjai is megolvadtak. A templom külső falán érdemes megnézni egy egyedülálló alkotást: a Gecsemáné kertet, mely tán a krakkói Veit Stoss munkája lehetett, de mindenképpen az ő modorában készült. A középkori templomból megmaradt a Szt. Borbála-kápolna fafaragásos-táblaképes oltára. Barokk művészi érték a Szt. Kristófot és Szt. Flóriánt ábrázoló bejárati freskó. E templom háta mögött áll a barokk stílusban átépített késő gótikus szlovák, Szent Kereszt-templom, amely szintén a fentebb említett tűzvész után kapta mai arculatát. Egykori freskóinak témája a menny és pokol, modern freskóit Jozef Hanula készítette.
A tér alsó feléről vezet ki az Alsó utca (Dolná ulica). Ennek 8 sz. épülete a Szumrai-ház, melyben Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet 1620-ban magyar királlyá választották. Kicsit lejjebb, a Bogdanovszky-ház (19. sz.) kapuja mellett egy nagyszemű lánc fekszik összehajtva a földön. Fontos tanácskozások idején – s így az országgyűlések alkalmával is – a városi tanács ezzel zárta le az utcát, hogy a szekerek zaja ne zavarja a tanácskozást.
Ennek az utcának az alsó végében áll a Szt. Erzsébet-ispotálytemplom. Zárdatemplomnak készült 1303-ban, később többször átépítették. A kezdetektől szegényházat működtettek mellette. A város fizetett bábái is itt dolgoztak. Faragott gótikus oltára igen szép munka. Bél Mátyás (1684–1749) lakóházát (Dolná 49) emléktábla jelöli. „Magyarhon Nagy Dísze”, a jeles történetíró és földrajztudós 1708 és 1714 között dolgozott a városban. Az itteni evangélikus felsőiskola rektora volt, amelyet 1678-tól az evangélikusok tartottak fenn.
Ha a folyócska mentén folytatjuk utunkat, a millenium idejében (1896) alapított Árpád-parkhoz érünk (8,12 ha), mely mindig is kedvenc pihenőhelye volt a beszterceieknek. A város egykori polgármestere, Csesznak Lajos alapította Petz A. tervei szerint.
A főtér végétől észak felé nyílik a Felső Ezüst utca (Horná Strieborná ul.), melyben, mint a többi mellékutcában is, hozzáértően helyreállított régi hangulatos házakat találunk. Érdemes elsétálnunk a régi vármegyeháza barokk épülete előtt az empire stílusú evangélikus templomig, mely 1807-ben épült és tanúja lehetett a besztercei protestánsok harcának a magyar istentiszteletért az első világháború után. Az 50-es évektől a 80-as évekig református istentiszteletet tartottak az evangélikusok imatermében, ahová a katolikus és evangélikus magyarok is eljártak. A templom mögött található az evangélikus temető, ahol belépve a kapun Horn Lajos besztercei szobrász egyik fehér márvány szobra ragadja meg a tekintetünket. Baloldalt, a családi kriptában nyugszik Hudecz László (1893–1958) építész, tiszteletbeli magyar konzul Sanghajban, melynek egyik legnagyobb építésze lett. Rómában részt vett a Szent Péter-bazilika alatt végzett ásatásokban – ő biztosította az épület statikáját –, s így jelen volt Péter apostol földi maradványainak megtalálásánál. A temető hátsó részében nyugszik a város szülötte, Böhm Károly (1846–1911), a XIX. század legnagyobb magyar filozófusa, az MTA tagja, a kolozsvári egyetem dékánja.
Ha a főtérről, a Beniczky-házzal szemben indulunk el a Garam és az Urpín-hegy felé, az egykori erdőigazgatóság és felügyelőség épületének kapuzata alatt haladunk el. Egy kis parkban Decrett József mellszobrát láthatjuk. (Decrett /1774–1841/ erdész volt, s a XVIII. század végén igen eredményesen folytatta az erdősítést. E városban van eltemetve.) A Garam mellett jobbra fordulva láthatjuk az egykori erődítmény részben megmaradt falmaradványait. Ezt az utcát az egykori polgármesterről, Stadler Antalról nevezték el. A folyó partján áll a Halászbástya, mely a város erődrendszeréhez tartozott, melyet a XV. század közepén emelhettek és a következő évszázadban némileg erősítettek.
Ha a főtér felső részén indulunk el jobbra, a kéttornyú jezsuita templom mellett, akkor a szlovák nemzeti felkelés nem mindennapi architektúrájú épületéhez s emlékművéhez érkezünk (Káptalan u.–Kapitulská ul. 23). Ebben székel a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma (1969).
Egyik, az 1947–49-es években épített lakótelepe a Foncsorda nevet viseli, ami arra utal, hogy egykor helyén foncsorozó-műhely állt. (A foncsorozás a tükörkészítésnél használt eljárás.).
E városban működött Jurkovich Emil (1857–1936) jeles történész.
A várossal már egybeépült Radvány (Radvaň) település, melynek két reneszánsz kastélya a XVI. ill. a XVII. században épült. Egykor a Radvánszkyaké volt. A régi várkastély híres volt műgyűjteményéről, gazdag könyvtáráról. Utóbbiban bukkantak rá a múlt században a Radvánszky-kódexre, mely Balassi Bálint szerelmes verseit tartalmazta. A várkastély Rákóczi-termében volt a fejedelem képe. Bútorzata között volt Wesselényi Ferenc és Széchy Mária, a Murányi Vénusz ágya. Radványban működött lelkészként Andrej Sládkovič szlovák költő 1856–1872-ben.
